Egyeztetések

2022.02.11. 12:46

Emmi: a kormány mindig kész tárgyalni a pedagógus-szakszervezetekkel

A kormány számára a gyerekek és a szülők a legfontosabbak, az oktatásnak a gyermekek érdekét kell szolgálnia – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken.

A tárca közleményében arra kérte a szakszervezeteket, hogy 

legyenek tekintettel a gyerekekre.

A „baloldali kötődésű szakszervezetek” 2010-ben nem szerveztek sztrájkot, amikor a pedagógusoktól a Gyurcsány-Bajnai kormány elvett egyhavi bért – emlékeztettek.

A bérek rendezését 2010 után a kormány a pedagógusokkal kezdte. Béremelés tekintetében most az egészségügyi dolgozók, ápolók, orvosok és a szociális szféra dolgozói vannak soron, vita a további pedagógus-béremelés időzítéséről van 

– hangsúlyozta az Emmi.

A kormány mindig kész tárgyalni, de a törvényeket mindenkinek be kell tartani – fogalmaztak, hozzátéve, hogy a legutóbbi sztrájk – a bíróság által is megállapított módon – „egyértelműen törvényellenes” volt.

Borítókép: pedagógus ötödikes tanulóknak tart órát a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban 2020. március 5-én (Rosta Tibor/MTI)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában