Segítség

2022.10.22. 07:56

Szijjártó: gyármentő programot indít a kormány (videó)

A legmagasabb támogatási összeg hatmilliárd forint, a program összértéke az első körben 150 milliárd forint - tudatta a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Forrás: KKM/Facebook

Fotó: Király Márton

Gyármentő programot indít a kormány, amelynek keretében első körben 150 milliárd forint összértékű támogatást nyújtanak a nagyvállalatok energiahatékonyságát növelő beruházásokhoz - jelentette be szombaton Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. 

A Külgazdasági ás Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború és a szankciós válaszok miatt súlyos recesszió felé rohan az európai gazdaság, ami a közös piac miatt jelentős kihatással van Magyarországra is. 

"Nekünk, magyaroknak természetesen az a célunk, hogy ebből kimaradjunk" - fogalmazott, hozzátéve, hogy ennek érdekében segítséget kell nyújtani a magyarországi vállalatoknak, hogy egyrészt fenn tudják tartani működésüket, másrészt tudják növelni a kapacitásaikat. 

"Ma a vállalatok legnagyobb ellensége az energiaárak rendkívüli növekedése, ami a kudarcot vallott brüsszeli szankciós politika egyik egyenes következménye sajnos" - szögezte le. 

Szijjártó Péter közölte, hogy a meghirdetett, november 2-án induló gyármentő program keretében elő fogják segíteni a sikerrel pályázó cégek energiahatékonysági fejlesztéseit, Budapesten 30 százalékos, vidéken 45 százalékos támogatásintenzitással. 

Tájékoztatása szerint azok a vállalatok pályázhatnak, amelyek minimum 200 millió forintos fejlesztés keretében bővítik energiaellátási kapacitásukat, például napelemeket telepítenek vagy bármely más módon növelik az energiahatékonyságukat, s ezáltal csökkentik az energiaköltségeiket. 

A legmagasabb támogatási összeg hatmilliárd forint, a program összértéke az első körben 150 milliárd forint - tudatta. 

A miniszter végezetül arra is kitért, hogy a programot a Külgazdasági és Külügyminisztérium alá tartozó beruházásösztönzési ügynökség fogja koordinálni, amely a koronavírus-járvány hatásainak csillapítása érdekében meghirdetett, sikeresnek bizonyult támogatási programot is végrehajtotta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában