A Dél-Alföld zenei és táncos kincsét ápolták Deszken

2022.05.08. 07:34

Látványos produkciókat mutattak be a "Rözögtessük mög" rendezvényen – Galéria

Harmadik alkalommal szervezte meg szombaton Deszken a „Rözögtessük mög” – Dél-alföldi Szóló – és Páros Táncok Országos Versenyét a Tiszavirág Néptáncegyesület.

K.A.R.

Deszk – 2022.05.07. „Rözögtessük mög” – Dél-alföldi Szóló – és Páros Táncok Országos Versenye. Képen: Trájer Boglárka, Kothencz Bertalan, Gál-Joó Jázmin, ifj. Majoros Zoltán. Fotó: Karnok Csaba

Fotós: Karnok Csaba

A fesztivált kétévente szervezik meg, utoljára 2019-ben tudták megrendezni, tavaly a járványhelyzet nem tette lehetővé a megvalósítást, így idén pótolták. Ezúttal 74 induló jelentkezett a versenyre, melyen megközelítőleg 100 produkció volt látható, a talpalávalót pedig a Juhász Zenekar húzta a néptáncosoknak. 

 

Tóth Gábor, a Tiszavirág Néptáncegyesület vezetője elmondta, ebben az évben dél-alföldi cigánytánc kategóriát is hirdettek, azonban az idő rövidsége, és a tánccsoportok sűrű programja miatt nem volt jelentkező, de nem adják fel, két év múlva újra meghirdetik a kategóriát. Hozzátette, tervben van az is, hogy más, a Dél-Alföldön élő kisebbségeket, így a románokat és a szerbeket is meghívják majd a fesztiválra.

Kiemelte, az esemény célja nem a versenyzés, hanem közösségkovácsolás, valamint az, hogy szűkebb hazájuk, a Dél-Alföld zenei és táncos anyagát ápolják és továbbadják.

A produkciókat szakmai zsűri értékelte, melynek elnöke, Juhász Zsolt táncművész, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője lapunknak arról beszélt, hogy minden korosztályban más szempontok alapján értékelték a produkciókat, de a folklorista hitelesség, a zene és a tánc viszonya, valamint a mimika mindegyik csoportban fontos volt, ahogyan az is, hogy a táncos milyen szinten tudja visszaadni a tánc karakterét.

A koreográfus szerint a fiatalok körében kedveltek a dél-alföldi táncok, volt olyan is a mezőnyben, aki 2 hónappal ezelőtt még nem ismerte a táncokat, de annyira szeretett volna a fesztivál részese lenni, hogy gyorsan megtanulta és szépen is szerepelt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában