2024.04.29. 18:50
Taroltak az országos fizikaversenyen az egyetemi gyakorló diákjai
Az ország legjobb iskolája és felkészítő tanára cím is Szegedre került az Országos Szilárd Leó Fizikaversenyről. A SZTE Gyakorló Gimnáziumot nyolcan is képviselték a döntőben, mindannyian a TOP10-ben végeztek. Ilyen fizikasikert még nem könyvelhetett el korábban a város.
Fotó: Gemes Sandor
Egy hete rendezték meg Pakson a XXVII. Országos Szilárd Leó Fizikaverseny döntőjét, ahol a SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola diákjai taroltak. A 9.-10. évfolyamosok közül összesen tízen vehettek részt a végső megmérettetésen, közülük öten „ságvárisok” voltak, további hárman pedig a 11.-12-esek mezőnyében képviselték az iskolát. Végül mindannyian a TOP 10-ben végeztek, a juniorok mezőnyében az első helyet is elhozták. Az összesített eredmény alapján a SZTE Gyakorló az országos első helyen végzett, amivel elnyerte a Marx György Vándordíjat.
A döntős diákok fele egyébként nem is fizika tagozatra jár: vannak angol tagozatos és biológia-kémia-fizika tagozatosak is közöttük. Az iskolában így különböző fizikatanáraik vannak, Diczházi Attila, Szalai Anikó és Tóth Károly is részesei tehát a sikernek. A versenyre azonban Nagy Tibor készült velük, aki kiemelte, ez az eredmény az egész iskola fizika oktatásának sikerét mutatja. – Évek óta a közelében voltunk már ennek, tavaly például egyetlen ponttal csúsztunk csak le a legjobb iskolának járó vándordíjról. Most viszont beérett a sok munka gyümölcse – fogalmazott. Ő egyébként a versenyen elnyerte a Szilárd Leó Tanári Delfin Díjat, amit korábban kétszer is megkapott már.
A versenyen atomfizikai, atommagfizikai és nukleáris ismereteikről kell számot adniuk a diákoknak – ezek a témakörök nem szerepelnek a középiskolás tananyagban. Éppen ezért külön, szakkörön készültek a versenyre, ahol az elméleti feladatsor mellett egy számítógépes szimulációs és egy mérési feladatot is el kellett végezniük. Bár a verseny egyéni volt, a felkészülés alatt a diákok egymást segítették, felkészítőjük szerint ez is az egyik titka sikerüknek.
Érdekesség, hogy csak a SZTE Gyakorlóból jutott be lány a verseny döntőjébe, innen azonban négy is, Balogh Izabella, Ruzsics Gréta, Magyar Zsófia és a mezőny legfiatalabbja, Mészáros Zsuzsanna. Mellettük a szegedi különítmény tagja volt még Rucz Ágoston, Gulyás Kristóf, Bogáthy András és a junior kategóriát megnyerő Kovács Tamás. Ő egyébként most készül a Mikola verseny döntőjére is, amit „kis OKTV”-nek is neveznek, vagyis elképzelhető, hogy nem ez lesz az egyetemi gyakorló idei egyetlen országos fizikasikere.