Kifestők gyerekeknek

2007.10.04. 16:19

Bátyi Zoltán: Belami korrupciója

"Józsi csaposról eddig csak azt tudták, hogy a fizetés nélkül távozó ivócimborákat szokta megsérteni az egyik a sarokban elhelyezett, múltidéző szeneslapáttal, de mindenesetre útmutatásait követve, a Zsibi népe, hej, de visszafogott volt..."

Bátyi Zoltán

Akkor is azt mondom, semmi ok az elkeseredésre, mert Tonga például mögöttünk áll. Irak, Mianmar, Szomália pedig teljesen a sor végén kullog. De ha tudni akarják az urak, még Csehország, Szlovákia, Lettország, Litvánia és Lengyelország is nagyobb bajban van, mint mi, már ha…

Smúz apu nagyon szívesen befejezte volna ezt a mondatot. De mivel a Zsibbadt brigádvezető nagytermében ülők közül sokaknak fogalmuk sem volt arról, hogy Tonga, netán Mianmar milyen apropóból került a lakótelepi kiskocsma nagyfröccsszagú közegébe, egyszerre hatan is megállást javasoltak, már ami a szavak áramlását illeti. Különösen Cink Enikő szája volt tele a hangoskodásától, kijelentvén: nem lehetne végre olyanról beszélgetni, amit a brazil szappanoperákon pallérozódott elme is megért.

– Nincs ebben a felsorolásban semmi csalafintaság: rendkívül felkészült szervezetek készítették el a világ korrupciós ranglistáját, amiben mi a viszonylag jó állapotban lévő országok közé soroltattunk, vagyis a mutyizás még nem öntötte el a Gellérthegyet – magyarázkodott Smúz úr. Majd, hogy még lehengerlőbb legyen az információs dömping, azt is elárulta, hogy fent nevezett nagyon szakértő szervezetek szerint Dániában, Finnországban és Izlandon szinte ismeretlen fogalom a korrupció, arrafelé olyan nagy a tisztesség, hogy a zsebbe csúsztatott, visszaosztott, haverokkal szétumbuldált pénzeket talán nem is ismerik.

– Azt el se mondja, miről jutott eszébe ez a téma – törölgette a poharakat Józsi csapos, miközben egy politikust éppen rabláncon vezettek a televíziós híradásban, egy másik csatornán meg azt hangoztatták, hogy jaj, most aztán a visszaélésekben alámerült a magyar nemzet, de nyakig.

– Csak arra kérem az urakat, hogy vitatkozásaik közepette neveket még véletlenül se említsenek, mert nem szeretném, ha bejönne ide az ombuccman (két cével, mert nagyhatalom, naná!), aztán egy jó nagy személyiségi jogi pert akasztana a nyakamba, mert megsértettem az ártatlanság vélelmét.

Józsi csaposról eddig csak azt tudták, hogy a fizetés nélkül távozó ivócimborákat szokta megsérteni az egyik a sarokban elhelyezett, múltidéző szeneslapáttal, de mindenesetre útmutatásait követve, a Zsibi népe, hej, de visszafogott volt. A káromkodások ugyan röpködtek, volt, aki azt üvöltözte, elege van abból, hogy tizenhét évvel a rendszerváltás után csak lopják és lopják ki az állam zsebéből, de még az ő bukszájából is a pénzt. Más úgy vélekedett: akinek ebben az országban nincs jó barátja, ismerőse, atyafia a pénzosztó asztalok körül, legfeljebb fizetési meghagyásokkal tapétáztathatja ki a lakását. Csupán Belami intette nyugalomra a jelenlévőket, mondván: érdemes az ügyet történelmi perspektívában kezelni.

– Mielőtt még agyoncsapnánk egymást az utóbbi idők korrupciós híradásait szemlélve, hadd emlékeztessek arra, hogy ebben a mi kis rezedaszagú országunkban soha nem volt hiány a csalásokból, összekacsingatós, urambátyámos pénzosztásokból. Csak egyet mondok maguknak: próbálják összeszámolni, hány szót használ a magyar a korrupcióra, mint napi valóságra. Ígérem, el fognak ájulni, ha a baksistól a csúszópénzen át eljutnak a jattig. Márpedig ennyi szóleleményre csak ott képes a nép, ahol van miről szavakat alkotni – magyarázta Belami, aki egyszer régen egy igencsak tudományos dolgozatban azt olvasta, hogy míg nálunk a korrupcióra, addig az eszkimóknak a hóra akad soktucatnyi kifejezés.

– Na, most akkor az eszkimók korruptak, vagy mi a fene? Tán csak nem esik a hó? – nézett ki a Zsibi ablakán, szesztől átitatott, réveteg tekintettel Firnájsz Egon, miután felébredvén, kiemelte saját fejét egy cigicsikkel telt hamutartóból.

– Mert ez egy olyan ország, ahol a sok évszázados elnyomás miatt a népnek mindig azon kellett törnie a fejét, hogyan verje át a törököt, a labancot, az államot, a földesurát, vagy éppen csak a dobpörgető községi kisbírót – jutott történelmi leckéjének végére Belami, s meglehetősen elégedetten dőlt hátra a székén, így aztán esett is akkorát, hogy a polcra tett borospalackok megkezdték rögvest az üveges táncot.

– Belamikám, mondok én magának valamit, csak úgy, mindenféle történelmi háttérvázlat nélkül. Ha magát megnyugtatja, hogy a korrupció évszázados magyar szokás, s attól sem rendül meg, hogy némely politikus többet jár az ügyészségre, mint közhivatalaikba, hát gratulálok. Nekem az a véleményem: mocskos világ az, ahol a közpénzeket szét lehet rabolni, és bizony eléggé felháborító, hogy különféle magyarázatokkal, mint amilyet maga is előadott, még olyanok is akadnak, akik tovább akarnak engem bolondítani – állt föl az asztaltól Minek Dönci. Tonga népét meg egyébként sajnálom – közölte, és egy könnyed mozdulattal becsukta maga mögött az ajtót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!