Kertes János: 40 év verseny motorcsónakban

– Ne dicsérj! A ló is akkor döglik meg, ha dicsérik – reagált nevetve a 83 éves Kertes János arra, mikor belépve otthoná­­ba megjegyeztem: jól tartja magát, 20 évet simán letagadhatna a korából. Majd ő érdeklődött, arról, pontosan mikor haltak meg a szüleim, és kijelentette, hogy édesapámmal is jó viszonyt ápolt, hiszen évtizedekig volt külsős sportújságíró a Délmagyarországnál. 

Kezdetek 

 

– Négy-öt évesen vittek le a szüleim először az úszóházra, majd szinte ott nevelkedtem, nőttem fel, megszerettem a Tiszát, ami máig az életem része – kezdte történetét Kertes János, aki pillanatok alatt megsárgult újságcikkeket, régi fotókat varázsolt az asztalra egy méretes al­­bumból. 

– Felcseperedve már meg­­engedték, hogy miután letakarítottam, beálljak a csó­nakkal a kikötőbe. A motorcsónaksportot Szegeden Vasvári Miklós alapította, látta, hogy érdekel és van hozzá affinitásom, ezért az első „levetett” hajóját nekem adta, és rábeszélt a versenyzésre. Ekkor 20 éves voltam, és kategóriámban rögtön megnyertem a budapesti Lágymányosi hídnál rendezett országos bajnokságot. Más miatt is emlékezetes ez a futam: Pintér József nekiszáguldott a hídoszlopnak, és meghalt, édesanyám látta, rosszul lett, mentőt kellett hozzá hívni. Azt hihette, én ütköztem – mondta. 

Sikerek, pályafutás 

 

Kertes János a következő 40 év alatt – visszavonulásáig – a különböző hajóosztályokban tizennégyszer lett magyar, tizenkétszer szerb bajnok, de diadalmaskodott Európa- és világbajnokságokon – utóbbiból egyet-egyet nyerve az ausztriai Greinben és Berlinben, 1965-ben és 1982-ben –, értékes dobogós helyezéseket ért el világkupákon és egyéb rangos nemzetközi versenyeken. Említést érdemel még a paviai Eb-bronz. Győzelmeinek a száma 100 fölötti, pályafutását 1999-ben Greinben egy 3. hellyel zárta. Ő tartja a sebességi országos re­kordot az O1000-es ka­­tegóriában 132,2 kilométer/órával, és S250-ben 91,84-gyel, és ezeket már meg sem dönthetik, mert a biztonsági előírásokkal lefékezték, lelassították a hajókat. A 60-as és 70-es, majd a 80-as és 90-es években is zsinórban 10-szer, 10-szer nyerte az általa vezetett Szeged a csapatbajnokságot. 

– Amit lehetett, azt elértem a sportágban. A sikereken kívül voltam szakosztályvezető, szervező, ifjúsági szövetségi kapitány, a felnőttválogatottnál edző és az országos szövetség elnökségi tagja. Azt soha nem felejtem, mikor az aranykorban 102 hajó versenyzett a Tiszán – idézte fel Kertes János. A különböző díjak sem kerülték el: volt a Délmagyarország Év férfi sportolója, megkapta a megyei közgyűléstől, Lehmann István akkori elnöktől a Csongrád me­­gye sportjáért kitüntetést, illetve Mariborban a banki tömbaranyból készült plakettet, a motorcsónaksport legnagyobb elismerését. De azt sem felejti, hogy az Autó-Motorban szerepelt a neve a keresztrejtvény egyik megfejtéseként. 

Simándy József, a szerelő 

 

Évtizedeken át Megyeri Nándor a hajókat, Vidács István a motorokat tette alá, viszont utóbbi egyszer nem volt ott, amikor szüksége lett volna rá. – Éppen az úszóházon tartózkodott Simándy József Kossuth-díjas operaénekes, odalépett hozzám, és azt mondta: „Fiatal barátom, megoldom a problémádat”. Parafából ké­­szített hengerfejtömítést, összeszerelte a motort, amivel végül megnyertem a versenyt. Erről az akkori Délmagyar is beszámolt – mesélte a hihetetlen sztorit János bácsi. 

Holland gesztus

 

Európa-bajnokságon történt Szegeden: a holland Siep van Houten kiszorította Kertest, és ő belerohant a Szőke Tisza üdülőhajóba, bordáját törte. Másnap bekötött mellkassal is folytatta a viadalt – a balszerencse azonban tovább kísértette –, amit végül a holland világbajnok nyert meg összesítésben, előtte. Viszont az eredményhirdetéskor átadta neki aranyérmét, ezzel ismerve el kvalitásait. A nemzetközi szövetség utóbb szentesítette ezt a nagyszerű gesztust, így Kertes János lett az Európa-bajnok. 

Balesetek, történetek 

 

Sokan szakemberek is azt tartj­­ák, a motorcsónaksport a Forma–1-nél is veszélyesebb, a víz legalább akkorát „üt” karambolnál, borulásnál, mint a beton. – Többen is haltak meg nálunk – tette hozzá Kertes János. Ő is többször szenvedett balesetet. Berlinben felrobbant alatta a hajó, eltört két nyakcsigolyája és a felkarja, a kulcscsontja, Bagaméry László sportújságíró hozta haza az akkori NDK-ból. A Szocialista kupán Bulgáriában kétszer is végigment a hajóján a szovjet Csermasencev csónakja, „mi­­után az enyémet kihúzták a vízből, úgy nézett ki, mint egy halcsontváz”. 

– Akkor a bokám és a karom sérült. Előfordult, hogy törött bordákkal, bekötött mellkassal, illetve bokától térdig begipszelve indultam, mindannyian elszántan küzdöttünk. Eleinte bukósisakunk sem volt, azt sem tudtuk, mi az – közölte a civilben mai napig villamos szerelésekkel, szakértői véleményezéssel foglalkozó Kertes János, aki a motorcsónakázás előtt kerékpározott, focizott és asztaliteniszezett, „nagyon megvertek, de játszottam két többszörös világbajnokkal, Kócziánnal és Sidóval”. 

– Az osztrák Czimmerman Niki Lauda nagy barátja volt, és egyszer odaadtuk neki és társai­nak a papucshajóinkat, Linzben, a Dunán próbálták ki, de befordulni egyikük sem tudott. Azt mondták, inkább maradnak az autóknál – mesélte Kertes János, akinek a fia, Krisztián is profi, sikeres motorcsónakos volt, két unokája, Krisztofer és Krisztián viszont még nagyon fiatal ahhoz, hogy kipróbálhassa a sportágat. Édesapja a focival jegyezte el magát, 40 évig volt a megyei labdarúgó-szövetség elnöke. 

Az aranykor 

 

– Amikor a sportág az országban és Szegeden is fénykorát élte, előfordult, hogy 20 ezer fizetőnéző tülekedett a Tisza-parton. Ez már végleg elmúlt… A sebességek csökkentek, és az igazán látványos hajók, a papucsok sincsenek már, első – érthetően – a biztonság. Pedig jó lenne még legalább egyszer motorcsónakversenyen szurkolni Szegeden – zárta a beszélgetést Kertes János. 

Akik segítettek

 

Kertes János azt mondta, hiába ért volna el szép eredményeket, ha a sajtó, a média nem számol be azokról. – Napi rendszerességgel szerepeltem, szerepeltünk a többiekkel együtt az újságokban, Metzger Károly, Bagaméry László és Süli József sok cikket írt a sportágról, a fotósok közül Liebmann Béla bácsit és Gyenes Kálmánt kell megemlíteni, utóbbi kiállítást is rendezett „belőlem” a szegedi Fekete Házban – sorolta. Még megemlítette az akkori Hódgép-vezérigazgatót, Kozári Józsefet, aki sokat segített abban, hogy egyáltalán versenyezhetett.