Vezető hírek

2021.12.15. 16:25

Barátságban vált el a nagy Ő-től a vásárhelyi kézilabdaedző

A legjobb 8 lány közé jutott a Nagy Ő című párkereső műsorban Székesi Fanni, a két új lány érkezésével azonban ő volt az egyik, akit lecserélt Tóth Dávid. A hódmezővásárhelyi származású kézilabdaedző azonban nem szomorú. Mint mondta, ha szerelmet nem, önbizalmat és új barátokat talált a forgatásnak köszönhetően.

Timár Kriszta

Forrás: DM

A tévéképernyőn keresi élete szerelmét Tóth Dávid olimpiai bajnok kajakos. A Nagy Ő című műsorban 21 lány küzdött a kegyeiért, mostanra azonban már csak féltucatnyian vannak.

 A hódmezővásárhelyi származású Székesi Fanni néhány adással ezelőtt esett ki: már csak 8-an voltak, ám ekkor érkezett két új lány, így két régi szereplőnek át kellett adnia a helyét. Dávid döntése értelmében pedig egyikük a kézilabdaedző volt. – Nem érintett rosszul ez a döntés, mert pont előtte volt a hazugságvizsgálós játék, amikor rákötöttek bennünket a berendezésre, és különböző kérdésekre kellett válaszolnunk. Ott bizonyosodott be számomra, hogy amit érzek, valóban így is van, vagyis hogy Dávid számomra inkább barát, és ő is ugyanígy érez velem kapcsolatban – mesélte Fanni. Dávid ugyan nem nevezte meg, ki az, akire csak ilyen minőségben tekint, de ezt a játék után meg tudták beszélni. 

 

– Örültem, hogy őszinte volt velem, és nem éreztem úgy, hogy erőlködnöm kellene azért, hogy megváltoztassam az érzéseit. Így biztos voltam benne, hogy az esti ceremónián én leszek az egyik, akinek nem jut rózsa – tette hozzá. 

Fannit egyébként nem sokat lehetett látni a műsorban, és mint mesélte, nem is tudott túl sok időt eltölteni a nagy Ő-vel. 

– Lehet, hogy az volt a baj, hogy magamat adtam, mert így kicsit unalmas voltam, nem volt mit mutatni velem kapcsolatban – nevetett. Hozzátette: abban sem volt szerencséje, hogy pont azután kezdtek sűrűsödni a programok, hogy ő kiesett. 

 

 

– Ezt sajnálom, mert nyilván jobban megismerhettem volna Dávidot, ha többször találkozunk. A beszélgetéseink ugyanis még nem tudtak elmélyülni. Az első rózsaceremónia után volt lehetőségem kicsit több időre kettesben maradni vele, és akkor az viszont már kiderült, hogy azonos az értékrendünk, és a családról is ugyanúgy gondolkodunk – mesélte. A lányok közül ugyanakkor többekkel jó barátságba került, velük a műsor után is tartja a kapcsolatot. 

 

 

– Természetesen követem a tévéműsort is, érdekes látni, hogy mi történt azután, hogy én már nem voltam velük. Meglepetés azonban nem ért a képernyő előtt sem: akikkel jóban voltam, őszinték voltak hozzám, és mindent elmondtak – mondta. 

Fanni úgy fogalmazott, nem bánta meg, hogy jelentkezett a műsorba. 

– Bár a nagy Ő-t nem találtam meg itt, barátokat szereztem, és az önbizalmam is erősödött. Összességében azt gondolom, pozitívan jöttem ki ebből a kalandból – zárta gondolatait. 

 

Baráti viszonynál nem alakult ki több Fanni és Dávid között. 

Fotó: DM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!