Szeged és környéke

2017.08.24. 11:42

Óvodásokkal kóstoltunk - esznek tejterméket a gyerekek, ha kapnak

Csongrád megye - Kevés tejterméket esznek a gyerekek - ez derült ki egy hazai felmérésből. Óvodásokkal teszteltük, mi lehet a probléma, és megállapítottuk, valószínűleg a szülők rontják el, mert ha kicsi korban megismerik az ízeket, mindet elfogadnak.

Timár Kriszta

– Mindent szeretünk – jelentették ki a szegedi Magvető Óvodában a gyerekek, amikor egy nagy szatyor tejtermékkel állítottunk be hozzájuk, és azt kérdeztük tőlük, mi az, amit ebből megesznek.


Nem véletlenül teszteltük őket: egy nemrégiben közzétett felmérés szerint bár a nemzetközi és a hazai táplálkozási ajánlások egyaránt napi fél liter tej vagy ennek megfelelő kalciumtartalmú tejtermék fogyasztását javasolják, hazánkban a tényleges napi fogyasztás ennek kevesebb mint a felét teszi ki.

Kevés gyerek eszik joghurtot

A Danone Magyarország Kft. és az Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége felmérésének legfontosabb megállapítása, hogy a 10-12 éves gyermekek 14 százaléka eszik naponta egy-egy pohár joghurtot, míg 42 százalékuk csak hetente 1-2 alkalommal. Közel harmaduk pedig nem minden héten vagy egyáltalán nem fogyaszt élőflórás joghurtkészítményeket.

Esznek tejterméket a gyerekek, ha kapnak. Fotó: Borbola Lilla - GALÉRIA


A dolog, úgy tűnik, valahol iskoláskorban romlik el, az óvodások ugyanis tapasztalataink szerint fenntartások nélkül megeszik, amit kínálnak nekik. Pedig nem voltunk szívbajosak: vittünk nekik kefirt, körözöttet, natúr vajkrémet és túrót is, amelyek nem tartoznak a kedvelt tejtermékek közé gyerekkorban.


A túrót egyébként nem ismerték fel a kicsik – azzal állításuk szerint csak tésztán, illetve gombócban találkoztak eddig. A dobozból kikanalazva is szívesen ették, de amikor egy kis tejföllel és sóval kikevertük nekik, már meg-

győzőbb volt a lelkesedésük. A körözött meglepő módon viszont még ennél is nagyobb sikert aratott.

Bejött a körözött az ovisoknak

– Nagyon-nagyon finom – lelkesedett Lacika, Máté szerint pedig olyan volt, mint a pizza. Egyedül Adél nem volt hajlandó megkóstolni. Mint mondta, ő nem szereti az ilyen dolgokat. A kefirt viszont már mindannyian ismerték. – Azt szoktuk mondani, hogy fehérre meszeljük vele a hasunkat – mesélte Martonné Iványi Anna óvónő. Ebből is az ízesített volt a népszerűbb, a banánosból volt, aki repetát is kért.

Esznek tejterméket a gyerekek, ha kapnak. Fotó: Borbola Lilla - GALÉRIA


A kétféle sajtot is gond nélkül elmajszolták, igaz, a kördobozosról elsőre nem tudták megmondani, mi lehet. Kakukktojásként vittünk nekik egy pizzás sajtrudat is, amely ráadásul gyerekmintás csomagolásban volt. – Ez a legjobb – lelkesedett Fruzsi, amin azért is meglepődtünk, mert a termék egyébként erőteljesen volt fűszerezve.


Hogy mennyire számít a csomagolás, azt jól mutatja, hogy a tigrises sajt mellett az űrhősös joghurtital volt a legnagyobb kedvenc – és persze az édességek. – Már csak a desszert hiányzik – kiáltott fel Balázs, miután egy nagy kanál csokis tejberizst bekanalazott. Arra nem kaptunk választ, hogy a tejberizs miért nem számított annak, mert már arra várt, mikor bontjuk fel a tejszeletet. Mint kiderült, az oviban péntek délutánonként, a „csokis napon" ilyet szoktak kapni.

Jó példát kell látniuk

– Igyekszünk odafigyelni a gyerekek táplálkozására, és amint látható, ismerik is a gyerekek ezeket az ízeket – foglalta össze tapasztalatait Martonné Iványi Anna, aki szerint a szülőn múlik, hogy kisgyermekkorban mennyire táplálkozik egészségesen egy gyermek. – Természetesen a kicsik mindig az édes ízekre vágynak, de ha megszokják a natúr termékeket, és a felnőttektől is ezek fogyasztását látják, azokat is elfogadják.


A tesztünkben egyébként részt vett az óvodavezető házaspár 10 éves unokája, Lali is. Ő már abban a korban van, ami a felmérés szerint kritikus a tejtermékek fogyasztása szempontjából. Elárulta, az iskolában nem igazán kapnak tejet, inkább teát, és joghurt is csak pénteken van. Otthon viszont eszik tejtermékeket – elsősorban édeseket. A kedvence a gyümölcsjoghurt, de hozzátette, nem volt olyan a teszten, amit ha otthon elé tennének, ne enne meg.

Címkék#tej#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!