Színjátszó tábor Vásárhelyen

2022.07.26. 18:28

Indul a szünidei improvizáció

Egy igazán inspiratív közösségi programra, szünidei színjátszó táborba várja ismét a 7–17 éveseket a vásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ augusztus 8-ától egészen 12-éig.

Mint azt Benkő Brigitta drámapedagógus, a Bessenyei Színkör vezetője lapunknak elmondta, a fiatalabbak csoportja főként egy mesefeldolgozást állít színpadra sok-sok improvizációval a közösen töltött hét utolsó napján, a nagyobbak konkrét színdarab helyett egy választott téma köré gyűjtik ötleteiket.

Míg tavaly a testvéri kapcsolatokat boncolgatták, idén a spájz titkait fejtik meg, az ott lapuló kincsek, régi tárgyak, titkos zeg-zugok köré szövik történetüket. A dramaturgiában Benkő Brigitta segíti őket egész héten. A kisebbeket Makainé Vitális Mónika pedagógus navigálja.

Benkő Brigitta szerint a gyerekek rögtön ezer szállal kapcsolódnak a feldobott témához, ötletesek, ügyesek. A kreatív koncepciók a visszafogottabb személyiségeket is inspirálják, mindenki visz előre a lendület. Fontos, hogy saját elképzeléseik szerint, közösen formálják a karaktereket, igazán így érzik magukénak a teljes előadást. A kidolgozott történetet pénteken délután előadják szüleiknek. A próbák közben szerdán a Szegedi Nemzeti Színházba, illetve a Szegedi Szabadtérire látogatnak. Idegenvezetővel ismerkednek a kulisszák mögötti világgal. A tábor még fennmaradó helyeire, illetve a költségekről érdeklődni lehet a 62/533-317-es telefonszámon.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!