A döbbenet és a boldogság egyszerre dolgozott az opera-énekesnőben

2022.06.27. 16:40

Két díjjal is méltatták Vajda Júliát

Több mint negyven esztendeje kápráztatja el a közönséget a Szegedi Nemzeti Színház színpadán Vajda Júlia. Hogyan kezdődött énekesi karrierje? Milyen rendhagyó körülmények fogadták egy-egy tájolás során? Milyen mókákkal szórakoztatták egymást a kulisszák mögött? – többek között ezekre a kérdésekre adott választ lapunknak az opera-énekesnő, aki a legjobb női mellékszereplő díját és az életműdíjat is átvehette az évadzáró Dömötör-gálán.

Koós Kata

Vastapssal méltatták kollégái a Dömötör-gálán, amikor átvette az életműdíjat. Archív fotó: Karnok Csaba

Vastapssal méltatták kollégái a Dömötör-gálán, amikor átvette az életműdíjat. Archív fotó: Karnok Csaba

A Liszt Ferenc-díjas opera-énekesnő felmenői közül senki nem volt színházi ember, Vajda Júliát mégis zenei óvodába, majd általános iskolába íratták be szülei. Sinkóné Éva néni volt az alsós énektanárunk, akinek a férje nagy basszista volt a színházban. Emlékszem, előadtuk A didergő királyt, és én voltam a kislány benne. Sinkó Gyuri bácsi volt a címszereplő – idézte fel első szerep­élményét. A Szegedi Nemzeti Színház világába is általános iskolásként csöppent, ugyanis az iskolai kórus volt a teátrum és a Szegedi Szabadtéri Játékok gyerekkórusa. 

Házhoz vitt színház 

1968-tól ismerem a színházat. Benne voltunk a Peer Gyntben, a Carmenben, a Bohéméletben, a Háry Jánosban. Melis György csapott akkorát a nagy kezével a fenekemre, máig sajog – mesélte nevetve. 

Noha környezete óva intette az énekesi pályától arra hivatkozván, hogy az nem egy rendes foglalkozás, mégis beiratkozott a Zenekonzervatórium szakmai ének tagozatára. Mellette a Tömörkény-gimnázium angol tagozatán végezte középiskolai tanulmányait. 

Tagja voltam a gimnáziumi, a ze­­neművésze­­ti, a szegedi munkás- és a Démász-kó­­rusnak. 17 éve­­­sen Gyimesi Kálmán tanítványa lettem, majd kétszer felvételiztem a Zeneművészeti Főiskolára, de nem vettek fel. Végül a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar–ének szakán végeztem. A tanszék berkeiben már működött a Kisopera Bárdi Sándor irányításával. Kezdetben másik tanszékeken léptünk föl, majd tanyaszínházzá alakultunk. Nyaranta lovas kocsival jártuk körbe a falvakat, és szétkiabáltuk az előadás hírét. Kultúrházakban, szabadtéri színpadokon, tanyasi iskolákban léptünk fel. Gyakran megjegyeztem, hogy annyit kell ordítani, hogy az előadásra nem marad hangom – mesélte vidáman. Azzal foly­­tatta, hogy a rikkancs szerepkör betöltésére később két színművészeti hallgatót hívtak, az egyikük Rudolf Péter volt. 

Tyúklétrán krinolinban 

Több alkalommal lépett fel a Ki mit tud?-ban, ott ismerkedett meg az általa csak nagy mogulokként emlegetett művészekkel, mint Petrovics Emil vagy Szinetár Miklós. 1979-ben lett a Szegedi Nemzeti Színház énekkari szólistája, de még ugyanabban az évben szólistaként is debütált, beugrással énekelte Smeton szerepét Donizetti Bo­leyn Annájában. 

Vajda Júlia Coigny grófné szerepében Aladrén Umberto Giordano Andrea Chénier című operájának próbáján 2012-ben Szegeden. Fotó: MTI

A régi világban kezdtem, amikor még nagyon hierarchikus volt a rendszer. Felszabadultak voltunk, de mindenki tudta, hol tart, és mit engedhet meg magának. Meg sem mertem volna tenni, hogy nem készülök fel rendesen már az első próbára, ahol olyan nagy művészek voltak, mint Gregor József, Gyimesi Kálmán, Réti Csaba, Juhász József, Karikó Teréz vagy Berdál Valéria. Nagy volt a versengés, és a színvonal is elképesztően magas volt. A rendezők tanítottak, el­mondták, hogyan nem ülhetek, állhatok, mit nem csinálhatok soha – részletezte, majd azzal folytatta, hogy a színházzal is járták a vidéket. Tájolásnak hívták, amikor heti egyszer összepakolták a felszerelést, és vitték a produkciókat nemcsak megye-, de országszerte is. 

Békéscsabáról kolbászt, Orosházáról libatepertőt, Szekszárdról bort hoztunk haza. Emlékszem, Csongrádon például csak egy vaskályha melegített a nézőtéren, és egy tyúklétrán kellett felmenni a színpadra hatalmas, krinolinos ruhában, alig fértünk el. Vásárhelyre a Pomádé király új ruháját vittük, nagyon lejtett a színpad, és Gregor gurulós fotelje állandóan elindult. Jókat kacagtunk, a tájolások na­gyon összekovácsolták a közösséget. Beszélgettünk, néha vitatkoztunk, igazi családként éltünk. A gyerekszületést együtt ünnepeltük, a haláleseteket együtt gyászoltuk, ha valaki építkezett, költözött vagy éppen a hagymaföldön volt teendő, mentünk kalákában segíteni – idézte fel. 

Marcona helyi kritikusok 

Vajda Júlia arról is beszélt la­punknak, hogy hosszú időn ke­­resztül nagyon megviselték a kritikai visszhangok. 

Kaptam olyan kritikát, hogy hogy merem én Karikó Teri után elénekelni a Pillangókisasszonyt. Ha belegondolok, valóban nem tudom, hogy mertem. Még kórustagként ott álltam Karikó Teri mellett, és úgy néztem rá, mint valami istennőre, amikor énekelt. De telt az idő, és mindenkinek meg kell kapni a maga korában a maga lehetőségeit. Tanultam, alázattal figyeltem, és sok-sok segítőm volt, akik kőkeményen formáltak. Volt ám sírás-rívás. Angyal Mária mondta mindig, hogy „ne te sírjál, a közönségnek kell!” – mondta nevetve. 

A kritikusok sokszor személyeskedtek is. Soha nem az volt a bajom, hogy valakinek nem tetszett egy produkció, azt nem tudtam elfogadni, ha sértegettek. Ez nagyon stresszelt, de aztán szerencsére egy idő után el tudtam engedni. Érdekes volt, hogy ha a fővárosból jött egy kritikus, olyan empatikusan tudott írni még a gyengeségeinkről is, csak a szegediek nem ismertek sokszor könyörületet – tette hozzá. 

Színpadi huncutságok 

Kedvenc előadásai között említette a Don Pasquale és a Szerelmi bájital Donizetti-operákat, majd hirtelen előtörő, sejtelmes félmosolyának okát is megosztotta. A színpadon gyakran megvicceltük egymást. Ha le­­vél volt a kellékek között, mindig írtam bele valamit. Vagy például a Bohéméletben a kis muffba mindig raktam valami meglepetést, úgyhogy nálunk Mimi mindig a nevetésbe halt bele. Gregor egyszer addig lökdösött a Don Pasqualéban, hogy leestem a kanapéról. Krinolinban voltam, az felágaskodott, Pál Tamás karmester keze pedig majdnem megállt a levegőben a döbbenettől – mesélte nevetve. 

Hangsúlyozta, az operatagozat ma is nagyon jó csapatot alkot. Sok minden változott, mégis megmaradt a családias jelleg. Nem akartam soha elmenni Szegedről. Bár amikor el kellett kezdenem az opera mellett operetteket és musicaleket énekelni, kezdetben nagyon ellenálltam. Nehéz volt a tánc, a beszéd, de végül megszerettem. Most például A padlásban is olyan klassz csapat jött össze, úgy szerettünk együtt dolgozni. Egyébként attól is nagyon féltem – vallotta meg. 

Boldog rettenet 

Vajda Júlia végül olyan kiváló alakítást nyújtott a musicalben, hogy azzal elnyerte a legtöbb közönségszavazatot a legjobb női mellékszereplő kategóriában az évad végén. Sőt két Dömötör-díjat is átvehetett az évadzáró gálán, ugyanis az életműdíjjal is őt méltatták. 

Imádtam Mamókát, és összességében nagyon szeretem az epizódszerepeket. Hálásak, mert nem kell aggódni, hogy kijön-e a magas c. Ráadásul a közönség is ezek miatt állított meg legtöbbször az utcán. Például az Anconai szerelmesek miatt rengetegen dicsértek. Meg is kérdeztem tőlük, hogy „és amikor a Pillangókisasszonyban fél óráig haldokoltam a színpadon, akkor miért nem jött oda senki a Kárász utcán?” – mesélte. Megjegyezte, egyáltalán nem számított a díjakra, ahogy fogalmazott, ki is borult kissé az életműdíjnál. 

Bemondták a nevem, és tel­­jesen lefagytam. Az első gon­­dolatom az volt, hogy Jézus Má­­riám, már ilyen öreg vagyok? Még játszani szeretnék, nem akarom befejezni! Szóval ezekkel a gondolatokkal a fejemben eldöntöttem gyorsan, hogy jobb, ha nem szólok egy szót sem, amikor kimegyek. A döbbenet, a rémület és a boldogság egyszerre dolgozott bennem – mondta. Jókedvűen hozzátette, boldogan várja most már a boszorkány-, a mostoha- és a nagymamaszerepeket. 

Azért nem mindenki röpülhet keresztül boszorkányként a színpadon. Irigyeltek is a fiatalabb kollégák. Megnyugtattam őket, hogy majd eljön az idő számukra is, ne aggódjanak – közölte Vajda Júlia, akit legközelebb a Szegedi Szabadtéri Játékok La Traviata produkciójában láthat a közönség. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában