Páratlan a szegedi nótakotta-gyűjtemény

A neves vásárhelyi család sarja, Janáky Dezső gyógyszerészként végzett még a Horthy-rendszerben. Saját patikája nem volt, ezért legénykorában helyettesítő gyógyszerésznek állt a harmincas évektől húsz éven át – hallottuk Szegeden élő özvegyétől. Janáky Dezsőné Pancsi néni mesélte, hogy a férje társasági ember lévén élvezte a sajátos országjárást. Akkoriban úgynevezett „pendliző" ugrott be hetekre-hónapokra, ha betegség vagy szabadság miatt nem akarták bezárni a gyógyszertárakat. Tévé nem volt, esténként az ifjú patikus beült a helyi kocsmába, vendéglőbe. Nem azért, hogy igyon, hanem hogy hallgassa a cigányzenészeket. A fiatal patikus citerázni tanult korábban, de nem zenélt, és nem is énekelt. Inkább lejegyezte a nótákat.

Papírlapra jegyzetelte a dallamot és a szöveget, megkérdezte a szerzők nevét. Hazatérve kiválóan olvasható gyöngybetűkkel kottáskönyvbe tisztázta le a hallottakat. Azért olyan egységesek a kék, piros, zöld, fekete tintával sorjázó hangjegyek, verssorok. A szegedi cigányprímás, Dankó Pista nótái mellett a gyógyszerész megőrizte az ugyancsak szegedi Madácsy László szövegét. De fennmaradtak 17. századból való szerzemények is. Minden nóta végén ott a „pont": a gyűjtő kézjegye.

Janáky Dezsőné leltározta az egyedülálló örökséget.
Fotó: Schmidt Andrea
Az 1950-es patikaállamosítással leáldozott az utazó gyógyszerészek kora. Ez véget vetett Janáky Dezső nótagyűjtő pályafutásának is. Nem „cigányozott", nem nótázott többé. Megállapodott Vásárhelyen, feleségül vette 23 évvel ifjabb asszisztensét, akivel 1963-ig éltek együtt. A most 81 éves özvegy őrzi a nótakottákat, és pár éve, amikor megtanult számítógépen írni, rendszerezte a kincseket. Pancsi néni megszámolta, a 19 kézírásos kötet 3246 nótát rejt. Ezeket egyenként leltározta, nincs köztük két egyforma. Büszke rájuk, gondolt már kiadásra vagy eladásra, hogy egyben maradhasson a tudomása szerint legnagyobb hazai nótakotta-gyűjtemény. Még nem talált megfelelő kérőre.

Jó állagú, szakszerű

Sárosi Bálint, a neves népzenekutató látva a gyűjteményt azt írta: megőrzésre alkalmas a jó állaga és szakszerű kottázása miatt. A kulturális minisztérium kiadásra javasolta, az akadémia zenetudományi intézete felajánlotta az ismeretlen és feltáratlan kincs múzeumi megőrzését és a „jelentős szellemi tőkéért" 10 ezer forintot.