Lackfi János újrameséli a Kincskereső kisködmönt

Lackfi János József Attila-díjas költő a győri Apnoé zenekarral dolgozik együtt. A Richer Teremben adott a zenekar jótékonysági koncertet, amelyen a Kincskereső kisködmönt, Móra Ferenc klasszikusát vitték színre zenés mesejátékként. A művet Lackfi János dolgozta át, akivel az előadás előtt beszélgettünk.

Lackfi János: Hazudjuk tehát újra a klasszikusokat.

Hamlet húszoldalas képregényben

– Hogyan ismerkedett meg a győri Apnoé zenekarral?

– Talán először Gryllus Danival autójában utazva hallottam őket, amikor Dani berakta a CD-jüket, mondván, na, mit szólok hozzájuk, milyen jó a hangzás. Később a kapolcsi Kaláka-versudvaron találkoztam velük, ahol rendszeresen, talán minden évben fellépnek. Utána Gergő (a zenekar frontembere, Takács Gergő – a szerk.) keresett meg, hogy új történeteken gondolkodnak, van-e kedvem együtt dolgozni velük. Volt, és ötletem is volt arra, mi legyen az új történet.

– Méghozzá egy klasszikus, Móra Ferenc kötelező olvasmánya, a kis Bicebóca története.

– Igen. Régóta mániám, hogy kellene valamit kezdeni a klasszikusainkkal. Jártam Londonban, a Globe Színházban, Shakespeare otthonában. Érdekes módon Shakespeare-t lehet más formába önteni. Ha a Hamletet ki lehet adni húszoldalas képregényben, ki lehet adni ötven-száz oldalon, bibliapapíron, akkor miért ne lehetne ezt megtenni a magyar nagyjaink műveivel? Ha kibírja Hamlet, kibírják a legnagyobb magyar művek is. Amikor Nógrádi Gáborék átírtak számos magyar klasszikust, szakszóval kikönnyítettek, akkor egy emberként támadt a szakma, a legliberálisabbtól a legkonzervatívabbig: hát ilyet nem lehet tenni! Felhördültek: nem engedünk Jókaiból egy jelzőt se! De ha nem engedünk egy jelzőt sem kidobni, akkor Jókait dobjuk ki. Attól rettegni, hogy ez megfosztja a teljességtől az olvasókat, naivitás.

Lackfi János felolvas.

Kicsik vagyunk, de nyerni akarunk

– Mit tehetünk, hogy gyerekeink megismerjék a kötelező olvasmányokat?

– A kötelező olvasmányaink kulturális mémek, amik mondanak valamit rólunk, a patetikus idealizálástól mentes magyarságunkról. Kicsik vagyunk, de nyerni akarunk, tüdőgyulladást kapunk, de mégis mi vagyunk az erkölcsi győztesek. Ugyanígy nagy kár lenne, ha kidobnánk az ablakon a Kincskeresőt, amely eredeti formájában olykor nehezen értelmezhető a mai fiataloknak, miközben például Vecsei H. Miklós a Vígszínházban műsoron lévő, A Pál utcai fiúkból átírt zenés játékára nem lehet jegyet kapni. Érdemes a történetet újramesélni rövidített, poénosabb formába önteni. Például Móra kis hőse mindennél jobban vágyik arra, hogy csizmában járhasson. Ezt a mai gyerekek nem értik.

Ma a kötelezőket nem olvassák, csak az a pár megszállott, akik akkor is elolvasnák, ha agyonlőnék érte őket.

 Ez lesz az első újraírt klasszikus a sorban, a könyvben az Apnoé CD-je is benne lesz.

– Mennyire zavarja a költőt, hogy nem saját történetet mesél?

– Ha az ember hall egy jó sztorit, azt az összes barátjának újrameséli, sebaj, hogy mások is mesélik. Amúgy meg azt mondják a pszichológusok, nem tudunk valamit kétszer ugyanúgy felidézni, mindig módosítunk valamit. Hazudjuk tehát újra a klasszikusokat.

– Mit érdemes kiemelni Móra Ferenc művéből?

– Azt, hogy mint lehet kitartani az embertelen szegénységben, hogy fedi-e olyan ködmön a testünket, amely jelzi a jót, a rosszat. Szorítja-e a mellkasunkat, ha nem fizetjük be az áfát, ha bliccelünk? Kinél mikor jelez az a ködmön, mi fér bele: kicsi hazugság, nagy hazugság? Vagy fordítsuk ki, és inkább olyan ködmönről beszéljünk, ami melegít, ha jó felé megyünk. Próbáljuk meg kiszeretni egymásból a jót.

– Melyik klasszikusunk átdolgozása következik?

– Még nem tudom. Legutóbb a Szent Péter esernyőjét olvastam fel a lányomnak három nap alatt. Utána meg volt döbbenve, hogy a suliban ő volt az egyetlen, akinek tetszett a regény.

– Rövidítette?

– Nem, csak felolvastam, néha pár szó magyarázatot fűztem hozzá. De az élő beszéd lendülete elevenít.

rajtunk múlik, hogy mit látunk

– Hat csodálatos gyerek édesapja. Miként tud alkotni mellettük?

– Negyvenhét könyvem jelent meg, harmincat fordítottam, van már gyakorlatom benne. Szerencsére nem csak néma csöndben és hullaszagban tudok dolgozni. Egyáltalán nem zavar, hogy keresztbe szaladgálnak a szobában a gyerekek. Sokat tanulhatunk tőlük, kreatív és robbanékony agyuk van, míg a miénk letompult, mindent beárazunk, felcímkézünk. Brooklynban járva láttam, amint egy ótvar, koszos park előtt egy anyuka a kislányával sétált, és a kicsi felkiáltott: „Anyu, milyen gyönyörű fehér virág!" A csupasz faágak közt elakadva lebegett a szélben egy nejlonzacskó. A felnőtt azt mondja: szemét, poliészter, pusztulnak a tengereink miatta. Máris rossz lesz a napunk. A kislány gyönyörű fehér virágot látott, és jobb kedvre derült. Persze valamennyire bele kell kopni az élet menetébe, de akkor is: rajtunk múlik, hogy mit látunk. A panaszkodás gyönyörű dolog, jogunk van hozzá, csak éppen klasszul tönkre tudjuk tenni az életünket, ha végigpanaszkodjuk.