Védett madarak ragadtak a csapdába

2022.01.13. 07:00

Rosszul kihelyezett ragasztós egércsapdának esett áldozatul három védett madár

Három védett madár is áldozatul esett január elején egy rosszul kihelyezett ragasztós egércsapdának, amit a madarakkal együtt az út szélén hagytak Szegeden. A kuvik még élt, amikor megtalálták, azóta sajnos elpusztult.

Farkas Judit

A kuvik mellett egy széncinege és egy másik énekesmadár is a feltehetően rosszul használt egércsapda áldozata lett. Fotó: Albert András/Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság

Január másodikán szomorú eset miatt érkezett lakossági bejelentés Szegedről a Természetvédelmi Őrszolgálathoz: ragasztós egércsapdába ragadt kuvikot találtak az utcán. A fokozottan védett baglyot a területileg illetékes természetvédelmi őr a Szegedi Vadasparkba szállította, de azóta sajnos elpusztult – tájékoztatott honlapján a Kiskunsági Nemzeti Park. A csapdában megtalálták egy széncinege és egy fel nem ismerhető kis testű énekesmadár tetemét is. Hazánkban minden énekesmadár védett. A nemzeti park szakemberei szerint vélhetően nem a használati utasításnak megfelelően használták a csapdát, majd az út mentén hagyták, a még élő bagollyal együtt. Nemcsak az egeret, patkányt, hanem védett madarakat, hüllőket, emlősöket is csapdába ejthet a nem megfelelő módon kihelyezett ragasztós rágcsálócsapda. A vergődő rágcsálókra és énekesmadarakra a ragadozómadarak is felfigyelnek, így azok is áldozatul esnek. Így kerülhetett bajba a kuvik is. 

 

 

Tokody Béla, a Magyar Ma­­dártani és Természetvédelmi Egyesület Csongrád megyei csoportjának titkára korábban nem találkozott a megyében hasonló esettel, ezt a fajta csapdát ugyanis csak zárt térben szabad használni, ahol a kártevőkön kívül más állat nem férhet hozzá. A szakember megerősítette, amit a nemzeti park oldalán is olvastunk: amennyiben a gondatlan csapdahasználat miatt védett vagy fokozottan védett fajok egyedei is megsérülnek vagy elpusztulnak, az már a természetkárosítás és/vagy állatkínzás bűntettét is jelenti. Kegyetlen, embertelen lépés volt a csapdába ragadt madarat az út szélén hagyni. Egyébként sem humánus módja ez a fajta csapda a kártevők gyérítésének, mert ha a felhasználó nem ellenőrzi gyakran, a beleragadt állatok napokig tartó szenvedés után pusztulnak el – hívta fel a figyelmet Tokody Béla. Mivel nagyon felelős felhasználást igényelne a ragasztós csapda használata, érdemes lenne állatvédelmi jogszabályok alapján átgondolni a forgalombahozatal engedélyezését. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!