Délmagyar logó

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -3°C | 4°C Még több cikk.

A Magyarok Nyilai szervezet több tagja szabadlábon lehet

Több olyan ember is szabadlábon van még, aki a Magyarok Nyilai elnevezésű terrorszervezet tagja volt - közölte hétfő este a Magyar Televízió (MTV) híradója.
A hírműsorban Benkő György, a Budaházy-csoport ügyében hangfelvételeket rögzítő százhalombattai vállalkozó azt mondta: a csoportnak 8-10 olyan tagja lehetett, aki tevékenyen részt vett bűncselekményekben. Ezeket a tagokat katonáknak nevezte, és hozzátette: azt nem tudja, hogy a támogatók és a szimpatizánsok mennyien lehettek.

A büntetőügynek jelenleg 16 gyanúsítottja van, közülük - Budaházy Györggyel együtt - jelenleg 11-en vannak előzetes letartóztatásban. Budaházyt azzal gyanúsítják, hogy 2007 elején egy több személyből álló, Hunnia Mozgalomnak nevezett csoportot hozott létre és vezetett azért, hogy országgyűlési képviselők elleni támadásokkal - őket megfélemlítve - befolyásolják a parlamenti döntéseket.

A Központi Nyomozó Főügyészség Budaházy Györgyöt mindezek alapján terrorcselekmény bűntettével, robbanóanyag és robbantószer készítésével elkövetett robbanóanyaggal visszaélés bűntettével, emberölés előkészületének bűntettével és aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének elkövetésével gyanúsítja.

A nyomozóhatóság szerint Budaházy György a cselekményeket bűnszervezetben, annak vezetőjeként követte el.

Olvasóink írták

  • 11. dodó 2010. március 09. 16:38
    „Kissé más szemszögből a M(etélt) TI jelentése:

    "Már a királyi is beszállt a Nyilazásba. Mi van, beszólt Gyurcsány?
    2010. március 08. 21:18. HunHír.Hu

    Több olyan ember is szabadlábon van még, aki a soha nem létezett Magyarok Nyilai elnevezésű terrorszervezet tagja volt - közölte hétfő este a Magyar Televízió (MTV) híradója. Természetesen ők sem tudnak másra alapozni, mint a libsi akcióhősre, Benkő-Grimm Andersenre. A mesedélután tehát a közpénzből fenntartott televízión folytatódik.

    A hírműsorban Benkő György, a Budaházy-csoport ügyében vitatott értékű és valóságtartalmú hangfelvételeket állítólagosan rögzítő százhalombattai bérspicli azt mondta: a csoportnak 8-10 olyan tagja lehetett, aki tevékenyen részt vett bűncselekményekben. Ezeket a tagokat katonáknak nevezte, és hozzátette: azt nem tudja, hogy a támogatók és a szimpatizánsok mennyien lehettek."”
  • 10. Szottó 2010. március 09. 13:18
    „Huba: egy szebb jövőben a magyarok nyilai banda a sitten rohad Budaházyval együtt.”
  • 9. Marcsikaa 2010. március 09. 12:57
    „Jajj Huba dehogy nyugszik le. Ő ezt csinálja folyamatosan. Már el sem szoktam olvasni a hozzászólásait. Meglátom, hogy flex szól hozzá, lépek tovább.”
  • 8. Huba 2010. március 09. 12:15
    „Már a szélsőbalos ujságírok sem hisznek a Benkő féle felvétel hitelességében!!!!
    Csak neked Flexikém!! Talán igy lenyugszol!!!
    http://www.youtube.com/watch?v=vpUAX7FZLaY&feature=player_embedded
    Szebb Jövőt!!”
  • 7. Akela 2010. március 09. 12:00
    „Úgy szeretem mikor valaki nácizik meg fasisztázik...
    csak azt tudjátok mondani amit a ballib média belétek súlykol!
    Azt kéne már megérteni hogy aki szereti a hazáját és tenni is akar érte az nem egy külföldi eszmét vesz fel.
    Nekem kifejezetten teszik a Jobbiknak a 20évet a 20évért szlogenje!
    Tűrhetetlen ami itt folyik az országban! Mutyizások sikkasztások és a többi!

    RENDET VÉGRE AZ ORSZÁGBAN!

    Szebb Jövőt!”
  • 6. skid 2010. március 09. 11:52
    „Mekkora nagy blöff ez a szervezet. És a sok hülye még be is veszi.
    Az egész egy kitaláció, nincs is semmi ilyen.
    De ha lenne, akkor:
    Hajrá Magyarok Nyilai!!! :))”
  • 5. sved 2010. március 09. 10:05
    „Eszmeletlen, hogy amit ez a magat mediacelebnek kepzelö provokator mond, azt a szoclibsik keszpenznek veszik. A legföbb bizonyitek arra, hogy nincs Magyarok Nyilai nevu terrorszervezet- es föleg nincsenek szabadlabon levö tagjai- maga a teny, hogy ez az alak meg eletben van.”
  • 4. Turulmadár 2010. március 09. 09:48
    „"Terrorszervezet" Hát behalok mindjárt! Hát bombával a derekakun jártak repülőgép vezetői tanfolyamra, idióták!”
  • 3. Akela 2010. március 09. 09:15
    „Kicsit gyanús ez a Benkő fiú!olyan fura h rejtett mobillal készítette a felvételeket és tökéletes minőségűre sikerült.Profi mobil lehet, nekem is kell olyan!
    Na meg az is furcsa hogyha a Hunniát vádolják mint szervezetet akkor Toroczkai mért van szabadlábon?merthogy Budaházyval közösen keltették életre a Hunniát!”
  • 2. Huba 2010. március 09. 09:07
    „1. flexsnake 2010.03.08. 22:21
    Nyugi, Nyugi Flexike! .....
    <moderálva>
    Gyözzön a Jobbik!
    Szebb Jövőt!”
  • 1. flexsnake 2010. március 08. 22:21
    „Életfogytiglant mindegyiknek. Ja és novákbrekit is rakjátok hozzájuk mert szerinte ez csak csíny.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Spanyolul is megjelent Tóth Krisztina novelláskötete

Tóth Krisztina költő első novelláskötete, a Vonalkód megjelent spanyolul; a könyvet a szerző… Tovább olvasom