2007.01.16. 15:19
A telefonkönyvből választotta ki az örököseit
Egy arisztokrata családból származó férfi a lisszaboni telefonkönyvből választott ki találomra hetven személyt, hogy halála után rájuk hagyja örökségét.
A barátai szerint magányosan élő Luis Carlos de Noronha Cabral da Camara 29 éves korában találta ki a sajátos ötletet. Sosem házasodott meg, és abból élt, hogy értékeit sorra eladta. Ismerősei szerint egész napját otthon töltötte, olvasott és zenét hallgatott.
A fiatalember két tanú kíséretében keresett fel egy közjegyzőt, hogy hitelesítse végakaratát. Az egyik tanú szerint a közjegyzői irodában dolgozók nem hittek a szemüknek, amikor kért a férfi egy telefonkönyvet, majd elkezdte belőle találomra kiválasztani jövőbeli örököseit. "A közjegyző még az egészségi állapota felől is érdeklődött, de Luis teljesen tudatában volt annak, amit tesz" – mesélte a "Sol" című hetilapnak Anibal Castro Vila.
A 42 éves korában elhunyt férfi állítólag viccesnek tartotta, hogy idegenekre hagyja csinos örökségét: egy 12 szobás lakást Lisszabon belvárosában, egy házat Guimaraes-ben, egy autót, valamint 25 ezer eurót. Amikor a szerencsés kiválasztottak megkapták a hírt az örökségről, először azt hitték, valaki rossz tréfát űz velük.