Makó és környéke

2017.06.29. 13:43

Makón újra oltanak bárányhimlő ellen, de nem kell fizetni a vakcináért

Az érintett gyerekek harmadát sikerült Makón ingyenesen beoltani bárányhimlő ellen tavaly. A város vezetése most bizakodik, hogy nagyobb lesz az érdeklődés - az eddigi visszajelzések nagyrészt kedvezők.

– Már hónapokkal ezelőtt eldöntöttük, élünk a lehetőséggel – mondta a 3 éves makói Marosvári Zalán édesanyja, Marosvári Krisztina tegnap, amikor aláírta az ingyenes bárhányhimlő-védőoltást igénylő adatlapot. Azt követően határoztak így, hogy az interneten olvasgatva sok mindent megtudtak a betegség lehetséges szövődményei-

ről. Hozzátette: az minden szülőnek nagy segítség, hogy nem kell fizetni a vakcináért. Az igénylőlapot a körzet önkormányzati képviselője, Hadik György hozta ki a családhoz személyesen. Tapasztalatai szerint a szülők jó szívvel fogadják a felajánlást. Körzetében összesen 19 gyerek szüleit kereste fel, és csak két esetben utasították vissza – őket újra fel fogja keresni.

 

 Zalán édesanyjával együtt aggodalom nélkül fogadta a szuriról szóló hírt. Fotók: Szabó Imre

Zalán édesanyjával együtt aggodalom nélkül fogadta a szuriról szóló hírt. Fotók: Szabó Imre

Mint megírtuk, a makói önkormányzat először tavaly, összesen 369 helyi, óvodáskorba lépő gyerek szüleinek ajánlotta fel a lehetőséget, hogy az oltást ingyenesen beadathatják. A költségekre el is különítettek 6 millió forintot – ez a családoknak egyenként 20 ezer forintos megtakarítást jelent.  Ugyanakkor, bár a lehetőséget házi gyermekorvosok és önkormányzati képviselők is népszerűsítették személyesen, az érintett korosztály harmada kapta csak meg a védőoltást.


A felemás eredmény ellenére idén is folytatják az akciót. Megtudtuk: a most óvodába készülő 2-3 éveseknek teszik lehetővé az ellenanyag ingyenes beszerzését, és erre 5 millió forintot különítettek el. Összesen 217 gyerek érintett ebben az évben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!