Szeged és környéke

2010.11.02. 20:17

Népszerű az e-napló

Szeged - A szegedi középiskolákban az idei tanévtől már mindenhol az elektronikus naplót használják, az általános iskolákban még nem ennyire elterjedt. A tanárok számára kevesebb adminisztrációt, az iskoláknak kisebb kiadást jelent az e-napló.

Timár Kriszta

A tanár bemegy az osztályba, leteszi kezéből a naplót, majd elgondolkodó arccal elkezdi lapozgatni – keresi, ki legyen az aznapi felelő. Egy olyan kép, amely évtizedek óta meghatározta az iskolai életet, és amely hamarosan feledésbe merül. A diákok által „rettegett" könyvet ugyanis egyre több iskolában felváltotta az elektronikus napló.

A digitális osztálykönyv lényege, hogy a jegyek a szülők számára is nyomon követhetők, hiszen saját jelszavukkal beléphetnek a rendszerbe, ahol gyermekük tanulmányi eredményét nyomon követhetik, és a tanárral üzeneteket is válthatnak. Nincs egységes program, amelyet minden iskola használ: van, ahol saját fejlesztésű e-naplóval dolgoznak, de a piaci kínálat is meglehetősen széles. A lényeg: a naplónak a jogszabályoknak megfelelő adatokat kell tartalmaznia, amiért az igazgató felel.

Szegeden az idei tanévtől már minden középiskolában a digitális naplót használják. Elsőként – 2007-ben – a Szegedi Ipari, Szolgáltató, Szakképző és Általános Iskola Szeged-Móravárosi Tagintézményében vezették be a saját fejlesztésű elektronikus osztálykönyvet.

– Éreztük, hogy ez a jövő, ezért vágtunk bele – fogalmazott Szabó Gábor igazgató. Az intézmény nem volt könnyű helyzetben: bár országos példa ekkor már volt az e-naplóra, az akkor 66 osztállyal működő iskola igényeit egyetlen program sem tudta kielégíteni. Ezért fejlesztettek sajátot.

A Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában idén vezették be az elektronikus naplót. – Azon túl, hogy a szülőknek naprakész tájékoztatást ad, a pedagógusokat is fegyelemre szoktatja, hiszen ha nem írják be a jegyet, vagy nem javítják ki időben a dolgozatot, pár hét után erre már nincs lehetőségük, a rendszer nem engedi – foglalta össze eddigi tapasztalatait Kühn János igazgató. Hozzátette: anyagilag is jól jártak, hiszen amíg a papíralapú napló közel 100 ezer forintba került évente, a programot ingyen kapták.

Tesztelik az általános iskolák

Nem ilyen elterjedt az e-napló az általános iskolákban, csak néhányban kísérleteznek vele. A Vörösmartyban az idei a próbaév: egyszerre vezetik a digitális és a hagyományos változatot. – A Radnóti-gimnázium saját programját választottuk, azt dolgozták át számunkra. Vannak még „gyerekbetegségei", amelyeket javítgatni kell – mondta el Gulyásné Szabó Klára igazgató.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!