Utazás közben sem látjuk a világot: a felfedezés vágya mellett ma már a teljesítménykényszer is hajt

A világ felfedezésének vágya talán egyidős az emberiséggel. Ám, míg öt-hatszáz évvel ezelőtt csupán a kiváltságosok és kísérőik indulhattak útnak, addig ma legfeljebb a pénztárcánk szabhat határt az utazási kedvünknek. 

 Könnyű dolgunk van. Ha menni akarunk, már néhány kattintás segítségével megteremthetjük az út feltételeit, és eljuthatunk gyakorlatilag bárhova a világon. Más kérdés, hogy miután ez sokunkra igaz, lassan épp az a különleges báj veszik ki a legnépszerűbb célpontokból, amelyért korábban érdemes volt útnak indulni. 

 Pipálgatjuk a listát

Heller Csilla pszichológus, aki maga is nagy utazó, egyetért ezzel. Úgy látja, divat lett az utazás, de nem feltétlenül a jó értelemben véve. 

Gondolkodás nélkül gyalogolnak be a turisták a holland tulipánföldekre, tönkretéve a virágokat.

 Igaza lehet. Ha figyelünk, valóban egyre többet olvashatunk dühös helyiekről, akik turistaparadicsomnak számító otthonukat és nyugalmukat védik vehemensen a viselkedni képtelen, tömegével érkező utazóktól. Barcelonában már évekkel ezelőtt turistaellenes civil szervezetek alakultak, Indonéziában elzárják a komodói varánuszok egy részét a turisták elől, Hollandiában pedig akadályokat és kerítéseket húznak fel a virágföldjeik elé a gazdák, mert elegük lett abból, hogy a turisták a legjobb fotóbeállítást keresve simán begyalogolnak a tulipánföldekre, hogy szelfizhessenek. Az egyik tulajdonos szerint előfordul, hogy ugrándoznak a virágföldeken, és az is, hogy belefekszenek az értékes ültetvénybe, nem gondolva arra, hogy ezzel mások fáradságos munkáját teszik tönkre.

Nagyot szakít a turizmus

Mivel a turizmus ma a legnagyobb iparág a világon – egymaga a világ GDP-jének 10 százalékát, és minden tizedik munkahelyét adja –, mindenképp fontos bevételi forrásként kell tekintenünk rá. A jelentősége azonban nem szolgálhat felmentésül mindenre, ideje észrevennünk, hogy a profit maximalizálásán és saját igényeinken túl másokét is figyelembe kell vennünk.

 – Az utazás, ha „jól" csináljuk, valódi személyiségfejlődéssel jár – szögezi le Heller Csilla, és hozzáteszi, ahhoz, hogy így legyen, nem elég a bakancslistánkon pipálgatni a népszerű helyeket. Teljes valónkkal kell fordulnunk az adott hely és kultúra felé. – Az nem hoz drasztikus változást, ha egy ötcsillagos szálloda medencéje mellett süttetjük magunkat a Napon valamelyik menő országban. Ezt itthon is megtehetnénk. Ha viszont ki merünk lépni a komfortzónánkból, le merünk sétálni a turistatérképről, és bele merünk nézni abba, hogy élnek a helyiek, akkor olyan pluszokkal gazdagodhat a személyiségünk, amelyeknek később is nagy hasznát vesszük – emeli ki.

Lezárja az indonéz kormány a nemzeti park egy részét, ahol eddig komodói varánuszokat figyelhettek a turisták.

Sokat repülünk

Ez a hozzáállás egyfajta magától értetődő felelősségérzetet is feltételez. Aki valóban az úti céljául választott hely kultúrájára, mindennapjaira kíváncsi, az ösztönösen figyelni fog az értékek megőrzésére is. Elfogadja például, ha a helyiek nem szeretik, ha fotózzák őket – ahogy azt Heller Csilla például perui útjai során tapasztalta –, és összességében is igyekszik alkalmazkodni, alázattal viszonyulni a szokásokhoz és a természet adta körülményekhez. A vészharangot kongatják már egy ideje. Egyes kutatások felhívják rá a figyelmet, hogy a klímaváltozásnak sem tesz jót a megnövekedett utazási kedv. A repülés az emberiség üvegházhatásúgáz-kibocsátásának 2 százalékáért felel jelenleg, ám ez az előrejelzések szerint 2050-re elérheti a 10 százalékot is. Mivel a repülés egyre olcsóbb, egyre szélesebb réteg engedheti meg magának. Az utasok száma évente 5 százalékkal nő, ami igen magas szám, tekintve, hogy évi 4 milliárd jegyhez viszonyul. A jelenlegi számítások szerint 2036-ra az utasok száma akár meg is duplázódhat, ami nyilvánvalóan több járatot és több üvegházhatásúgáz-kibocsátást is jelet. Már, ha nem születik hamar megoldás a kérdést illetően. 

Ősi ösztön

Heller Csilla szerint egyértelműen a bennünk élő ősi ösztönökhöz vezethető vissza az utazási láz, így teljesen érthető, hogy megragadjuk az elérhető lehetőségeket. Baj akkor van, ha nem gazdálkodunk velük jól. 

– Ha nem kikapcsolódásként, hanem teljesítendő feladatként tekintünk az utazásra, akkor könnyen okozhat érthetetlennek tűnő szorongást az egész procedúra – mondja, és felhívja rá a figyelmet, hogy bár az adott pillanatban jólesik, ha a Facebookra vagy Instagramra azonnal kiposztolt fotónkat százak lájkolják, a visszajelzések hajszolása a pihenésünket pont nem szolgálja. Azt javasolja, hogy mérjük fel, hogy melyik személyiségtípusba tartozunk. Abba, amelyik imádja járni a világot, vagy abba, amelyik szívesebben ül otthon. Legyünk őszinték magunkkal, és ne erőltessük azt, ami nem való nekünk, csupán azért, mert ma ez a divat, és ha már útnak indultunk, akkor koncentráljunk valóban az úti célra! Éljük meg az utazás minden pillanatát, és hagyjuk, hogy a minket érő tapasztalatok jobb emberré tegyenek! 

 Megsínyli az emberi jelenlétet a természet

Számos tengerpart van a világon, ahol a természetes homokot már elmosta a víz. Erről pedig az ember tehet. A jetskizéssel, motorcsónakozással – nem is gondolnánk, de – beleavatkozunk a hullámmozgás rendjébe. A normálisnak mondható 1-2 centiméteres hullámok helyett 10-12 centimétereseket gerjesztünk, amelyek nagyobb erővel, gyorsabban rongálják a partot. De az is káros, amikor a nyaralóhelyek, telkek bővítése érdekében elkezdik feltölteni a partszakaszokat. Ezzel folyamatosan csökkentjük az adott tavak méretét. Ha fiatal tóról van szó, előbb-utóbb természetes módon magától is feltöltődne, tehát a rövid távú kényelmünk érdekében tulajdonképpen idő előtt halálra ítéljük a tavat, vagyis tönkretesszük azt, amiért ott vagyunk.

A Mount Everestet is próbálják megszabadítani a szeméttől.

Szemétheggyé válik az Everest

Lezárták év elején a mászóengedéllyel nem rendelkező látogatók előtt az alaptábort a Mount Everest északi, kínai oldalán a területen egyre súlyosbodó hulladékprobléma miatt. A korlátozás értelmében a turisták ezentúl csak az 5200 méteren lévő alaptábortól valamivel lejjebb fekvő Rongbuk kolostorig mehetnek fel. A Mount Everest remek példája az emberi kéz pusztító munkájának. Mióta évente mászók ezrei szállják meg a hegyet, a beszámolók szerint a szemét az úr mindenfelé. Eldobált oxigénpalackokról, széthagyott eszközökről, sátormaradványokról árulkodnak az ott készült fotók. A hegyen szakértők szerint egyértelműen megfigyelhető az úgynevezett taposási erózió hatása. Vagyis az, amikor megjelenik az ember, ösvényeket és táborhelyeket vág magának, amelyeken a lefolyó esővíz mély barázdákat váj, így járhatatlanná válnak, aztán elhasználódnak, és újabbakat kell helyettük létesíteni, így foglalva el az addig érintetlen területeket. Ráadásul a turistákkal együtt járó szemetelés sem egyszerűen esztétikai probléma. Az élővilágot is megváltoztatja: tápanyagbőséget okoz, és új, az adott helyre nem illő fajokat vonz.