Szatymazon lőtték le Kukovecz Nanát – halálának okairól többféle verzió keringett

Ifjú-e Kukovecz Nana? – Ezt a kérdést a Délmagyarország 1913. július 26-i lapszámában tette fel az újságíró, egy ösztöndíj kapcsán. Két pályázat érkezett a város alapította, 500 koronás Ferenc József-ösztöndíjra, az egyiket Kukovecz Nana, az ismert szegedi festőművésznő adta be. 

Az alapítványi feltételek szerint az ösztöndíjra csak „szegedi ifjú” pályázhatott, aki „a festőművészetben már jó előrehaladást tett és tanulmányait Párizsban akarja folytatni”. Várady Emil nem Szegeden szü­­letett, Kukovecz Nana igen – de „fejtörést okozott a tanácsnak, vajon ifjú-e, vagy sem”. Többen úgy vélték, az ifjú férfinemet jelent, és mivel Kukovecz Nana nő, nem tarthat igényt az ösztöndíjra. A kultuszminiszter a szegedi közgyűlésre bízta a döntést a „kényes kérdésben”. 

Utcák viselik a nevét 

A tanács végül javasolta: ítéljék a festőnőnek az 500 koronát, és módosítsák az alapítólevél kikötését. A festőnő megkapta az 500 koronát, Párizsban tanult tovább, de az első világháborúban internálótáborba került, 1918-ban jutott vissza a városba. 

Kukovecz Nana, azaz Anna 1885-ben született. Nagybányai tanulmányai után 1906-ban városi ösztöndíjnak köszönhetően dolgozhatott újra a művésztelepen, Szegeden festőiskolát is működtetett. 

1908-ban tanult már a francia fővárosban rövid ideig, egy művészeti magániskolában. 1913-ban járt Olaszországban is tanulmányúton. A művész egyik központi alakja a REÖK Sorsok és utak című tárlatának. Nevét utca is viseli Szegeden és Szatyma­zon, ahol 33 évesen életét vesztette a kommün utáni megtorlás idején. 

Végeztek vele 

A Magyar Életrajzi Lexikon szó­­cikke szerint a szegedi haladó képzőművészek szervezkedésében vett részt a tanácsköztársaság idején, francia nyelvtudását felhasználva csempészett röplapokat a francia katonákhoz. Végeztek vele, ám az nem tisztázott, milyen körülmények között. 

Halálának idején annyit találtunk róla lapunkban december 12-én a rövid hí­­rek között: „Kukovecz Nana festőművésznő holttestét Szatymazon exhumálják és szombaton délután 2 órakor temetik a felsővárosi temető halottasházából.” 

1941-ben annyit jegyeztek meg haláláról lapunkban, hogy a világháború után halt meg, „kellemetlen körülmények között”. 1953-ban, augusztus 6-án jelent meg Varga János – egykori direktóriumi tag – írása a Délmagyarországban, amely szerint mulatozó tisztek végeztek vele. 

Különböző verziók 

„Szóba jött, hogy a városi ösz­­töndíjjal Párizsba küldött Kukovecz Nana Szatymazon van. A tiszturak közül hárman gáláns látogatásra szánják magukat. Ha művésznő, bizonyára szép és ily ‚hősöknek’ nem tagad meg egy pár mosolyt, vagy mást sem.”

 A művésznél eljutottak az arcul csapásig, mire az kiugrott az ablakon – más olvasott változat szerint kisurrant a tanyából –, és menekülés közben lőttek utána. 1959 novemberében más verziót olvashattak az akkori olvasók, azaz, hogy megkínozták, fára akasztották. A cikk szerint holttestét titokban vitték Szegedre. Ennek ellentmond a lapunkban meg­­jelent, már említett 1919. de­cemberi hír.