Szegedi hírek

2022.02.23. 09:16

Még mindig hangosak a vonatok

Tavaly júniusban panaszkodott Topolya sori olvasónk először, hogy olyan hangosak a hajnali mozdonyok a szegedi pályaudvaron, hogy nem tudnak pihenni. A helyzet olvasónk szerint nem sokat javult, a MÁV türelmet kér.

Farkas Judit

SzegedA napokban jelentkezett la­punknál idős olvasónk, aki a Topolya soron lakik, hogy elpanaszolja: továbbra sem sokat tudnak pihenni a hangos mozdonyok miatt. Rajnai Jánosné első alkalommal tavaly júniusában kereste meg a Délmagyarországot, és arról számolt be, hogy a nagyállomáson már hajnalban beindítják a régi hangos és környezetszennyező dízelmozdonyokat, és járatják indulásig, este fél 11 előtt megy el az utolsó. 

 

A panasz azóta áll fenn, mióta újraindították a tramtrain építése miatt leállított vonatközlekedést Szeged és Hódmezővásárhely között. Olvasónk elmondása szerint korábban csendesebb mozdonyok jártak az útvonalon. 

 

 

Intézkedett a MÁV 

 

 

Akkor a Magyar Államvasutak sajtóosztályától azt a választ kaptuk, hogy módosították a szegedi állomáson a dízelmozdonyok közlekedését. Amennyiben a hangosabb dízelmozdonnyal közlekednek a hajnali, kora reggeli, illetve késő esti vonatok, azokat csak közvetlenül a vonat indulása előtt kapcsolják a szerelvényhez. 

 

A technikai időt a vonat indulásához azonban szükséges biztosítani, így teljes mértékben nem zárható ki az esetleges zajhatás. Ígérték, hogy igyekeznek minimális időre csökkenteni az ilyen dízelmozdonyok szegedi állomáson való tartózkodását. Amennyiben lehetőség van rá, a hajnali vonatokat a csendesebb, Uzsgyi néven ismert orosz motorvonatokból állítják ki. 

 

 

Továbbra is hangosak 

 

 

Olvasónk azonban úgy tapasztalja, hogy a helyzet nem sokat változott, továbbra is hangosak a mozdonyok – bár nem mindennap ötkor, valamikor „csak” reggel hatkor hallják először. A karácsonyi ünnepek alatt is elkezdődött a zaj hajnalban. Olvasónk már a rend­őrségnek és az önkormányzatnak is jelzett a probléma miatt, amit zajszennyezésnek tart. Felvetette: segítene, ha visszaraknák ide a korábbi piros vonatokat, amelyeknek nem lehet hallani a hangját. 

 

 

Ötletét továbbítottuk a MÁV sajtóosztályának, azzal a kérdéssel együtt, hogy van-e le­hetőség a hajnali mozdonyok lecserélésére, vagy bármi más módon megoldódhat-e a lakossági panasz. 

 

 

Csökkentik a zajt 

 

 

A MÁV Kommunikációs Igazgatóságától megtudtuk, hogy a vasúttársaság több olyan intézkedést is hozott, amelyekkel a zajterhelés csökkentése a cél. Az éjszakai órákban M41-es mozdonyok nem tartózkodhatnak a szegedi személypályaudvaron, az 5.28-kor Bé­­késcsabára induló vonat szerelvényének előfűtését a telephelyen végzik el. Az előző esti szerelvény érkezése után a mozdony a legrövidebb időn belül a fűtőházba megy, és hajnalban az M41-es sorozatú mozdony a lehető legkésőbbi időpontban kerül a fűtőházból a pályaudvarra. 

 

A vasúttársaság – mint az válaszukban állt – törekszik a zajhatás minimalizálására. Kérik a lakosság megértését. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!