Tényleg jobb utcanév a Gyöngytyúk, mint a Tyúkbögy? - Szeged a rejtőzködő ö-zők városa lett

„»Ha mindenki úgy tösz, ahogy tönni köll, akkor minden úgy lösz, ahogy lönni köll.« Rózsa Sándor" – ez a fölirat a szegedi Római körút egyik kocsmájában látható, a sörcsapon. Sorsszerű, hogy egy hibás ö-ző mondatot pont Rózsa Sándornak tulajdonítanak. 

 A betyár életéről szóló 1971-es filmsorozat ö-ző párbeszédeinek sutaságát ugyanis nem csak a nyelvjárást ismerő emberek vették észre, bizonyíték erre Hofi Géza gyilkos paródiája.

Rózsa Sándor a kocsmában feszelög. Tényleg ezt mondta volna? És így? Fotó: Bakos András

A mindönségit!

– Ebben az esetben ez tényleg nyilvánvaló, mindenki és minden helyett mindönkit, mindönt kellett volna írni – mondja Németh Miklós egyetemi docens, a Szegedi Tudományegyetem Magyar Nyelvészeti Tanszékének tanszékvezető-helyettese. A nyelvész két oktató kollégájával, Kontra Miklóssal és Sinkovics Balázzsal, valamint korábbi hallgatókkal 2012-ben kutatásba kezdett, felmérve a szegediek nyelvhasználatát. Munkájukból könyv született, az eredmények földolgozása még tart. Németh Miklós szerint Szegeden az utcanevek, üzletek elnevezései jobban is tükrözhetnék, hogy ez ö-ző vidék. Van jó példa, a Mars téri piacon működő Kávészöm kávézó – vagy Mórahalmon az Aranyszöm Rendezvényház.

– Szegeden régebben a köznyelvhez igazítottak, eltüntettek ö-ző utcaneveket. A Tyúkbögy utca Gyöngytyúk lett, és jellemző az a tábla is, amely a Nemes Takács utca felirat alatt azt magyarázza, hogy a nevét egy Nömös nevű emberről kapta. A térképekről a 19. század végétől fokozatosan tűntek el az ö-ző helynevek. Amikor még Bálint Sándor gyűjtött, minden született szegedi Fölsővárosnak mondta azt a városrészt, amelyet ma már a trolin utazva is Felsővárosként hallunk.

Ezt száz évvel ezelőtt nem mondta volna így senki, urizálásnak érezték volna. Pedig a nyelv nemcsak arra való, hogy a gondolatainkat közöljük vele, az is fontos funkciója – és sokszor ez fontosabb –, hogy kifejezze, hová tartozunk.

Egy igazi szögedi kávézó a Mars téri vásárcsarnokban. Fotó: Frank Yvette

Bújócska egy életen át

A nyelvészek úgy tapasztalják, akik büszkék a szegediségükre, általában hajlandók, képesek szegedi nyelvjárásban beszélni. – Ugyanakkor ezekben az emberekben gyakran erős gátlások élnek – mondja Németh Miklós. – Sokszor mindaddig a köznyelvet használják, amíg nem tapasztalják, hogy a beszélgetőpartnerük vevő az ö-zésre. Ez egy bújócskajáték: ahogy az első ö-ző szótag elhagyja valamelyik beszélő száját, megnyílnak a zsilipek. Ők a „rejtőzködő ö-zők". A megkérdezett 60–70 éves emberek kristálytisztán emlékeztek arra, mikor, milyen élmény hatására hagyták abba az ö-zést idegen közegben. Egy telefonközpontos hölgy, aki nem tudhatta, honnan érkezik hívás, úgy érezte, jobb, ha fölhagy az ö-zéssel. Otthon aztán, ahogy becsukta maga mögött az ajtót, újból nyelvjárásban beszélt. Ez az élmény azonban gyakrabban már az iskolához, idősebb adatközlőink szerint a középiskolához kötődik. Bekerült a fiatal egy szegedi elit intézménybe, és éreztették vele: itt már nem illik „parasztosan" beszélni. A mostani 14–16 évesek között végzett kutatás megmutatta, hogy a társaik finoman vagy durvábban nevetség tárgyává teszik azt, aki nyelvjárásban beszél. Erre azért érdemes odafigyelni az iskolában, mert aki nem meri használni azt a természetes nyelvet, amelyet otthon megszokott, az az identitásának egy részét adja fel. Másnak mutatja magát, mint amilyen valójában. Aztán egész életében ezt teszi: orvosnál, hivatalos ügyet intézve átvált köznyelvre, és közben emiatt is szorong.

Ez felejthetetlen

A nyelvészek nem jósok. Nem tudják megmondani, milyen lesz húsz év múlva a nyelvhasználatunk, azt sem, hogy eltűnik-e az ö-zés.

– Csapdahelyzet, ha egy nyelvváltozat teljesen visszaszorul a családi közegbe, mert óhatatlanul egyre ritkábban használják végül a privát szférában is. Azt mégsem gondolom, hogy az ö-ző nyelvjárás eltűnne, épp a közösséghez tartozást jelölő funkciója miatt.

Bár az idősebbek körében természetesen többen vannak, akik használják a nyelvjárást, a 14–16 évesek között is beszéltünk olyanokkal, akik állítják, tudnak ö-zni, és nagyszüleikkel, szüleikkel így beszélnek.

Azt nem tudhatjuk, hogy ők idősebb korukban hogyan fognak beszélni. Lehet, megerősödik a szegedi identitásuk, és sokkal többet beszélnek ö-zve, mint most, a kortárs közösségben. Az utóbbi egy-két évtizedben mintha az átlagember toleránsabb lenne azokkal, akik nem a köznyelvet használják. Már nem Reisz András meteorológus az egyetlen, aki nyelvjárásban beszél a televízióban.

Hetente fölrója a szerkesztőségnek írt leveleiben Péter László professor emeritus, milyen nyelvhelyességi hibákat talál a Délmagyarországban. Észrevételeiből igyekszünk tanulni. Mindig figyelmeztet arra is, hogy a helyesírási szabályzat lehetővé teszi egyes szavak ö-ző változatának használatát. Ezzel a lehetőséggel rendszeresen éltek, akik a 30-as, 40-es években írták, szerkesztették ezt az újságot. Mi is élünk vele, akik ö-zve tanultunk otthon beszélni. Péter László szerint azonban az újságnak egységesen védenie kellene a nyelvjárást: felesleges, gyengébb helyett következetesen fölöslegest, gyöngébbet kellene írnia mindenkinek. Lehet, igaza van – csak azt nem veszi figyelembe, hogy az újságírók, szerkesztők egy része nem beszéli a nyelvjárást. Nem tudják, melyik szónak van ö-ző változata, nem fejlődött ki ez az érzékük. Ők – az ideköltözött olvasóinkkal együtt – azt az elvet követik, hogy aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul.

B. A.