Szeged és környéke

2015.06.23. 22:05

Az ország másik felében is kérhetjük az operációt

Csongrád megye - Hatalmas területi különbségek vannak a műtéti várólistákban: akár egy évvel korábban is sorra kerülhet a beteg az ország egyik felében, mint a másikban. A jövőben bárhol felajánlhatnak helyet, hogy a páciensek gyorsabban sorra kerüljenek.

Timár Kriszta

 Az egynapos sebészet listái is rövidülnek

Újraszabályozta a kormány az egynapos sebészeti ellátás kapacitásait is: a várólista-csökkentési programba bevont szolgáltatók a tavaly elvégzett beavatkozások 43 százalékával több műtétet végezhetnek idén, ezekért pedig 110 százalékos alapdíjat számolhatnak el. Az új feltételektől azt remélik, hogy jelentősen csökken majd a betegek műtétre várakozási ideje.

Akár évekkel korábban sorra kerülhet egy beteg ugyanarra a műtétre az ország egyik végében, mint a másikban. Jelenleg terület-alapú a hazai egészségügyi ellátás: mindenkit ott operálnak, ahol él. Így azonban meglehetősen igazságtalan rendszer jött létre: csak azért, mert valaki olyan régióban lakik, ahol hosszú a várólista, jóval nehezebben jut orvosi ellátáshoz, mint szerencsésebb honfitársai. Ezen változtatnak a jövőben.

A jövőben a beteg dönthet úgy, hogy elutazik egy másik városba, hogy hamarabb sorra kerüljön. Ha ezt vállalja, az utazási költségeit az OEP megtéríti, sőt ha indokolt, egy kísérő utazási költségeit is kifizetik. A kormány célja, hogy a kisebb műtéteknél ne kelljen 2-3 hónapnál többet várni és a nagy ortopédiai műtéteknél is legfeljebb fél év legyen a várakozási idő.

Szeged szinte minden kritikus szakterületen jól áll országos viszonylatban. Ortopédiai csípőprotézis-műtétre például Szegeden 142 napot kell várni, miközben a szomszéd megyében, a Bács-Kiskun megyei Kórházban 835 napos előjegyzéssel dolgoznak. Gerincstabilizáló műtétre jelenleg három napot kell várnia egy betegnek az egyetemi klinikán. Ugyanezt a Budai Egészségközpontban 634 napos várólistával jegyzik elő.

Térdprotézisműtétre is jóval rövidebb a várólista: bár egy most a rendszerbe kerülő beteg 172 nap múlva kerülhet orvoshoz, az egri [namelink name="Markhot Ferenc"] Kórházban 1214 napot kell várni, vagyis több mint három évet.

Nagyszámú műtétet végeznek a szegedi orvosok. A várólisták is rövidebbek. Fotó: Frank Yvette

Nagyszámú műtétet végeznek a szegedi orvosok. A várólisták is rövidebbek. Fotó: Frank Yvette
Szürkehályog-műtétek tekintetében viszont a megyeiek nem járnak jól: Makón és Hódmezővásárhelyen 237 illetve 155 napot, Szegeden 56 napot várakoztatják az előjegyzett pácienseket, miközben a fővárosi Szent Rókus Kórházban 6 nap alatt sorra kerül, aki bejelentkezik. A diagnosztikus szívkatéterezésre is érdemesebb lehet Pécsre utazni: ott a szegedi 66 napos helyett 21 napos várólistát vezetnek.

Kérdés persze, mit eredményez majd, ha a betegeket a rövidebb listás városok felé irányítják. Rosszul járnak-e például a szegediek, mert a jövőben a máshonnan érkező betegek miatt nekik is többet kell várniuk?

Többek között erre is kíváncsiak voltunk, ahogyan arra is, hogyan értékelik a megyei kórház- és klinikavezetők az új szabályzást. Több mint két hete tettük fel erre vonatkozó kérdéseinket a szentesi és az összevolt makói és vásárhelyi kórháu igazgatójának – egyik helyről sem jött válasz. A Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ részéről pedig [namelink name="Záborszki Annamária"] egészségbiztosítási igazgató annyit mondott: amikor megkapják az OEP-től a számukra megállapított keretet, meg fogják vizsgálni, hogy annak teljesítésén felül milyen kapacitás áll majd rendelkezésre, milyen szakterületeken tudnak területen kívüli betegeket fogadni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!