2024.06.02. 20:38
Az Algyő és a Tiszasziget lett a dobogós, a HFC II. nyerte az alsóházat - FOTÓK
Az utolsó fordulót játszották a labdarúgó Csongrád-Csanád vármegyei I. osztályban. Döntetlenjével az Algyő szerezte meg az ezüstérmet, míg a Mórahalom elleni szezonbeli első győzelme bronzérmet jelentett a Tiszasziget számára.
A kékmezes tiszaszigetiek idegenben megnyert rangadóval harcolták ki a bronzérmet.
Fotó: Karnok Csaba
A vármegyei I. osztály felsőházi rájátszásának zárófordulójában az volt a kérdés, hogy az Algyő-Tiszasziget-Mórahalom trióból melyik két csapat végez majd végül a második és harmadik helyen - a Tiszasziget és a Mórahalom ezt egy egymás elleni ki-ki találkozón dönthette el, miközben az Algyő a már bajnok SZVSE-t fogadta.
Bár kezdeményezőbb volt a Mórahalom, két, szélről középre lőtt labdát követően bő negyed óra elteltével kétgólos előnyben volt a Tiszasziget. Előbb a jobbról középre érkező labdát Nagy Attila fejezte be, majd nem sokkal később balról találta meg a labda Szilágyit, aki ballal, nagy erővel a léc alá lőtt, 0-2. A vendégek szervezetten védekeztek a folytatásban, a Mórahalom ugyan próbálkozott becsülettel - de ennek eredményére a második félidő közepéig kellett várni, ekkor egy kontrát a csereként beszállt Hatvani István fejezett be. Lendületben is maradtak a hazaiak, de ezt az időszakot is kivédekezte a Tiszasziget, sőt, tíz perccel a vége előtt Szilágyi villant ismét, aki egy pontos, távoli lövésével eldöntötte a mérkőzést.
Mivel az Algyő és az SZVSE döntetlent játszott egymással, (a bajnok szegedieknek ez volt az első alkalom a szezonban, amikor döntetlennel zártak) ezért az Algyő és a Tiszasziget is 62-62 ponttal végzett, de az Algyő több győzelmet szerzett, így övé lett az ezüstérem, a Tiszasziget pedig a harmadik helyen végzett, míg a Mórahalom lett a negyedik. A záróforduló felsőházi harmadik mérkőzésén a Makó két szöglet után szerzett góllal megfordította, majd meg is nyerte a meccset a Kiskundorozsma ellen.
Az alsóházban végül a Hódmezővásárhelyi FC II. végzett az élen, miután legyőzte az FK Szegedet. Előbb egy visszagurított labdát 15 méterről Borbás vágott be, majd Kis Dávid egy 25 méteres bombagóllal biztosította be a vásárhelyiek sikerét. ABalástya pedig kikapott az Ásotthalom otthonában: az ásotthalmiaktól Kothencz Levente csapatkapitány és Szilágyi Ádám is karrierje utolsó mérkőzést játszotta, így szépre sikerült a búcsú. Az utolsó tíz percben pörögtek fel az események a Bordány–Szentesi Kinizsi meccsen, bár a vendégeknek több lehetőségük akadt, kétszer a kapufát találták el, és a legvégén még a gólvonalról tisztáztak a hazaiak, de maradt az 1-1. A döntetlen viszont azt jelenti, hogy a Bordány lett harmadik az alsóházban, a Szentes pedig a negyedik.
Mórahalmi sikerével bronzérmes lett a Tiszasziget
Vármegyei I. osztály, felsőház
Kéménygyártó-Mórahalom VSE–Tiszasziget 1–3 (0-2)
Mórahalom, 300 néző. Vezette: Dobó Attila – közepesen (Minda, Kis M.).
Mórahalom: Weszelovszky – Tajthy (Pető, 61.), Róka, Rádóczi, Ábrahám (Hatvani, 50.), Holcsik (Hovanyecz, 84.), Nagy M., Heidrich (Vajda, 71.), Pióker, Dobronoky, Bokányi. Edző: Papp Endre.
Tiszasziget: Kiss D. – Papp Á. (Skribek Á., a szünetben), Nagy A. (Kollár, 88.), Szilágyi (Varga Z., 89.), Bánfi (Skribek B., 67.), Drágity, Bálint, Baka (Tóth I., 84.), Dancsok, Farkas, Tóth J. Edző: Bány Tamás.
Gólszerzők: Hatvani (64.), ill. Nagy A. (12.), Szilágyi (17., 79.).
Jók: Róka, Heidrich, Holcsik, Pióker, Rádóczi, Hatvani, mindenki.
Papp Endre: – A helyzetkihasználás a rutin döntött. Nem tudok rosszat mondani a fiúkra, mert a legvégéig küzdöttek. Két rangadón ment el az érem, az ilyen meccsekhez fel kell nőnünk.
Bány Tamás: – Minden jó, ha jó a vége. A Mórahalmot a legjobbkor sikerült legyőznünk, jó pihenést kívánok mindenkinek!
Makó–Kiskundorozsma 2–1 (2-1)
Makó, 200 néző. Vezette: Tóth Kitti – jól (Szabó R., Burzon)
Makó: Kurunczi – Pataki, Molnár D., Bódi (Borbély, 68.), Vas, Kardos, Frank (Megyesi, 74.), Beke, Rakity, Dancsó (Pepó, a szünetben), Pataki (László, 74.) Bohák D. Edző: Botlik Róbert.
Kiskundorozsma: Zékány – Varga Á., Molnár K., Kalapács, Bodonji (Lőrincz, 74.), Hochheiser, Ottlik Márk, Fülöp, Lóki (Agócsy, 76.), Bozsó (Török, 89.), Kis B. (Simon, 83.) Edző: Ottlik Sándor.
Gólszerzők: Molnár D. (35.), Vas (40.), ill. Kalapács (15., 11-esből).
Kiállítva: Kalapács (67.).
Jók: mindenki, ill. senki.
Botlik Róbert: – Küzdelmes mérkőzésen a helyzeteinket jobban kihasználtuk, gratulálok a csapatnak az egész éves teljesítményhez!
Ottlik Sándor: – Egy döntetlenre rászolgáltunk volna. Gratulálok a csapatnak az egész éves teljesítményéhez, hozzáállásához!
M-Perfect Home Algyő–SZVSE-G-Falc Kft. 1–1 (0-1)
Algyő, 100 néző. Vezette: Kakuk Szabolcs – jól (Bartucz, Tihanyi).
Algyő: Szabó G. – Vastag, Kiss R., Bozóki (Daróczi, 80.), Horváth A. (Kardos, a szünetben), Kovács M., Dudás, Buchholcz (Ilyés, 82.), Patai (Heckó, 90.), Bogdán (Semjényi, 62.), Pócs T. Edző: Fülöp Tibor.
SZVSE: Baji – Fodor, Csamangó (Seres, a szünetben), Mészáros (Pócs D., 63.), Rádai, Albert (Beretka, a szünetben), Mezei, Ábrahám-Fúrús, Lévai, Kelemen, Papp Á. Edző: Kelemen Balázs.
Gólszerzők: Buchholcz (65.), ill. Albert (7.).
Jók: Buchholcz, Bozóki, ill. Papp Á., Kelemen, Lévai.
Fülöp Tibor: – Le a kalappal a srácok előtt, óriási fejlődésen mentünk keresztül! Azt gondolom, megérdemelten szereztük meg a második helyet, mi kaptuk a legkevesebb gólt az idényben. Gratulálunk Deák Donát esküvőjéhez!
Kelemen Balázs: – Gratulálok mind a két csapatnak az egész szezonhoz, izgatottan várjuk a keddet.
Alsóház
Bordány–Szentesi Kinizsi 1–1 (0-0)
Bordány, 200 néző. Vezette: Kiss Richárd – jól (Gargya, Mígh).
Bordány: Grund – Forgó, Márki, Kovács K., Kovács P., Sahin-Tóth, Kis L., Márton, Sárkány, Kiss T., Kovács D. Edző: Nagy Torma Ricsárd.
Szentesi Kinizsi: Kotvics-Varga – Illés, Koncz, Rostás, Bartucz B., Mihály, Bartucz P., Locskai, Péter, Becsek, Piti. Edző: Szöllősi Ferenc.
Gólszerzők: Táncos (86.), ill. Bartucz P. (81., 11-esből).
Jók: mindenki, ill. mindenki.
Nagy Torma Ricsárd: – Minden játékosnak, vezetőségi tagnak, utánpótlás edzőnek, szurkolónak nagy köszönet! Most megünnepeljük a bennmaradást, különösen büszke vagyok arra, hogy ilyen fiatal csapattal sikerült ezt elérni!
Szöllősi Ferenc: – Megvoltak a lehetőségeink, küzdöttünk a három pontért, a szerencse sem állt mellettünk. Leszögezném, nem tartjuk fairnek, hogy egy tizenkétcsapatos bajnokságból három csapat esik ki. Az is nonszensz, hogy napokig nem tudjuk, melyik osztályban indulhatunk.
HFC II.–FK 1899 Szeged-SZEOL 2–0 (1-0)
Hódmezővásárhely, 150 néző. Vezette: Bartucz Tamás – jól (Tihanyi, Tóth K.).
HFC II.: Hegyes (Jandó, a szünetben) – Czékus, Patkós (Barna, 57.), Pálinkás (Kónya, 63.), Herczeg, Borbás M. (Daraki, 75.), Arany, Buzás, Vastag, Orovecz B. (Karácsonyi, 69.), Kis D. Edző: Vinnai István.
FK 1899 Szeged-SZEOL: Kőrösi – Giba, Indre, Szüts (Tóth Á., 61.), Hegyesi P. (Kozma, 61.), Fóris (Bürgés, a szünetben), Magyar Gy, Heredea (Varga V., 61.), Frankó (Hegyesi B., a szünetben), Heipl, Miklós L. Játékos-edző: Dóra János.
Gólszerzők: Borbás M. (44.), Kis D. (51.).
Jók: Vastag, Kis D., Borbás M., ill. mindenki.
Vinnai István: – Vasárnap délutáni matinén úgy gondolom, a mérkőzés képét látva, hogy megérdemelten nyertünk.
Dóra János: – Azóta szomorú mindig a vasárnap, könny csak az italom, kenyerem a bánat, szomorú vasárnap.
Ásotthalom–Balástya 5–2 (4-0)
Ásotthalom, 110 néző. Vezette: Paczér Balázs – jól (Dobó, Vereska H.).
Ásotthalom: Mityók – Horváth B., Kothencz G., Malatinszki D., Kothencz L., Szilágyi Á. (Malatinszki Á., 64.), Dobák T., Savanya, Sándor S., Farkas F., Vetstein (Szász, 68.). Edző: Hevesi Tibor.
Balástya: Mészáros L. – Szűcs T., Faragó (Szádeczky, 73.), Mágocsi, Bagi, Fekete (Márkus, 61.), Szántó, Vörös, Tóth G., Bárkányi, Tóth P. (Horváth Cs., 80.). Játékos-edző: Szádeczky Zalán.
Gólszerzők: Kothencz L. (5.), Dobák T. (21., 91.), Vetstein (30., 33.), ill. Bagi (48., 70.).
Jók: mindenki, ill. senki.
Hevesi Tibor: – Szépen búcsúztunk a vármegyei I. osztálytól, azt viszont sajnálom, hogy ennyi ponttal ki tudtunk esni. Csapatkapitányunk, Kothencz Levente, valamint Szilágyi Ádám utolsó meccsét játszotta, abbahagyják a játékot. Köszönöm szépen a munkájukat, sok sikert kívánok nekik az életben!
Szádeczky Zalán: – Köszönöm a csapatnak ezt a szezont. Sajnálom, hogy így fejeztük be. Jó pihenést kívánok mindenkinek a nyári szünetre. Gratulálok az Ásotthalomnak!
Kedden sorsolnak
A Magyar Labdarúgó Szövetség kedden készíti el az NB III.-as szereplésért zajló osztályozók párosítását, ekkor dől el, hogy a vármegyei I. osztály bajnoka, az SZVSE kivel játszik a harmadosztályú tagságért. A tíz feljutó helyre a 19 vármegye, plusz Budapest bajnoka pályázik.
A felsőház végeredménye
1. SZVSE 32 26 1 5 124 – 38 79
2. Algyő 32 19 5 8 66 – 33 62
3. Tiszasziget 32 18 8 6 67 – 39 62
4. Mórahalom 32 18 4 10 68 – 44 58
5. Dorozsma 32 17 4 11 50 – 34 55
6. Makó 32 11 4 17 58 – 71 37
Az alsóház végeredménye
1. HFC II. 32 12 2 18 55 – 72 38
2. Balástya 32 11 4 17 55 – 84 37
3. Bordány 32 10 7 15 47 – 73 37
4. Szentes 32 9 8 15 63 – 81 35
5. Ásotthalom 32 9 6 17 40 – 69 33
6. FK Szeged 32 5 1 26 37 – 92 16