Hallgassa élőben!

Szentmise kivetítőn

Hozzászólások

Olaszország történelmet írt, legyőzte Walest
A labdarúgó Európa-bajnokság történetében eddig még soha nem fordult elő olyan, hogy bármely együttes három győzelemmel, kapott gól nélkül jut tovább: ezt vitte véghez a Roberto Mancini vezette olasz válogatott, amely a csoportkör harmadik, záró fordulójában 1–0-s győzelmet aratott Wales ellen, így természetesen az első helyen zárt az A jelű kvartettben.
Búcsúztak a Mindszenti Általános Iskola diákjai
Sikeres tanévet zárt a Mindszenti Általános Iskola, mind az 54 diákjuk sikeresen felvételizett középiskolába. A diákok főként vásárhelyi, szegedi és szentesi intézményekben folytatják tanulmányaikat. 
Fiola alig aludt a meccs után; legalább 300-szor visszanézte a gólját
„Mindig megkapom a magamét. De ezeket a negatív véleményeket nem szoktam magamra venni.”
Mohács kapta az év emlékhelye díjat
Az átadó ünnepség a Fiumei úti sírkertben volt, a rendezvényen megnyílt az Anonymus Projekt – Ligeti 150 című plakátkiállítás is.
Így fojtotta el Mbappéék legnagyobb fegyverét a magyar válogatott!
Az elemző megmutatja, a magyar csapat elképesztő futómennyiséggel és taktikai fegyelemmel kompenzálta a franciák gyorsaságát.
Ferenc pápa a menekültek iránti könyörületre szólított fel
Az egyházfő humanitárius folyosók létesítését is szorgalmazta.