Két dédunokáját neveli a 90 éves Elza néni

Meghitt ünnepségen köszöntötte [namelink name="Szabó Jenőné Elza"] nénit 90. születésnapján az ambrózfalvi önkormányzat. Otthon pedig a két dédunoka, a 17 éves Zoli és a 13 éves Laura virággal kedveskedett a Mamának, merthogy így hívják dédnagyanyjukat. Zolit és Laurát évek óta a dédi neveli, illetve ahogy múlnak az évek, úgy oszlik meg a feladat a nem mindennapi családban. Kölcsönösen gondoskodnak egymásról. Túl a kilencvenen ugyanis a dédmamának is egyre több segítségre van szüksége.

Elza nénit nem kímélte a sors. – Felsőszeliben születtem. 1947-ben, a szlovák–magyar lakosságcserével kerültem a férjemmel ide, Ambrózfalvára. Bele kellett törődni az otthonunk elvesztésébe. Új életet kezdtünk. Egy fiunk született – mesélte az életét Elza néni, akit fia három unokával ajándékozott meg. Egyikük fiatalon halt meg 2006-ban. Egy évre rá Elza néni a férjét is elvesztette, majd 2008-ban a fia is meghalt.

– Egyik unokám házassága rosszul sikerült, a gyerekek anyja elhagyta őket. Az unokám nem volt alkalmas a két kicsi nevelésére. Nem akartam, hogy állami gondozásba kerüljenek, ezért magam vállaltam a gyámságot. Ha jól emlékszem, ennek már van vagy hét éve – mondta az idős néni. A nagyobbik dédunoka, Zoli Orosházán végzi tanulmányait, szakmunkás lesz. A kisebb gyermek, a 13 éves Laura Makón tanul egy bentlakásos intézményben, így a hétvégét és az iskolai szüneteket tölti együtt testvérével és a dédmamájával.

Fotó: Kovács Erika
– Nem könnyű feladat, de igyekszünk egymáshoz alkalmazkodni. Mindketten belátják, hogy nem lehet vagánykodni. Segítenek mindenben, amiben csak tudnak, a lakásban és a ház körül is. Bevásárolnak, vágják a füvet. Arra már nincs elég erőm, hogy órákig álljak a gáztűzhely mellett, és főzzek, ezért az ebédet úgy hozatjuk. Hétköznaponként, amikor Laura a kollégiumban van, Zolival ketten eszünk meg egy adagot. Hétvégeken pedig van, amikor eljön az apjuk, és vele együtt főzőcskéznek – sorolta Elza néni. A gyerekeket az anyjuk nem látogatja.

– A nyugdíjamból és a családi pótlékból élünk hárman. Ez nem sok, nagyon be kell osztanunk minden fillért, de megvan mindenük, amire szükségük van. Persze igényük sok mindenre lenne. Szerencsére nem követelőznek, nagyon jó gyerekek – csuklott el az idős asszony hangja. Arról is beszélt, hogy a nagyfiú, Zoli egy kicsit már a húga nevelésébe is besegít. – Ha a kislány durcás, Zoli mondogatja neki, hogy „Látod, milyen idős a Mama, segíteni kell neki!" Zoli már majdnem felnőtt. Remélem, támasza lesz később a húgának.

Elza néni nagyon szereti a dédunokáit, és tart a jövőtől. – Félek attól, hogy mi lesz velük, ha én már nem leszek. Bár az egészségem még jó, csak egy gyógyszert szedek, de mégiscsak kilencvenéves vagyok, az élet pedig véges. Sokszor arra gondolok, hogy a Teremtő azért tart ilyen jó egészségben, mert tudja, hogy itt, a földön még küldetésem van. Szeretném megérni, hogy mindkét gyerek felnőjön.