Nagy Ernő aláírása 3,3 milliót ért a lányának: a Fidesz-KDNP-frakció feljelentést tesz a lakásügy miatt

Feljelenti a Fidesz-KDNP-frakció Márki-Zay Péter polgármestert, Kis Andrea alpolgármestert és Nagy Ernő szocialista képviselőt utóbbi lányának lakásügye miatt.

Kovács Erika

Feljelentést tesz az ügyészségen a Fidesz–KDNP-frakció Nagy Ernő szocialista képviselő lányának lakásügye miatt – közölte csütörtökön Hegedűs Zoltán, a képviselőcsoport vezetője. A politikus elmondta: szerintük Nagy Ernő hivatali visszaélést követett el, amikor eltitkolta, hogy a pályázó a lánya, és a lakásügyi testület elnökeként, az ő külön engedélyével segítette hozzá egy önkormányzati lakáshoz. Emellett hűtlen kezelést is elkövetett, hiszen a közgyűlés jóváhagyása nélkül, áron alul, 40 százalékos kedvezménnyel értékesítette ezt az ingatlant.


Mint arról lapunkban beszámoltunk, a szocialista képviselő lánya tavaly év végén vásárolta meg az általa lakott önkormányzati bérlakást. A Fidesz szerint azonban jogszerűen már nem is lehetett volna bérlője az ingatlannak, mivel pár nappal korábbi bérletiszerződés-hosszabbítási kérelméhez nem csatolta a közműszolgáltatók igazolását arról, hogy nincs tartozása. A szerződését akkor azért hosszabbították meg, mert a Lakásügyi Tanácsadó Testület elnökeként édesapja soron kívül hagyta jóvá a hosszabbítási kérelmet. A 40 százalékos kedvezményt is tartalmazó adásvételi szerződést az év utolsó hivatali munkanapján írta alá Márki-Zay Péter polgármester és Kis Andrea alpolgármester a közgyűlés jóváhagyása nélkül.

Cseri Tamás és Hegedűs Zoltán sajtótájékoztatót tartott Nagy Ernő lányának lakásvásárlásáról. Fotó: Kovács Erika

Cseri Tamás és Hegedűs Zoltán sajtótájékoztatót tartott Nagy Ernő lányának lakásvásárlásáról.

Fotó: Kovács Erika

Cseri Tamás (Fidesz) képviselő szerint ez az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botránya. A politikus egy dokumentumot is mutatott, amelyen Nagy Ernő aláírása szerepel és amely, mint hangsúlyozta, 40 százalékot, azaz 3,3 millió forintot ért a saját lányának. Közölte azt is, hogy 2017-ben már az önkormányzati lakás bérleti jogát is jogszerűtlenül szerezte meg az MSZP-s képviselő lánya, hiszen a hölgy az édesapja engedélyével jutott hozzá úgy, hogy nem volt meg a 3 éves vásárhelyi lakcíme, ami az igénylés feltétele lett volna.


A képviselők azt is hangsúlyozták, hogy a hölgy jogszabályellenesen kapta meg a 40 százalékos kedvezményt is. 20 százalék jár akkor, ha a vevő bérlőként lakik az ingatlanban, a másik 20 százalék kedvezmény pedig akkor jár, ha az adásvételi szerződés megkötésekor egy összegben fizeti ki a vevő a díjat. Nagy Ernő lányának azonban csak idén áprilisban kell megfizetnie a vételárat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!