Szeged és környéke

2015.08.30. 19:41

Van, aki forrón szereti - hűsítő galériával

Kánikulával és hőségriadóval búcsúzik a nyár. Szegeden a hétvégén találkoztunk bulikaravánnal, a vakáció utolsó napjait kihasználó kisgyermekes családokkal és egy inkognitóban lévő katonával, aki 24 órában őrzi a mórahalmi kerítést. <br>

Arany T. János

Aki csak tehette, kihasználta a nyár utolsó kánikulai hétvégéjét. A Laposon, ahol tábla hirdeti, hogy egy belügyminisztériumi rendelet szerint tilos a fürdőzés a Tiszában, már szombat délelőtt tucatnyian hűsöltek. A csuklójukon lévő karszalagból és harsány jókedvükből arra következtettünk, a Szegedi Ifjúsági Napok látogatói pancsoltak a vízben.

Az egyik nyárfa árnyékában egy szegedi lány, Betti feküdt. – Elég sűrűn lejárok napozni, imádom a nyarat, a forróságot. Nem várom a lehűlést. Itt lakom a közelben, a Vedres utcában – mondta, majd rövid gondolkodás után hozzátette, annyira égeti a nap még az árnyékban is, hogy vissza kell szaladnia naptejért. Kedd éjfélig tart a nyár ötödik hőségriasztása. A meteorológiai előrejelzések szerint szerdán érkezik egy hidegfront, ami véget vet a hőségnek.

Az utolsó kánikulai hétvége. Fotó: Karnok Csaba - GALÉRIA


Befutott egy bulikaraván. A fiatalok az Apáthy István Kollégium gólyatáborán vesznek részt. Egyikük egy kis bőröndhöz hasonló, kerekeken guruló mobil erősítőt húzott maga után. Nem a csendes, nyugodt pihenésről szólt ez a délután a Laposon.

– Röviden és tömören: engem Budapestről hoztak őrizni a kerítés mórahalmi szakaszát. 24 óra szolgálat után 24 óra szabad – mondta egy névtelenségbe burkolózó katona, miközben jóízűt kortyolt a sörösdobozból.

– Csavargó típus vagyok. Inkább jövök-megyek, mint ülök a fenekemen. Emlékszem a könyvtár melletti gyorsétteremre, szerettem a Fesztiválba járni – idézte fel korábbi kirándulásait, majd kiitta maradék sörét. – Most megyek, és a vécén felhúzom a fürdőnadrágomat. Nem lehet kihagyni, hogy megmártózzak a Tiszában – mondta.

Az utolsó kánikulai hétvége. Fotó: Karnok Csaba - GALÉRIA


A gyerekes családok is kihasználták a vakáció utolsó hétvégéjét. Sokan látogattak ki a Laposon lévő kalandparkba. A 7 éves Mátyás 11 hónapos öccsére, Jánosra vigyázott, aki négykézláb indult el a bulizó egyetemisták felé. Tetszett neki a zene. Édesanyjuk, Halász Noémi elmesélte, Kiskunmajsáról érkeztek látogatóba Szegedre.

Kicsit följebb a Tiszán, a Sárga parkolójában kora délután már nem volt hely. A Lapossal ellentétben itt a békalencse és az árnyék hiánya rontotta az összképet, de ez senkit sem zavart. A Sárga szerelmesei azt mondták, aki úszni akar, az átbukik a békalencse alatt, és máris szabad a pálya. Az egyik napozó, Erika az üdülőtelepen nőtt fel. Azt mondta, gyerekkori élményei miatt jár vissza. – Ha csak tehetem, kijövök a gyerekekkel – mondta.

Az utolsó kánikulai hétvége. Fotó: Karnok Csaba - GALÉRIA


A nyár utolsó kánikulai hétvégéjén a vízpartok mellett Szeged belvárosa is megtelt. Sokan kihasználták a jó időt, tele voltak a kerthelyiségek, jól fogyott a fagyi és a hideg sör, a Kárász utcán napnyugta után hosszasan hömpölygött a tömeg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!