Népi gyógymódok: csodatévő növények

Az idősebb korosztály tagjai még emlékeznek rá , hogy az erdők, rétek növényei nem csupán táplálkozási célokat szolgálnak, hanem gyógyhatásuk révén különböző betegségek gyógyítására is alkalmasak. A régi, orvos és patikaszerek nélküli világban fontos szerepe volt a különböző népi gyógymódok ismeretének, amelyek iránt az elmúlt években újra megnőtt az érdeklődés. Folytatjuk a kutakodást eleink házi gyógyszertárában.

Itt a szeptember: elkezdődött az iskola, véget értek a nyári szabadságolások. A mindennapi hajtás közepette gondolnunk kell koncentrálóképességünk fokozására és memóriánk fejlesztésére. Ennek eléréséhez is több népi praktikát ismerünk. Egyik ilyen a Ginzeng-tea, amely szellemi és fizikai teljesítőképességünket is megnöveli. A teafű minden patikában kapható, elkészítése pedig roppant egyszerű: 1 evőkanál teát 3 dl vízzel leforrázzunk, állni hagyjuk 10 percig, majd leszűrjük, és úgy fogyasztjuk. A páfrányfenyő-kivonat ugyancsak javítja a szellemi teljesítőképességet, koncentrálókészséget. A páfrányfenyő levele értágító hatású, ezért agyi vérellátási zavar, szédülés, fülzúgás, hallásgyengülés gyógyítására is alkalmazzák.

A páfrányfenyő-kivonat javítja a szellemi teljesítőképességet és a koncentrálókészséget.
Kevés olyan ember él, aki ne szeretné valamilyen formában a burgonyát. A gumóstermésű növényt azonban nem csupán a konyhában, hanem a különféle nyavalyák gyógyításához is előszeretettel alkalmazták eleink. A rózsakrumpli levét gyomorégés, gyomorsavtúltengés megszüntetésére használták. Burgonyakásából meleg borogatást készítettek tüdő-, vesegyulladásra, kólika ellen, fekélyre és gennyesedésre. A héjában főtt krumpli levét gégehurutra, hörghurutra és álmatlanság ellen itták. Szemhéjgyulladás borogatására, égési sebre nyers reszelt burgonyát használtak.

Kuruc pálinka

A néphit szerint, aki sok piros paprikát eszik, annak az arcszíne is pirossá válik. A zöldséget étvágygerjesztőnek és vizelethajtónak is tartják. Egy liter pálinkába tett négy evőkanálnyi őrölt csípős paprikával készült a kuruc pálinka, amit kolerajárvány idején gyógyszerként fogyasztottak az emberek.

A csaláncsípést senki nem szereti, de a mindenütt fellelhető növény nem csupán kellemetlenséget tud okozni. Levelének főzetét reuma, köszvény, viszkető bőrkiütés, vérszegénység, aranyér, cukorbaj, tüdőbaj elleni szerként használták a régiek. Erősebb hatást váltott ki a gyökeréből készült főzet. Reumás és bénult testrészeket friss csalánnal korbácsoltak. Sokak problémája a kopaszodás, a csalán azonban erre is gyógyír lehet. Eleink a növény apróra vágott zöld leveléből főztek hajhullás elleni szert. Egy marék csalánból fél liter vízzel és fél liter ecettel 30 percen keresztül kellett főzni, majd leszűrni. Az így elkészített készítménnyel minden este bedörzsölték a fejbőrt.

Lassan lehull a dió is. A fa szárított leveléből készült teát vértisztítóként használták. Daganatos betegségre külsőleg, belsőleg egyaránt jónak tudták. Csontmegbetegedés, szemgyulladás, foghús-megbetegedés, általános gyengeség tünetére is diófalevél-teát adtak reggelente a betegnek.

A kiskertekben és vadon is termő ibolya virágát, levelét és gyökerét egyaránt gyógyító hatásúnak tartották őseink. A gyökeréből készült teát hörghurut ellen itták. Az egész növényből készült főzetet mézzel édesítve a szamárköhögés gyógyítására használták. De vigyázni kellett, mert levele és virága nagy mennyiségben hánytató és hashajtó hatású. Az ibolya májusi friss nedve a néphit szerint a fejfájást szüntette. Készítettek olajat is a virágból. „Tegyünk egy olajjal töltött üvegbe ibolyafüvet, ledugaszolva harminc napig a napon érleljük, szűrjük le, és az olajat fejfájás elmulasztására és lázas betegek bedörzsölésére használjuk" – hangzik a több százéves recept.

Az édesköményt a gyerekgyógyászatban még ma is használják.
A konyhakertekben termelt kömény, édeskömény a gyermekgyógyászatban ma is használt szélhajtó, köptető, gyomorerősítő szer Magyarország több településén. Kólikát, görcsöt szüntető teához egy-egy kiskanál édeskömény, szikfűvirág, hársfavirág keverékét leforrázták, s ebből naponta kétszer, szükség esetén többször is egy-egy csészényit fogyasztottak. Szoptatós asszonyoknak a következő tápszer részeként szerepelt a Hajdú-Bihar megyei Álmosdon: hat deka porrá tört ánizsmag, ugyanennyi édeskömény, két deka foszforsav, mészpor, egy deka konyhasó, tizenkét deka cukor. Az egészet jól elkeverve naponta egy-egy kávéskanálnyit főztek meg belőle három csészére való tejjel, amelyhez malátakivonatot adtak.

A levendula egy javasasszony kertjéből sem hiányozhatott. A növény virágát enyhe nyugtatóként, görcscsillapítóként, vérnyomáscsökkentőként használták. Csillapította az erős szívdobogást is. Külsőleg eltüntette a véraláfutást. Bedörzsölőszerként egyenlő mennyiségben borókaolajat, levendulaolajat, rozmaringot és terpentint összekevertek, és a fájós testrészt ezzel bekenték, masszírozták.