Ország-világ

2014.07.19. 21:31

Szombat volt a gázai konfliktus legvéresebb napja

A Gázai övezet iszlamista erői ellen indított izraeli offenzívában legkevesebb negyvenhat palesztin vesztette életét szombaton.

Az izraeli hadsereg közölte, hogy visszaverték egy palesztin kommandó támadását, amely egy földalatti alagúton keresztül próbált bejutni a Gázai övezetből Izraelbe. Az összecsapásban egy palesztin fegyveres és két izraeli katona halt meg. (Az izraeli hadsereg korábban két katona megsebesülését jelentette be.)

A Hamász katonai szárnya "az ellenséges vonalak mögötti heves harcokról" beszélt közleményében.

Csütörtökön hasonló incidensről számoltak be az izraeli hatóságok, csupán néhány órával azelőtt, hogy Jeruzsálem elindította szárazföldi offenzíváját a palesztin térség ellen. A hadművelet egyik kifejezett célja, hogy elpusztítsa a Hamász palesztin szélsőséges szervezet föld alatti alagúthálózatát, számos járat ugyanis Izraelbe vezet.

Egy izraeli katonai szóvivő közölte, hogy az izraeli erők egyelőre a határ közelében maradtak, s nem hatoltak be a palesztin városokba. "Így megvan az az előnyünk, hogy elfoglalhatjuk az alagutakat, miközben csökkenthetjük az összetűzések esélyét" - mondta Peter Lerner.

A szombati összecsapások halálos áldozataival együtt 342-re emelkedik a július 8-i offenzíva óta tartó támadások palesztin halottjainak száma. Emellett a hatóságok mintegy 2400 sebesültet regisztráltak a bombázások kezdete óta. Az ENSZ adatai alapján az áldozatok mintegy háromnegyede civil, és a harcokban legkevesebb 73 gyermek vesztette életét.

Egészségügyi források szerint szombaton izraeli légicsapás áldozata lett egy kétgyermekes család mind a négy tagja az övezet északi részén.

Emellett palesztin rakéta végzett egy izraeli beduinnal a dél-izraeli Dimona közelében, ahol egy nukleáris létesítmény található.

Az izraeli hadsereg illetékesei egyébként szombaton úgy vélték: az elmúlt 12 napban a gázai szélsőséges palesztin csoportok immár elhasználták, vagy elvesztették rakétakészletük nagyjából felét. Izrael becslése szerint a harcok kirobbanása előtt a palesztinok mintegy tízezer rakétával rendelkeztek: ebből 1700-at kilőttek, további 30-40 százalékot pedig az izraeliek megsemmisítettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában