László Attila: nyilvános helyen soha!

Amikor kilépett a kórház ajtaján, meglátta őket, karcsú feleségét és a két apró gyermeket. Bohóckodtak a park zöldellő füvén. Bella almazöld kabátot viselt. Szeptember volt. Még mindig hallotta a sebész rekedtes szavait. Nyilván van erre bejáratott technika. Miként kell az ilyesmit kimondani. Miféle hangsúllyal. A dolog persze személyiségfüggő. Ki csak néz, ki hitetlenkedik, hogy nem igaz, mások hisztérikus rohamban törnek ki.

Másfél évet tudok garantálni, mondta a sebész, és ő, ahogy a libegő almazöld kabátot bámulta, magában imádkozni kezdett, jaj, csak ezt, ezt ne vedd el tőlem, Istenem. Az 1986-os esztendőt mutatták a kalendáriumok. A másfél év hat esztendő lett aztán, nem kisgyerekek, már kiskamaszok álltak sápadtan a temető kápolnája mellett.

Kikönyörögtek egy elektromos gitárt

Attilával közben megfordult a világ. Az ország egyik legjobb dzsesszgitárosa lett. Kaposvárott érettségizett, matematika–fizika szakon. Nyolc évig hegedült. Édesanyja tanár volt, édesapja megjárta a Don-kanyart, három év múltán jutott haza. Egyszer egy olasz út alkalmával Attila és a bátyja kikönyörögtek egy elektromos gitárt. A szülők megvették a drága hangszert, de Attila mamája megígértette velük, nyilvánosan soha nem használják. Édesapja is szerette volna, ha polgári pályát választ, mérnök legyen. Szerencsére nem így történt, pedig elvégezte az építész kart. Már gimnazista korában megalapította a Kék egér együttest, osztálytársaival léptek föl nagy hírű, Kaposvárra lelátogató pesti zenekarok mellett, Cream-, Eric Clapton-, és Jimi Hendrix-számokat játszottak. Attila ezután alapította meg a Kaszakő zenekart, amivel 1977-ben másodikok lettek a Ki mit tud? oly népszerű versenyén. Országos koncertek következtek aztán, izgalmas időszak volt, dugig telt termek, hosszú, vidéki utak, magyar kisvárosok estéi, hol csak a kultúrház egy szem bejárati villanykörtéje világítja meg a megváltás ajtószárnyát, útközben brassóik, kisfröccsök, és élet, élet.

Eleinte a rock állt hozzá közelebb. Majd váltott, a dzsessz összetettebb zenei világa, kreativitása, tágasabb belső szabadsága kezdte érdekelni. Jelentkezett a dzsessz konzira is, e stúdiumot három év alatt tudta le, majd játszott élete első profi zenekarában, a dzsessztrombitás Tomsits Rudolfnál. A Things nevű zenekar következett, amelyet a szaxofonos Tony Lakatossal alapított, majd már egy saját formációval adta koncertjeit 1992 és 2008 között, ez volt a László Attila Band. Amikor azt kérdezem, hány lemeze van, az ujjain számolja. Mennyire ismerős ez a bizonytalanság. Öt szerzői lemez gyűlik össze végül, mellette persze számtalan lemezen közreműködik.

Charlie-val, a rekedt hangú rockénekessel tizennyolc éve játszik és ír dalokat neki. 1994-ben segít visszahozni Cserháti Zsuzsát, aki a debreceni Arany Bika színpadán múlatja a vendéglátó zenészek keserű mindennapjait. A visszatérést jelentő első lemezére hat számot ír. Zsuzsa halálra izgulja magát az új lehetőségén. Egyébként is rémesen szorongó típus. Az első fölvételére úgy bereked az idegességtől, hogy nem lehet vele dolgozni. Hagynak neki két hetet, nyugodjon meg, nem lesz semmi baj. Amikor újra találkoztak, Attila megfogja a karját, Zsuzsára néz, és azt mondja, drágám, ne akarj mindent egyszerre megmutatni, ez egy lemez, olyan, mint egy kiállítás. Kép után kép következik, dal után újabb dal, nem szabad mindent egyetlen dalban megmutatni, érted? Cserháti Zsuzsa korongja fantasztikus siker, kétszázezer példány kel el belőle.

László Attila.
Kínok gyötörték

Látszólag egyszerűen haladnak az élet eseményei. Pedig Attila már Bella betegségekor kézpanaszokkal bajlódott. A fájdalom még a nyolcvanas években jelentkezett. Olyan kínok gyötörték, hogy gyakran még a cipőjét sem volt képes befűzni. Az orvosok tanácstalanok voltak, mindenesetre tizenkét évig hasogatott a válla, a keze, az ujjai. A jó sokszor hajszálrepedéssel kezdődik, mondja Attila. Csak észre kell venni, és gondozni azt a kis jelet. Hogy megnyíljon, és kiteljesedhessen az a jó. Közben tanári állást kap a dzsessz tanszéken. Ez menti meg. Csak hát fordítva is így van, teszi hozzá. A rossz is apró jelekkel indul a rombolás útján. A fájdalom csak a kilencvenes évek közepén múlik el. És innen elindul egy fantasztikus karrier.

Amíg Bella, a felesége beteg, minden lehetséges módot kipróbálnak. Természetgyógyászhoz járnak, és olyan immunstimulációt is kísérleteznek, ami a páciens saját, korábban levett vérével próbál javítani a betegségen. Mindketten építésznek tanultak Budapest sűrűjében, majd némi együtt járás után az ötödik évfolyamban kötnek házasságot, 1977-ben. Bella mindig meghatóan derűs, a betegsége alatt is az marad, vallásos családban nőtt fel. Soha nem mutatja a szenvedését, a fájdalmát. Attilát is vallásosan nevelték, de lelke kíváncsisága a fentebbvalóval idővel alábbhagy, miközben a felesége a gyerekekkel vasárnaponta eljár egy katolikus közösségbe, majd olyan boldog derűvel tér haza, hogy ő csak csodálkozik. Ül, gitárral a kezében, dallamokat próbálgat, és nézi őket.

Csodával felérő alkalom

S ahogy a kilencvenes évek közepén, egyik napról a másikra elmúlnak a fájdalmak, egyre többet tud megmutatni a tehetségéből. Érzékeny, cizellált dzsessz az övé. Nincs olyan híres magyar dzsesszmuzsikus, akivel ne lépett volna föl.

De történt vele egy csodával fölérő alkalom is. Ilajya Raaja India egyik leghíresebb zenésze, benne van a top háromban, Magyarországon jár. Nézelődik, ismerkedik. Tanulja az illatokat. Ez éppenséggel a 2000-es esztendő. A híres indiai zenész egy baráttól kap egy László Attila-lemezt, amit aztán meg is hallgat. Gondoljuk csak meg. Hány fölvételt kaphat egy ilyen népszerű zenész?! De Ilajya Raaja meghallgatja László Attila zenéjét. S egy év múlva újra nálunk jár, barátaival betér a szörnyű Westendbe, hol egyszerre rámutat egy tébláboló férfira, Attilára, ott van Attlila Band, mondja, azt hitte, így hívják. Néhány perc múlva már meg is ismerkedtek. A agg mester következő zenefelvételére elhívta Attilát. Nyolc év múlva Attila SMS-t kap, Ilajya Raaja újra Budapesten időzik, és találkozni szeretne vele. Az indiai mester egy presszóasztalnál dúdolja Attila számait, aztán pedig a sajátjait. Tetszenek a dallamok? Persze, nagyon. A mester hatmilliós városban él, India déli féltekén. Van-e kedved játszani a következő zenémben Indiában? – kérdezi.

A László Attila Band Tony Lakatossal játszik

Világsztárokkal zenél

És ő Indiában találja magát. Még kétszer utazik ki egy éven belül, tanítja a mestert hangszerelésre, akinek a neve mellett mellesleg nyolcszázkilencven filmzene jegyeztetik, és a Royal Philharmonic Orchestra játszotta a szimfóniáját Londonban. Attila más világsztárokkal is zenél. Olyanokkal, mint Billy Cobham, Peter Erskine vagy Randy Brecker. A szakma nagyjai.

A föllépések mellett tanít is, dzsessz ismeretterjesztő stúdiumok az akadémia big bandjével középiskolásoknak, ez nem szokványos dolog, például a gimnazisták egy ilyen rendhagyó órán népdalt adnak elő, majd a dzsesszhallgatók big banddel folytatják a népdalt immár meghangszerelve.

Nyaranta és ősszel tanít egy gyönyörű zenei romaközpontban, amely a Snétberger tehetségközpont nevet viseli, az iskola szegény, tehetséges romáknak épült norvég és állami pénzből. Impozáns hely egy balatoni völgyecskében, ahol a gyerekek naponta órákat kapnak a legjobb zenészektől, miközben óvva van a személyiségük, a kreativitásuk, a szabadságuk.

Azt mondja Attila, a zenében a pulzálás a fontos, csinálod, majd egyszerre csak egy motívum kiugrik a többi közül, megmutatja magát, és te érzed, milyen jó. Ő, ez a motívum viszi el az egészet. Az egész finom zenei műveletet. Hol erőteljes impulzusok, hol teljes ellazulás, és közben figyelni, hogy a húrok bűvölése alatt ez a motívum megszülessen.
Azért nem volt egyszerű a zenészpálya. Mennyit kellett utazni, haknizni szerte a világban. S közben a gyerekeket fölnevelni, az életkedvet visszanyerni, ami nem föltétlenül a jókedv harsánysága, annál gazdagabb és összetettebb lelki ügymenet. Kedveljük az életet, de nem vigyorgunk. A gyerekek fölnőttek, egyikük már mérnök, a másik közgazdász.
Attila meg szenteste újra Indiában lesz, játszik egy hatalmas stadionban tizenötezer tamilnak az idős, ám fiatalos mesterrel.

Van egy másik kép, amit soha nem feled.

A kórházban vannak. A gyerekek valahol a folyosó végén bóklásznak, ő a kórterem előtt áll. Bellát úgy hozták be, hogy azt mondták, ki már nem tud jönni. Attila kis ablakon át bámul a terembe, csak ő látja, mi történik odabent. A felesége járni próbál. Remegve kapaszkodik az ágy végébe, már olyan gyönge, mint egy faág. Nem sikerül lépnie, csak kapaszkodik. Jaj, pedig hogy kimenne hozzájuk. Mielőtt behozták volna, még megfésülködött, aztán visszapillantott a tükörből, és megérintette Attila karját, aztán ha nem jönnék vissza, nehogy hűséges akarjál maradni hozzám, mondta halkan.

Már nem beszéltek gyereknevelésről, hétköznapi egyebekről, mit kell tenni, hogyan kell lenni a továbbnak, bíztak egymásban. És ez így is maradt. Attilából pedig árad a mély és gazdag derű, barátait agyonveri pingpongban, zenél itthon, Indiában, és hinni is kezdett időközben.