Szegedi hírek

2022.02.17. 16:33

Ötvenkét közös év szeretetben

Aszódi János és felesége, Kálmán Mária 52 éve élnek szeretetben, boldogságban és megértésben. Szegedi otthonukban látogattuk meg a házaspárt, hogy a Házasság hete alkalmából bemutassuk őket olvasóinknak.

Ma is nagy szeretetben, megértésben él együtt Mária és János.  Fotó: Karnok Csaba

– Jól csak a szívével lát az em­­ber. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan – kezdte beszélgetésünket A kis herceg című műből vett Antoine de Saint-Exupery-idézettel Aszódi János, aki 52 éve él boldog há­­zasságban párjával, Kálmán Mária mikrobiológussal. A fenti mű legismertebb és legszebb jelenetéből vett sorokkal, ahhoz történetüket érintő eseményeket fűzve készített magukról egy írást, amelyet az 50 éves házassági évfordulójukon, a Verőcén tartott ünnepségen felolvasott. 

 

Megismerkedés, esküvő 

 

– A Szegedi Szabadtéri Játékok apropóján találkoztunk először 1968-ban, egy közös ismerősünk révén, és rá mintegy másfél évre házasodtunk össze, 1970. június 27-én, László napján – folytatta Mária. Hozzátette, János 1969-ben költözött Szegedre, a Dégáznál helyezkedett el, addig Kecskeméten lakott, ott végzett, majd később dolgozott a GAMF-on. Az újabb személyes találkozásig leveleztek. 

 

Az 52 évvel ezelőtti házasságkötéskor készült felvétel. Fotó: DM

Több mint fél évszázad 

 

Az első benyomásokról Aszódi János azt mondta, az első pillanattól megmagyarázhatatlan vonzalmat érzett. Az aktív éveit a Köjálnál, majd az ÁNTSZ-nél mikrobiológusként töltő Kálmán Mária úgy emlékezett, benne lassan, fokozatosan alakult ki az érzés, „a becsületessége, a bölcsessége mélyítette el szeretetemet”. Két lányt, Júliát és Évát neveltek fel, és mindkét családból 3-3 unokájuk van. 

 

– Amikor nejem a szakorvosi vizsgákra készült, én vállaltam a közben gyarapodó család gondjait és ellátását, amikor pedig én jártam a miskolci egyetemre, majd a közgazdasági egyetemre, ő állt helyt. Ez így volt jó és sikeres – árulta el a hosszú és jó há­­zasság titkát János. 

 

– Kicsit már rosszabb az állapotom, nehezen járok, de olyan humorral és kedvességgel gondoskodik rólam, hogy minden rosszkedvem elszáll. Pedig amikor erősebbek az ízületi fáj­­dalmaim, akkor kötözködök és gonoszkodok vele, de utána mindig elnézést kérek – mesélte Mária. 

– Ilyenkor azt felelem, eltettem a bal alsó fiókba, vagyis semmi baj, már elfelejtettem. Mindig segítünk a másiknak, és átsegítjük egymást a holtpontokon – csatlakozott a témához János, aki ma is dolgozik igazságügyi szakértőként „gázos” témákban. Még elárulta: akadtak nehéz, számára a munkahelyén kudarcos évek, de együtt mindent átvészeltek, és ezeknek később megjött a hozama kamatostól, például országos sikerekkel. Ide sorolható, amikor 1979–80-ban a campylobaktériu­mot Mária tenyésztette ki először az országban, ebben János is segített egy speciális kukta elkészítésével. 

 

Hűség 

 

– A hűséget a puttonyban hoztuk otthonról, mert nemcsak egymás mellett tartottunk ki, hanem a munkahelyünkön is – mondták egyszerre. Azt is együtt említették, hogy a két legszebb pillanat az életükben – a gyerekeken és az unokákon kívül – házasságuk, illetve a boldogító igen, a fogadalom 50 év múlva való megerősítése, a családi körben tartott aranylakodalom volt. 

– Napi időbeosztásunk és szűkebb tennivalóink egymás segítésében és szeretetében telik – tette hozzá János. 

 

 

Ma is nagy szeretetben, megértésben él együtt Mária és János. 

Fotó: Karnok Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!