Szeged és környéke

2016.03.20. 16:16

Szegeden is áthalad a Nemzeti Bor Maraton

Már lehet regisztrálni az idei Nemzeti Bor Maratonra, a május 13. és 22. közötti esemény 2057 kilométer hosszú útvonala 121 települést érinti, és hazánk mind a 22 borvidékén keresztül halad. A kiemelt helyszínek egyike Szeged - a szervezők a tavalyi, közel 30 ezer résztvevő után, idén 50 ezerre számítanak.

K. A.

– A tavaly első alkalommal megrendezett Nemzeti Bor Maraton azzal a céllal jött létre, hogy nemzeti sikerágazatainkat – a magyar bort és a magyar sportot – összekapcsolja, s hozzájáruljon ezek népszerűsítéséhez és hazánk turisztikai vonzerejének növeléséhez. Már tavaly is jelentős lépéseket tettünk: az első Nemzeti Bor Maratonon 9 ezer futó vett részt, s az országos eseménysorozat egyéb programjaira több mint 20 ezren voltak kíváncsiak. Az indulók felállították a leghosszabb maratonváltó hivatalos világrekordját is: 257 óra és 5 perc folyamatos futással teljesítették a tavalyi, 2581 kilométeres távot – összegezte a 2015-ös eredményeket Balla Attila, a Nemzeti Bor Maraton programigazgatója.


A 2016-os év sporttematikája az olimpia éve köré épül – a Nemzeti Bor Maraton idei, 2057 kilométeres útvonalát már nemcsak futva, hanem kerékpárral is teljesíthetik az indulók, emellett a kiemelt helyszíneken több más, ötkarikás sportág is részt vesz a kihívásokban.


Május 13. és 22. között országszerte mindennap más kiemelt helyszínen várják majd az érdeklődőket változatos programokkal ezek: Villány, Szekszárd, Budapest, Balatonfüred, Nagykanizsa, Sopron, Tokaj, Eger, Szeged, Soltvadkert. A helyi bortermelők és kézművesek kirakodóvásárral, borkóstolókkal készülnek, miközben kulturális és szabadidős programok, koncertek teszik teljessé a szórakozást.


A Borvidék Szépe országos szépségkirálynő-választás elindulását is bejelentették. – Mindenki által ismert a nemes bor és a női szépség közt meglévő ősi párhuzam – mondta el a Nemzeti Bor Maraton programigazgatója. A Borvidék Szépe szépségkirálynő-választásra 2016. április 16-ig lehet jelentkezni bármely magyarországi településről, a regisztrációkor azonban meg kell jelölni, hogy mely borvidék színeiben indul a versenyző.


A Nemzeti Bor Maratonra az esemény honlapján, a www.nemzetibormaraton.hu oldalon lehet regisztrálni, ahol az érdeklődők a 10 napos eseménysorozat programjait is áttekinthetik, és további hasznos információkat is találhatnak.


A Nemzeti Bor Maraton fővédnöke [namelink name="Áder Jáno"]s köztársasági elnök, védnöke [namelink name="Dr. Szabó Tünde"] sportért felelős államtitkár, sportszakmai védnöke pedig [namelink name="Czene Attila"], a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke és a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke. Az esemény borszakmai védnöke öt hazai borász, a villányi borvidék három élvonalbeli termelője, [namelink name="Tiffán Ede"], [namelink name="Bock József"] és [namelink name="Gere Attila"], a Hajós-bajai borvidék egyik legsikeresebb pincészetének tulajdonosa, [namelink name="Koch Csaba"], valamint a Kunság első számú borásza, [namelink name="Frittmann János"].

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!