Menzabotrány

2022.01.24. 11:30

Az a baj, édesszájúak a vásárhelyiek

A közétkeztetést végző cég arra hivatkozott a számos menzás által pocséknak minősített ételek kapcsán, hogy a vásárhelyiek édesszájúbbak, mint az országos átlag. A cég vezetője kijelentette, számukra nem a közösségi médiában megjelent vélemények a mérvadóak, hanem az, amit az intézményvezetők mondanak.

Kovács Erika

Forrás: Lehoczky Péter/illusztráció

Forras: Lehoczky Péter/illusztráció

HódmezővásárhelyHódmezővásárhely önkormányzata helyzetértékelésre hívta össze a közétkeztetést ellátó cég vezetőit, valamint az érintett intézmények vezetőit, de csak azokat, amelyek az önkormányzathoz tartoznak – számolt be róla a hétvégén Hódmezővásárhely Város Gyorshír Szolgálata. Mint azt lapunk is hírül adta, Hódmezővásárhely önkormányzata január 1-jétől kiszervezte a közétkeztetést egy Pest megyei cégnek, a Prizma Food Kft.-nek. Azóta az ételekre rengeteg a panasz, a minőségre és a mennyiségre egyaránt. 

– A cég dietetikusa többek között elmondta, hogy a vásárhelyiek által preferált ízvilág sokkal édesebb, mint az ország más területein. A rendeletek viszont a cukor mennyiségét is nagyon szigorúan szabályozzák. Ennek ellenére vizsgálják, hogyan lehet a receptúrákat úgy átalakítani, hogy a rendeleteknek még megfeleljenek, de tükrözzék azokat az ízeket, amelyeket, különösen a gyerekek, nagyon megszoktak – írta a gyorshírszolgálat a város hivatalos Facebook-oldalán. 

Beszámolójuk szerint az önkormányzati fennhatóságú óvodák és a bölcsődék vezetői arról számoltak be, hogy a cég pozitívan reagált a jelzéseikre. A bölcsődék étlapmódosítási kérelmét is figyelembe vették. 

A gyorshírszolgálat szerint a Prizma Food Kft. vezetője számára „a mérvadó visszajelzés az intézményvezetők beszámolója, a közösségi médiában megjelentekkel ellentétben”, az ő jelzéseik felé fogékonyak lesznek a továbbiakban. 

Az úgynevezett nyitott menza program pedig februárban kezdődik, amikor a szülők bármelyik napon megkóstolhatják majd az ételt. 

A mérvadó visszajelzés az intézményvezetők beszámolója, a közösségi médiában megjelentekkel ellentétben.A Prizma Food Kft. vezetője

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában