Bányászként kezdte, képzőművész lett az ásotthalmi Vata Sanyi bácsi

– Olyan nap nincs, hogy én vésőt ne fogjak. Rosszul va­gyok nélküle – mondta Vata Sándor. A 79 éves fafaragó mesterrel ásotthalmi tanyáján beszélgettünk. – Hódmezővásárhelyen születtem, Balatonlellére nősültem. Dolgoztam a mecseki ércbányában, a várpalotai szénbányában. Már ott is farigcsáltam, mert engem minden kézimunka érdekelt. A fafaragás hobbinak indult, de olyan szenvedéllyé vált, ami rosszabb, mint a függőség – magyarázta a fából készült dísztárgyakkal díszített szobában. Sanyi bácsi porcelángyárban is dolgozott, muzsikált is, verseket ír, rajzol, és öreg varrógépén varrni is szokott.

Az idős mester tavaly karácsony óta lakik az ásotthalmi tanyán, korábban lányánál élt a Bács megyei Madarason, de azelőtt Ópusztaszeren is gazdálkodott, birkákat tartott a legelőjén.

Míg beszélgettünk, sorra vet­­te elő alkotásait. A szivartartó kupán egy hetet dolgozott. – Az egy egzotikus anyag, amerikai dió, ami Solymárról került hozzám. Mint a hűtőből kivett vaj, úgy lehet vágni, és nincs erezete – mutatta a míves alkotást, amit a sulykolófák so­­ra követett. – Ma már azt se tudják, mi ez – mondta. – Mindig minden érdekelt, szeretem a szépet – kezdte pakolni grafikáit, ugyanis rajzol is.

– Ezt a tányér bütykölöm, de mostanában olyan meleg volt, hogy meg lehet veszni. Három-négy órát dolgozom, mikor hogy érzem magam, mert sokat nem tudok ülni, és a szemem sem jó már. Számtalan kiállításom volt már. Mindig azt kérdezik, mit csinálok, hogy ilyen szép tiszták az alkotásaim. Soha nem árultam el, de magának elmondom. Amikor kész, nekiesek kefével, és körkörösen dörzsölöm – árulta el az eddig féltve őrzött titkát az idős mester. Tanítványai is vannak, sokan járnak ki hozzá a tanyára, a művelődési házban is tart foglalkozásokat.

Arra a kérdésünkre, hogy ho­­gyan telnek a napjai, szomo­rúan azt válaszolta, hogy ma­gányosan. – Rádiót hallgatok, hogy zörögjön valami. Elvagyok én, arra lesek, mikor jön valaki – mutatott a faluba vezető út felé, majd hosszasan dicsérte a tanyagondnokot és néhány környékbelit, akik so­­kat segítenek neki a mindennapokban.