Tizenötmillió búzaszem

Régen, de sok helyen még ma is életnek nevezik a búzát. A vetés férfimunka volt. A gazdák ünneplőbe öltöztek, a föld felé menet senkivel sem beszéltek, és ügyeltek arra, hogy ne találkozzanak asszonnyal, mert az balszerencsét hoz. Tavasszal a zsendülő búzát megáldották. Az aratás kezdetén is ünnepi viseletet öltöttek, a föld szélén letérdeltek, keresztet vetettek. Megadták a tiszteletet az életnek.

Az elsőként learatott búzaszálaknak is nagy jelentőséget tulajdonítottak. Volt, ahol az arató magára kötötte, hogy ne fájjon a dereka. Az utolsó learatott kévéből készült az aratókoszorú, a betakarítás végét pedig aratóünnepséggel zárták.

Ma már persze egészen másképp vetnek és aratnak. A ter­més­átlagot nem a hagyományokkal és hiedelmekkel próbálják befolyásolni, hanem a mai kor szakértelmével, tudományos eredményei­vel, az idejében elvégzett növényvédelemmel, aminek persze mindenkor keresztbe tehet az időjárás. A modern kombájnok korában is több helyen rendeznek hagyományos aratásokat, hogy az ifjabb nemzedékek is lássák, milyen nehéz munka volt a betakarítás, és jobban tiszteljék a kenyérgabonát.

Új keletű hagyományunkká vált a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program, amelyhez a Kárpát-medence minden területéről várják a búzafelajánlásokat. Mindannyiunkért, minden magyarért, határon innen és túl is 1-1 búzaszemet, ami az összetartozást is jelképezi. Az elmúlt két évben már 600 tonna fölötti volt az adományozott búza mennyisége. Tavaly több mint 5000 felajánlás érkezett.

A program végén „össznemzeti" kenyér készül, ami a nemzeti összetartozást és szolidaritást jelképezi. A végső cél pedig a határon túli és inneni rászoruló magyar gyermekek segítése. Így válik a földbe vetett mag valóban életté.