Pórul járhatott az, aki hamarabb vitte be a fenyőfát a lakásba

Ha szép időnk lesz ma, akkor bőséges termésben reménykedhetnek a gazdák – elődeink legalábbis ezt állapították meg korábban. December 24-hez számos jóslás, hiedelem és népszokás kötődik. Például az, hogy nem szabad kivinni a házból a szemetet, mert akkor távozik a szerencsénk, valamint fontos az is, hogy a nők kitakarítsák a házat, hiszen ahol kosz maradt, oda beköltözik az ördög. 

Böjt harangszóig 

Persze a legtöbb mondás az étkezéshez kötődött. A ró­­mai katolikus családoknál ez böjti nap volt, egészen az esti harangszóig böjtöltek. A Magyar néprajz hetedik kötete szerint az asztalra helyezett ételek, amelyeket általában megfelelő sorrendben fogyasztottak el, a család tagjainak az egészségét biztosították a néphit szerint. Így a szentelt ostya, a mézbe mártott fokhagyma, a dió és az alma is. 

Az almát annyi felé vágták, ahány családtag volt, és mindenki kapott belőle azért, hogy összetartson a család a következő évben is. A dióevés pedig azért volt fontos, mert az egészséges dió egészséget, a rossz dió betegséget jósolt. Fontos volt az egész kenyér is az asztalon, mert úgy a következő évben mindig lesz majd kenyere a családnak. 

A bab, a lencse, a káposzta, a hal, a mák és a gyümölcsök fogyasztása is fontos volt, hi­­szen úgy vélték, hogy aki ezek közül valamelyikből eszik, akkor sok pénze lesz. Továbbá a néphit szerint, aki halat eszik, az úgy halad majd előre a karrierjében a következő év­­ben, mint a hal a vízben, vagy­­is egyenesen. 

Gyógyító víz 

Karácsony éjjelén a víznek gyógyító és varázserőt tulajdonítottak. Ekkor merítették az úgynevezett aranyos vizet vagy más néven életvizet. Ez a víz egészséget jelentett, mert hitük szerint ebben fürösztötték a Jézuskát. Emellett a gonoszelhárító zajcsapásra is ügyeltek éjjel, hogy a gonosz szellemeket, boszorkányokat távol tartsák. 

A legnépszerűbb karácsonyi szokás a magyar nyelvterületen a betlehemezés volt. A Magyar Népzene Tára szerint az alföldi betlehemes játékban az angyalokon, pásztorokon kívül betyár vagy huszár is szerepelt, és jellegzetes része volt a cselekménynek a perselyezés. Szintén december 24-én volt szokás a kántálás is, vagyis a többnyire énekes, esetleg verses köszöntő, amellyel bejárták a gyerekek az egész települést. Engedélykérés után az ablak alatt vagy a házban énekeltek, és valamilyen ajándékot is kaptak. Szeged környékén azt kérdezték: „Szabad-e kántálni?”, vagy „Dicsértessék a Jé­­zus Krisztus, möghallgatik-e az angyali vigasságot?” Engedély után pedig az Ave Marija, Gracija plena! kezdetű éneket adták elő. 

Fenyődíszítés csak 24-én 

Elődeink úgy tartották, hogy a fenyőfát is csak december 24-én szabad bevinni a lakásba, kü­­lönben felhívjuk a gonosz szellemek figyelmét a kapzsiságunkkal. Magyarországon Brunszvik Teréz állított először karácsonyfát 1824-ben, őt követte 1826-ban József nádor harmadik neje, Mária Dorottya és a Podmaniczky család, majd 1834-ben a fertőszent- miklósi Bezerédj család, Jáky Ferenc osli plébános pedig 1855-ben karácsonyfa-ünne­pélyt rendezett. A karácsonyfa-állí­tás azonban az ország keleti felében csak a második világháború után honosodott meg.