11 fős család lakja az ürülékszagú Hunyadi téri társasházat

– Mit akarnak a kamerával? Tűnjenek innen! – kiabál le a Hunyadi téri, látszólag üresen álló társasház második emeletéről egy 12 éves forma fiú, amikor a belső udvarba lépünk. Nincs nehéz dolgunk, kapu ugyanis nem védi a telket.

Egy idős asszony jóval barátságosabb, teregetés közben zavarjuk, a korlát szolgál ruhaszárításra.

– Jöjjenek beljebb, tudja meg a világ, hogy kell élnünk – tessékel fel a nő az első emeletre. Az utcán érzett förtelmes bűz hatványozódik, amikor a gangra érünk. A lépcsőfordulóban nagy betűkkel firkálta fel valaki, „Márió, a király". Kolompár Ibolyaként bemutatkozó vendéglátónk először a szomszédos elhagyott lakásra hívja fel a figyelmünket.

Földi pokol. Minden vécé tönkrement, kénytelenek vagyunk itt elvégezni a dolgunkat – mondja Ibolya az elhagyott lakásban.
Fotó: Schmidt Andrea

– Minden vécé tönkrement, kénytelek vagyunk itt elvégezni a dolgunkat – mutatja a Ibolya. Ekkor bukkan fel öccse, a középkorú Tóni, belép az egykori szomszéd szétvert falú lakásába, hogy megmutassa a förtelmet.

Két hete válasz nélkül

Természetesen feltettük a házzal kapcsolatos kérdéseinket az IKV Zrt.-nek, még július 19-én. Válasz azóta sem érkezett arra, hogy kaphatnak-e más szociális bérlakást ezek az emberek, hogy valóban kilakoltatták-e Kolompár Ibolyát, és a húga tényleg fizet-e még a cégnek.

– Ez a 21. század, kérem! – emeli fel a hangját a férfi. Megmutatják Ibolyáék lakását is, amelyben az asszony jelenleg illegálisan él. Azt mondja, novemberben kilakoltatta a tulajdonos, az IKV Zrt. 30 ezer forint bérleti díjat kellett volna a lakásért fizetnie, de a szociális segélye ennél alacsonyabb. Azóta elvitték az ablakokat, több falat szétvertek. Ibolya lakása tele van szeméttel, üvegdarabokkal és ürülékkel. – Három kutyánk is van – veszi észre a megdöbbenést az arcunkon. Szerintük az IKV minden lakónak talált szociális alapon bérelhető lakást, csak őket, romákat hagyták itt.

Közben fentről a keservesen ordító fiú hangját halljuk: „Takarodjanak már el innen!" A vinnyogó kutyák sem túl bizalomgerjesztők.

– Más világ már ez a Márió gyerek, ne törődjenek vele. Egyébként nem bánt. A kutyákat is bezárjuk az egyik szobába – nyugtat meg a fiatalabb Kolompár, miközben felvezetnek a másodikra. Itt rendezkedtek be a legtöbben, elmondásuk szerint legfiatalabb testvérük, egy nő még albérlőnek számít. Most nincs itthon, a „dolgozóba" ment. Ebben a lakásban van Tóni szobája is, egy függönnyel elválasztva. A legrendesebb zuga az egész háznak.

Tóni szobája a ház legrendesebb zuga.
Fotó: Schmidt Andrea

Kalmár Ferenc: Önkényesek

– Időtlen idők óta problémás házról van szó – mondja [namelink name="Kalmár Ferenc"] (Fidesz–KDNP), Rókus városrész önkormányzati képviselője. A politikus szerint már csak önkényes lakásfoglalók élhetnek a házban, amelyet korábban bűnözők, banditák laktak. – Rengeteg panasz érkezik a környékről, az IKV előkészítette a terepet, hamarosan bontani fognak. – Ezt a problémát is megoldjuk, ahogy korábban a 23. szám alatti házét is – fogalmazott a képviselő, aki az IKV-nak küldött levelünk után 6 nappal kereste fel lapunkat, hogy elmondja véleményét.

– Nincs áram, így gyertyázok. Mást nem tudok csinálni, csak olvasni ebben a pokolban. Most épp A Paradicsom meghódítását. Nem emlékeztem, hogy Amerigo Vespucci így átverte a Kolumbuszt, pedig tanultam róla – mondja a férfi, akinek szakmája is van, hegesztő. – Dolgozni nem tudok, szinte teljesen vak vagyok, azért ilyen vastag a szemüvegem – mutat a bevetett ágyán heverő okuláréra. A szobája egyébként lexikonokkal és Solohov-regényekkel teli. – Szeretem az oroszokat.

Ibolya a nagyszobába, a spájzba, a fürdőbe és a konyhába vezet. Mindenhol olyan szagot érzünk, mintha a Tóni által említett pokolban járnánk. Penészes falakat, kilógó vezetékeket, beázott plafont látunk, most is csöpög a víz belőle. A fürdőt szétbombázták, csak egy koszos zuhanytálcából és lavórból áll. Valamiért innen nyílik egy szoba, ahonnan a kutyák és néhány ember hangját halljuk, Márióét is, de már csöndben beszélget a többiekkel. Csak az ablakra firkált neve jelzi, hogy itt lakik.

– Az unokáim is itthon vannak, többet voltak kórházban, mint iskolában – panaszolja az asszony. Fertőzéseket szednek össze, rendszeresen megy a hasuk, de nemcsak a gyerekeknek, a felnőtteknek is.

Szárad a ruha.
Fotó: Schmidt Andrea
Együtt számolunk az asszonnyal: unokák, gyerekek, élettársak, összesen 11-en vannak, ha mindenki eszébe jutott. Rothadó parizerek, szétmállott szalámik jelzik, hogy így sem fogy el minden az utolsó morzsáig. Csak remélni tudjuk, hogy ezeket már nem eszi meg senki. Gázuk van és vizük, de télen a kútról kell hordaniuk, mert befagynak a csövek.

Amikor kikísérnek, azt mondják, a szomszéd ház lakóival minden rendben, márciusban valaki megpróbálta felgyújtani Ibolyáék lakását, de az nem a környékről való lehetett. Szerintük a szomszédok hívták ki a tűzoltókat is. Elköszönnek, kérik, hívjuk ki a tévét, akkor talán segít rajtuk valaki, hogy itt hagyhassák ezt a földi poklot.

Kocsink mellé parkol a szomszéd ház egyik lakója, egy jól szituált fiatal nő. – Nem sok vizet zavartak eddig, nem kell tőlük nagyon félni. De reméljük, ennek is vége hamarosan, állítólag már intézi valaki.