Budapestről segítettek a nyomorgó szegedi asszonynak

„Kedves Sándor Ferencné! Olvastam Fekete Klára cikkét, és arra a következtetésre jutottam, hogy nagy hasznát tudná venni egy élelmiszercsomagnak. Szeretettel küldöm. Fogyassza egészséggel! Egy kis édesség is került bele az unokáknak. Jó egészséget kívánok! Éva."

Sándor Ferencné elsírta magát, amikor kibontotta a csomagot.
Fotó: Karnok Csaba
Ez a levél is benne volt abban a csomagban, amit szerkesztőségünk kapott Budapestről. A címzett szerkesztőségünk és a cikk szerzője volt, zárójelben azonban ott állt Sándor Ferencné neve. Az 58 éves asszony május végén mesélte el a létminimum alatt élőkről szóló írásunkban, hogyan próbál talpon maradni: – 29 ezer 15 forintot kapok havonta, ez a rokkantsági ellátás, megélni nem lehet belőle. Az egyik hónapban a rezsit fizetem, a másikban élelmet veszek, időnként segítenek a gyerekek is egy tál étellel. A Mars téren 200 forintért farhátat veszek, kenyeret, krumplit, tésztát eszek hozzá. Az unokáimnak egy csokit se tudok venni, sokszor a szívem szakad meg. Mielőtt leszázalékoltak, a Picknél dolgoztam.

Fotó: Karnok Csaba
A csomag feladója kérte, ha őt megemlítjük, csak annyit írjunk: Éva küldi a rászoruló asszonynak. A hölggyel telefonon beszéltünk, azt mondta, cikkünket a delmagyar.hu-n olvasta. 61 éves, átérzi azoknak a gondjait, akik éheznek, ezért gyakran küld csomagokat embertársainak.

Sándor Ferencné előttünk bontotta fel a csomagot, és sírva fakadt. Megköszönte, és azt kívánta a feladónak, soha baj ne érje. A dobozban tartós tej, kristálycukor, búzadara, szárazbab, kolbász, keksz, csoki, fűszerek és piperecikkek voltak.