Ma ünnepli 60. születésnapját a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata

– Kezdjük a legfrissebb élménnyel, az elmúlt csütörtökön megnyitotta kapuit a Pick Aréna, és felkerült a Legendák falára. Hogyan élte meg ezt a sporttörténelmi estét?– Már délután sokkolt, amikor a fiatalokkal mentem a szövetség átadójára, és megláttam a képemet a falon. Hallottam, kapok majd egy díjat, de az, hogy a képem is kikerült, nagy meglepetés és csodálatos élmény. Mindig azt gondolja az ember, hogy egy pályafutás végével kopnak az élmények, de nem, ahogy Süli Robi beszólított este a pályára, rengeteg emlék cikázott bennem. Mivel a szegedi mozgóképtár leégett, így sajnos a 90-es évek Pick-meccseiről szinte minden felvétel elveszett sajnos. Ami megmaradt, azokból szeretnék minél többet begyűjteni, hogy az Arénában ezeket bemutathassuk. Rengeteg értékes relikviánk lesz. Mindenkinek igyekszünk méltó emléket állítani, mert nem­­csak azok tettek sokat a klubért, akik kikerültek a Legendák falára, vagy szektort, kaput neveztek el róla. 

– Mit érzett, amikor beleordították a nevét a mikrofonba?– Még Robi kiabált, amikor én már a lámpák között álltam, és úgy éreztem, mint régen, megnéztem, hogy tapad-e a ci­­pőm talpa. Egy időutazás volt, hogy ismét pályára szólítottak, elsőként, így gyakorlatilag én vezettem fel a fiúkat, mint a régi szép időkben. Különleges, nosztalgikus érzés ragadott ma­­gával. 

– Kapott egy üvegplakettet is. Kitüntetett helyre került?– Természetesen, mindig szem előtt van. Rengeteg szép emlékem van, ragaszkodom a tárgyakhoz. A KEK-elődöntőben nyújtott teljesítményemért kapott díjat is őrzöm. Óriási ezeknek az eszmei értéke, jó rájuk nézni. 

– Emlékszik még, hogyan került kapcsolatba a kézilabdával?– Persze! 1979-ben kimentem egy Volán-mérkőzésre édesanyámmal, és azonnal megfogott a hangulat. Szerelem volt első látásra, rögtön éreztem, hogy én ezt akarom. A pályán szeretném érezni, hogy mindenki rám figyel, és energiát meríthetek a szurkolásukból. Ezután tudatosan abba az iskolába mentem, ahol Ludányi Marci bácsi tanított, mert az volt a vágyam, hogy a Volánban védhessek, róla pe­­dig úgy hírlett, egyenes az út oda. 1982-ben igazolt le a Tisza Volán serdülőcsapata, majd 84 decemberében a felnőttek, és 1985 szeptemberében debütáltam az NB I.-ben a Tatabánya ellen. 

– Ma ünnepli a klub a hatvanadik születésnapját. Mi az, ami először eszébe jut?– A közönség és a hangulat. Ezek már 1979-ben magukkal ragadtak. Azóta is ugyanazzal a hévvel őrzi a szurkolótábor a képzeletbeli világranglistán az elithelyét. Sajnos ikonikus figurák, mint Keszi Zoli bácsi, már nincsenek köztünk, de a hangulat mindig varázslatos. A másik pedig az első felnőttcsapat, ahova megérkeztem, őket örökre a szívembe zártam. 

– Mivel köszöntené szeretett klubját születésnapja alkalmából?– Azt kívánom, hogy legkésőbb a hatvankettedik szülinapon már egy Bajnokok Ligája-győzelemmel is gazdagabb legyen a családunk. Minden klubért dolgozónak és szurkolónak jó egészséget kívánok. Nem felejtünk el senkit, családtagként őrizzük őket az emlékeinkben.