Ország-világ

2016.11.03. 20:31

Egy eddig ismeretlen Anne Frank-kéziratot árvereznek el Hollandiában

Egy Anne Franktól származó költemény kéziratát árverezik el november végén a hollandiai Haarlemben.

Az eddig ismeretlen dokumentumot a bujkáló zsidó lány legjobb barátnője, Jacqueline van Maarsen nővérének, Christiane (Cricri)  van Maarsennek az iskolai emlékkönyvében találták.   

A Bubb Kuyper aukciósház arra számít, hogy 30 és 50 ezer euró között áron talál gazdára a kézirat.


A szöveg 1942. március 28-án keletkezett, néhány hónappal azelőtt, hogy Anne Frank és családja elrejtőzött a nácik elől.


Az NRC.Next című holland lap szerint ez a negyedik alkalom, hogy Anne Frank-kéziratot bocsátanak áruba.


Egy sor levelet, amelyet amerikai levelezőtársaknak írt Anne és testvére, Margot, 1988-ban 165 ezer dollárért árvereztek el. Egy  Anne és Margot kézjegyével ellátott mesekönyvet 62 500 dollárért, a  becsült ár duplájáért adtak el idén májusban New Yorkban.


A most árverésre kerülő költemény első négy sorát valószínűleg egy 1938-as folyóiratból másolták ki, a további négy sorát azonban  nem találták meg másutt.


Az amszterdami Anne Frank Múzeum nem tervezi, hogy ajánlatot tesz a kéziratra, annak ilyen hosszú idő után történt felfedezését  azonban rendkívülinek tartja.


A bujkáló Frank családot 1944 augusztusában besúgták és a nácik  elhurcolták. Anne 1945 elején pusztult el a bergen-belseni koncentrációs táborban. A kamaszlánynak az amszterdami rejtekhelyen  írt naplója a világ egyik legolvasottabb műve, 67 nyelven több mint  30 millió példányban kelt el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában