Disznóvágás Öttömösön, avagy megint lemaradtam a hagymás vérről – Galéria

Bár ez az írás egy disznóvágásról szól, valamint pálinkáról, az ételekről, a családi összetartásról, a vendégszeretetről, a nagy nevetésekről, egy igazi magyar szokásról, Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke után szabadon: a magyar élet egyik ünnepéről, mégis hadd tegyek egy rövid kitérőt, és beszéljek az új­­ság­­írói-fotóriporteri munkaszervezés nehéz és bonyolult folyamatáról. Volt egy időszak a Délmagyarország életében, amikor a délelőtti értekezlet annyira elhúzódott, hogy mindenhová délben értünk oda, mikor az aratómunkások pihentek, a színpadépítők ebédeltek, senki nem csinált semmit. A hétvégi ügyeleti munka pedig annyira sűrű volt egy időben, hogy sehol nem tudtunk kellő ideig maradni. 

A kedvenceim azok a böllérnapok voltak, amikor a vidám résztvevők éppen bevonulnak a művelődési házba reggelizni, mi pedig pont akkor indulunk el a következő rendkívül fontos esemény helyszínére. Ezért is örültem, hogy végre újra disznóvágásról írhatok és hagymás vért ehetek. Nem így lett. A fo­tósnak délelőtt tízre már egy másik eseményen kellett lennie Szatymazon. Így maradtam megint hagymás vér nélkül. 

A beles asszonyok 

Pedig házigazdáink, akik régi ismerősként köszöntöttek és fogadtak minket, mindent megtettek az ügy érdekében. A disznót szinte nekünk szúrták, nehogy lemaradjunk va­­lamiről. Vargáék tanyáján az asszonyok a konyhában ké­szülődtek, a férfiak pedig a disznóólnál. Idén ez volt a hetedik disznó, amit levágtak. Az első, a decemberi volt a legnagyobb, 350 kilós. Látszik, hogy összeszokott a csapat, a disznó gyorsan eldől, majd elhallgat, kivérzik. Kint sem szomorkodnak, de bent kiváló a hangulat. – Ő a nővérem, a fő beles – mutatja be nővérét vendéglátónk, Vargáné Dobó Jolán. Nem múlhat el disznóvágás pálinka nélkül, van is belőle többfajta. Ha még innék, már részeg lennék, gondolom. – Iszok még egy pálinkát, sokkal okosabbakat fogok mondani – tölt a társaságnak a mindig vidám Jolán, de neki ehhez amúgy se kell ital. 

Nyolc lépcső a tanyán 

Míg kint szakszerűen darabol­ják a disznót, megismerjük a tanyát. – Nálunk az egész ta­­nyán nyolc lépcsőnk van, felfelé négy, lefelé négy – mutatja Jolán. A melléképület felfelé tartó lépcsői a kamrába vezetnek, gyönyörű a látvány. Kolbászok, szalámik, szalonnák, sonkák lógnak katonás rendben. A lefelé tartó négy lépcső a borospincébe vezet. Reggelire túrós zsemlék kerülnek elő a sütőből, ezen meglepődtem, mert ilyet eddig disznóvágáson még nem ettem. Túrót kevernek ki tejföllel, tojással, majd a zsemlére kenve sütőben megsütik. Azt mondják, jól lehet rá inni. 

Amiről lemaradtunk 

A héjában sült krumpli elkészült, abból tudunk enni, mi­­előtt elindulnánk. Kolbásszal, májassal esszük. Sós, édes sü­temények is érkeznek, ahogy a disznó egyre kisebb darabokban hever. A reggeli hagymás vér, resztelt máj, velős tojás és pecsenye. Az ebéd orjaleves, lesz töltött káposzta, itt árpagyönggyel és csomborral készül, Joli mama maga savanyította hozzá a káposztát, bográcsban pörkölt, majd hurka-kolbász befőttel és a füstre valók. 

És amiről nem 

Ezekről mind lemaradtunk, mert ugye menni kellett a következő munkára. De hogy milyenek a házigazdáink, ar­­ról sokat elárul, hogy másnap csöng a telefonom, éppen itt van házigazdánk, Tanács Attila Szegeden, azt mondja, a lányok összeállítottak egy kis csomagot. A kóstolónak na­­gyon örültem, de bevallom, ha a hagymás vérre gondolok, könny szökik a szemembe. Szerencsére áprilisban vágnak még egy disznót kisfiuk, Atika óvodás ballagására. Majd akkor!