Ország-világ

2010.10.21. 19:40

Drágul a cigaretta

New York - A cigaretta drágulása az egy évvel korábbinál nagyobb profithoz segítette a Philip Morris Internationalt az idei harmadik negyedévben.

A Marlborót és további 150 márkát 160 országban gyártó és forgalmazó társaság adózott nyeresége 1,3 százalékkal 1,82 milliárd dollárra nőtt.

Ugyanakkor a bevétel a kedvezőtlen árfolyamhatások miatt csupán 0,4 százalékkal nőtt, 6,6 milliárd dollárra. Az eladott cigaretták száma 4,5 százalékkal nőtt, az ázsiai fogyasztás megugrásának hatására. Európában, Kanadában és Latin-Amerikában csökkent a forgalom - áll a társaság csütörtöki közleményében.

A világszerte több mint 77 ezer embert foglalkoztató cég 2008-ban vált ki az amerikai Altria konszernből, mert a társaság úgy ítélte meg, hogy az Egyesült Államokban a dohánygyárak ellen indult perek terhe nélkül jobban tud fejlődni a nemzetközi - Amerikán kívüli - forgalmazás. A független céget azonban sújtják a számos országban bevezetett dohányzási korlátozások és egyre emelkedő adók.

A cég gyártja és forgalmazza egyebek mellett az LÚM, a Bond Street, a Chesterfield és a Parliament márkájú cigarettákat. Honlapja szerint a világ legjövedelmezőbb dohányipari vállalkozása. 2009-ben 62 milliárd dollár forgalom mellett 6,3 milliárd dollár adózott eredményt ért el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában