Ország-világ

2014.07.31. 13:46

Irán Gáza mellett felfegyverzi Ciszjordániát is

Az iráni külügyminiszter kiemelte, megadnak minden módukban álló segítséget, hogy erősítsék a palesztinokat Gázában.

A Gázai övezet mellett Ciszjordániát is fel fogja fegyverezni Irán - közölte az iráni külügyminiszter arab kérdésekkel foglalkozó tanácsadója egy libanoni lapnak adott interjújában.

„Megadunk minden módunkban álló segítséget, hogy erősítsük a palesztinokat Gázában - jelentette ki [namelink name="Haszin Amír Abdalíja"]. - A cionisták csak az erő nyelvét értik, ezért a Gázai övezet mellett fel kell fegyverezni a ciszjordániai palesztinokat is."

Ahmed Dzsibríl, a Szíria-barát Népi Front Palesztina Felszabadításáért-Főparancsnokság vezetője egy nemrégiben a libanoni síita Hezbollah irányította al-Manár televíziónak adott interjúban feltárta a Hamász és a többi palesztin frakció háborús felkészülésének titkait. Elmondta, hogy Gázában 2008-ban, az „Öntött Ólom" hadművelet idején többnyire továbbfejlesztett Grad rakétákkal rendelkeztek, amelyek csak 33 kilométerre jutottak el, de napjainkra a rakéták hatótávolsága 100-120 km-re nőtt.

Több száz fiatal elhagyta az övezetet, hogy Szíriában, Libanonban és Teheránban kiképezzék őket, és segítsenek továbbfejleszteni fegyvereiket. „A szíriai, és még a hezbollahos testvérek is sokat segítettek tudományos vonalon és fegyverek szállításában", mondta Dzsibril.

„Vannak szíriai kiképzőtáboraink, amelyeket megosztunk a Hamásszal és az Iszlám Dzsiháddal. Vannak kutatóközpontjaink is, kapcsolatba léptünk a szíriaiakkal, akik mérnököket küldtek" - tette hozzá a külföldön élő palesztin politikus. "A tesztelést sziriai völgyekben végeztük, ők ellenőrizték számunkra helikoptereikkel, hogy eltaláltuk-e a célpontjainkat, hogy a rakéták aerodinamikája eltért-e az útjuktól" - mondta el a Szíria nyújtotta segítségről.

„A szállítás sem egyszerű Iránból, mert a Perzsa-öböl útjait ellenőrzik. A damaszkuszi repülőtérről Kartúmba küldtük a rakétákat, onnan Port-Szudánba, majd a Sínai-félszigetre, ahonnan alagutakon át jutottak a Gázai övezetbe" - tárta fel Ahmed Dzsibril a fegyverek Gázába jutásának titkát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában