Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 20°C Még több cikk.

A Mazsihisz törvényt sürget a rasszizmus ellen

Nemcsak a holokauszt, hanem a romagyilkosságok áldozatainak emléke is megköveteli, hogy az Országgyűlés olyan törvényt alkosson, amely útját állja a rasszizmusnak, az Alkotmánybíróságnak pedig szakítania kell azzal a gyakorlattal, amely eltűri a gyilkosságokhoz vezető ideológia terjesztését - írta a Mazsihisz az MTI-hez eljuttatott közleményében hétfőn.
A hat halálos áldozatot követelő romák elleni támadássorozatra utalva a zsidó szervezet úgy fogalmazott: a rasszista indíttatású gyilkosságok mélyen felháborítottak minden becsületes embert Magyarországon és külföldön is, és ez a gyilkosságsorozat szinte példa nélkül álló az utóbbi évtizedek európai történetében.

Arra a sajtóhírre utalva, hogy az egyik gyanúsított korábban a neonáci ideológiát hirdető Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség tagja volt, és összefüggésbe hozták a debreceni zsinagóga ellen 1995-ben elkövetett támadással, amelynek során felgyújtották a tóratekercseket tartalmazó frigyszekrényt, azt írták: az elfogott gyanúsítottak egyikének előélete világosan mutatja a magyarországi jogalkotók és jogalkalmazók felelősségét, ugyanis az akkori jogalkalmazók ezt a nyilvánvalóan antiszemita cselekményt pusztán garázdaságként értékelték.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége szerint a másfél évtizeddel ezelőtti bűncselekménytől eltelt idő alatt odáig jutott "a fajgyűlölő indulattól fűtött" személy hogy roma származásuk miatt ártatlan embereket mészárolt le.

"Minden olyan törvényhozót, minden olyan törvényalkalmazót, aki megakadályozta azt, hogy a bűnüldöző szervek fellépjenek az ilyen nézeteket vallókkal szemben, szakmai felelősség terhel az áldozatok haláláért, azért, hogy az elmúlt majd két évtizedben a rasszista gyűlöletbeszédet terjesztő személyeket nem vonhatták felelősségre" - írta a Mazsihisz.

A romák elleni támadásokkal négy férfit gyanúsítanak, őket Debrecenben fogták el péntekre virradóra egy szórakozóhelyen. A bíróság vasárnap mind a négy férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte.

A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetséget a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 1995. június 9-én oszlatta fel törvénysértő működés miatt. A bíróság döntésének indoklásában fasisztának tekintette a szervezetet, amelyet 1995-ben a Független Kisgazdapárt debreceni székházába jegyeztek be.

A neonáci szervezet egykori elnöke - aki a gyanú szerint részt vett a másfél évvel ezelőtt kezdődött, romák elleni fegyveres és Molotov-koktélos támadásokban, amelynek során hat ember vesztette életét - és egyik tagja 1995. január 6-án a debreceni zsidó hitközség zsinagógájában felgyújtotta a tóratekercsek őrzésére szolgáló szekrényt, ahol több nagy értékű tóratekercs is elégett.

A debreceni bíróság a szervezet vezetőjét emiatt két év hat hónap börtönre, társát a fiatalkorúak fogházában letöltendő egy év két hónapi szabadságvesztésre ítélte jelentős kárt okozó rongálás és garázdaság bűntette miatt.

Olvasóink írták

  • 14. flexsnake 2009. augusztus 27. 23:22
    „Helyes és a gyűlöletbeszédet is büntetni kell. A cigányozást és zsidózást is. JA és a cigányok magyarozását is. Mert az sem éppen jó hogy közösségi oldalakon ilyen szövegek szerepelnek:
    ,,Megyek magyart ölni"”
  • 13. cartagonova 2009. augusztus 25. 16:29
    „Legrasszistábbak az ortodox zsidók! A rabbi csak akkor adja össze a házasulandókat, ha hitelesen igazolják, hogy a szülők, valamint a négy nagyszülő közül legalább 3 zsidó mindegyik fél részéről! Hitler az ideológiáját tőlük kölcsönözte, csak átfordította azt a germánokra!”
  • 12. bélás 2009. augusztus 25. 12:02
    „Rasszizmus? Mi az? Mit jelent?
    A háborúk miért voltak? Nem azért? Hogyan lehet a rasszizmust megszüntetni, ha már az ősember is harcban állt a szomszédjával.
    Olyanok vagyunk, mint az állatvilág, sokszínű és életösztönnel teli. Az oroszlán rasszista, mert ösztönösen letámadja a hiénát, aki el akarja csórélni a nehezen megszerzett antilopját?”
  • 11. lidocain 2009. augusztus 25. 11:44
    „valóban nem ártana felszámolni végre a Magyarországi rasszizmust,mert amit a kormány megenged a magyarokkal szemben bárkinek az vérlázitó!”
  • 10. dodó 2009. augusztus 25. 11:27
    „6.) "Gondolkoznod kellene az iszlám hitre való áttérésre" - a színed már megvan hozzá!”
  • 9. bo 2009. augusztus 25. 11:08
    „6. Nem egyenlőnek születik, hanem meztelen seggel jön a világra, ugyanis vannak egyenlőek és egyenlőbbek, Van akinek az anyja törli ki a fenekét és van akinek az anyja cselédje. Képzelj már el egy jómódú négert, aki többet engedhet meg magának mint egy átlagpolgár! Ő is egy jogtalan rasszista állat? Nem vagy te egy cseppet elvakult! Gondolkoznod kellene az iszlám hitre való áttérésre, jó fanatikus válna belőled!:-))”
  • 8. Otaku 2009. augusztus 25. 10:11
    „"minden ember egyenlőnek született - ez tény. Aki nem így gondolja, az egy rasszista állat, és nincs joga semmihez."

    Brilliáns logika, kristálytiszta levezetés, betonbiztos érvrendszer :)”
  • 7. .suhym. 2009. augusztus 25. 08:17
    „"..a rasszista indíttatású gyilkosságok mélyen felháborítottak minden becsületes embert.."

    Honnan tudja, hogy azok voltak?

    Egyébként teljesen igaza van abban, a rasszista gyilkosságok valóban felháborítanak minden becsületes, normálisan gondolkozó embert,
    DE

    amíg nem bizonyított tény a rasszista indíték, addig felesleges hangulatkeltés a dolog.

    Talán meg kellene a várni a nyomozás végét, az esetleges vádemelést, a bizonyítást, hogy valóban azok voltak az elkövetők, akiket most elfogtak....majd az ítéletet...azután, és csak azután rasszizmusról beszélni, addig csak feltételezés és eléggé tisztességtelen dolog előre farkast kiáltani!”
  • 6. apátfalvifaszagyerek 2009. augusztus 25. 06:32
    „minden ember egyenlőnek született - ez tény. Aki nem így gondolja, az egy rasszista állat, és nincs joga semmihez. Legyen az zsidó vagy akár szuahéli, mindegy. A rasszizmus ellenes törvénnyel mi a baj, tisztelt "hazafiak"?”
  • 5. Sziszifusz 2009. augusztus 25. 05:14
    „"Forrongást, viszályt és ellenségeskedést kell el?idéznünk egész Európában és az Európával fennálló kapcsolatok révén más földrészeken is. Ebb?l kétszeres hasznot húzunk. Egyrészt sakkban tartjuk az összes országot, mert ezek nagyon is jól tudják, hogy megvan a hatalmunk ahhoz, hogy bármikor tetszés szerint nyugtalanságot okozzunk, vagy helyreállítsuk a rendet. Mindezek az országok hozzászoktak ahhoz, hogy bennünk elkerülhetetlen kényszerer?t lássanak. Másrészt intrikáinkkal össze fogjuk kuszálni mindazokat a szálakat, melyeket politikai eszközökkel, gazdasági szerz?dések vagy kölcsönügyletek segítségével valamennyi állam kormányzatában sz?ttünk. Hogy ez sikerüljön nekünk, éles ésszel és nagy agyafúrtsággal kell eljárnunk szóbeli tárgyalások és megegyezések során, ami viszont az úgynevezett "hivatalos nyelvhasználat"-ot illeti, ellenkez? taktikát fogunk alkalmazni: magunkra fogjuk ölteni a tisztesség és engedékenység álarcát. Ilyen módon a gójok népeinek kormányai - akiket arra tanítottunk, hogy csak a külszínt nézzék, bár-mit is adunk tudtukra - továbbra is az emberiség jótev?it és megment?it fogják látni bennünk.
    Minden ellenszegülésre azzal kell tudnunk válaszolni, hogy annak az országnak szomszédaival, amely szembe merészel helyezkedni velünk, háborút viseltetünk az ellenszegül? ellen; ha pedig ezek a szomszédok megkockáztatnák, hogy közösen lépjenek fel velünk szemben, világháború kirobbantásával kell védekeznünk. A politikában a siker legf?bb tényez?je a vállalkozások titokban tartása: a diplomata szavának nem kell megegyeznie azzal, amit tesz. Kényszerítenünk kell a gójok kormányait, hogy oly irányú m?ködést fejtsenek ki, amely kedvez a kívánt beteljesedéshez immár közel álló nagyszabású tervünknek, annak, amit közvéleményként fogunk beállítani, amely közvéleményt viszont titokban mi alakítottunk ki az úgynevezett "nagyhatalom" - a sajtó segítségével; ez pedig, néhány lényegtelen kivételt?l eltekintve, máris teljesen a mi kezünkben van.
    Egyszóval, összefoglalva az általunk végrehajtott ellen?rzést az európai gój kormányok felett, ki kell, hogy mutassuk er?nket, az egyik?jüknek terrorista kísérletekkel, a többieknek; ha az ellenünk kitör? általános felkelés megengedi, Amerika, Kína, vagy Japán fegyvereivel kell válaszolnunk."

    "CION BÖLCSEINEK JEGYZ?KÖNYVEI"”
  • 4. scire 2009. augusztus 24. 22:11
    „Minden a terv szerint halad,többen vázolták ezt a forgatókönyvet.”
  • 3. trainman 2009. augusztus 24. 21:27
    „Reiner Péter:
    Kitől kell félnünk?
    Reiner Péter a Magyar Gárda pártoló tagja nyílt levélben válaszol arra a többfordulós internetes levelezésre, amelyben Lipták Béla felhívja a szerző figyelmét, hogy az egyetlen elfogadható lépés, ha kilép a gárdából

    Kedves Béla Bátyám! Sajnálattal kell tudomásul vennem azt a tényt, hogy válaszleveledben egy szót sem ejtesz a Mazsihisz nevű szervezetről. Annak ellenére nem ejtettél róla egy szót sem, hogy nagyon fontos dolgokról tájékoztattalak a Mazsihisszal kapcsolatban, amely a zsidóság nevében lép fel, s egy szűk csoport érdekképviseletére hozták létre: korábban többnyire zsidóságát tagadó, a volt bolsevizmus rákfenéjét (a szovjetet) elvtelenül és rendületlenül kiszolgáló és Izrael ellen konzekvensen fellépő zsidó származásúak cseréltek köpönyeget. A munkásőrök, ávósok, karhatalmisták, társaikra folyamatosan valló ügynökök és politikai bűnök garmadával terhelt tartótisztek. Hogy a hithű, a munkásőrsapkát kapedlira cserélő, Izraelt elvtelenül kiszolgáló, a hazánkban élő zsidóság töredékét képviselő, vallásinak álcázott szervezetbe tömörülő, a nincstelen zsidóságnak időnként politikai zsarolással kicsikart pénzből, a magyar adófizetők pénzéből a bolsevik kormány által kiutalt összegeket korrupt módon lenyúló, a zsidó adut rendszeresen kijátszó és a politikai kettős mércével élő emberek bűneit eltakarják.

    Nem térsz ki rá leveledben, és ezek szerint nem zavar az a tény sem, hogy 1956-os forradalmunk ötvenedik évfordulóját megünnepelni szándékozó százezrek méltóságát a jelenleg fennálló, velejéig korrupt, törvénytelenné züllött bolsevista rezsim eltiporta. Nemzeti szimbólumainkat a - feltehetően nemzetünket gyűlölő, idegen zsoldosokat is felhasználva - rendőrségnek álcázott horda meggyalázta, ráadásul lelkileg és testileg sebesített meg ezreket!

    Nem említed, tehát elhanyagolhatónak tekinted a jelek szerint azt is, hogy mindezek után látszatdemokráciánk utolsó bástyáját is kidöntve, látszatfüggetlen bíróságunk, eleget téve a regnáló hatalom bitorlók politikai elvárásainak, be nem bizonyított vád alá vonta és elítélte a Magyar Gárdát. Miközben hazánk függetlenségét, integritását egyre jobban veszélyezteti a rendőrség. Az a rendőrség, amely idegen kézben lévő magánhadseregek százezres, felfegyverzett ármádiája, és amely a valódi bűnöket egyre csökkenő felderítési eséllyel üldözi, és gárdistáink szolidáris demonstrációját gumibottal és könnygázzal tapossa el.

    Folytathatnám tovább lesüllyesztett állapotunk taglalását, de az általam megismert életműved és ´56-os múltad iránti tisztelettel inkább kérdezlek: bűn-e a bűn, ha bárki is követte el azt, és ha következnie kell a törvények általi büntetésnek, akkor az elkövetett bűncselekmények ténnyé válnak törvényeink szerint?

    Kiktől kell inkább nemzetünknek félnie? A félelmet a politika eszközeivel társadalmasító, ezzel megtervezetten visszaélő, a társadalom valódi problémáit eltakarni igyekvő politikai elittől? Vagy a még bűntelen, a legszélesebb társadalmi rétegek politikai felhatalmazása alapján a nemzetünkért valóban cselekedni szándékozó, feltörekvő magyarságpárti politikát és megálmodott hiteles eszköztárát vonjuk koholt vád alá, mint ahogy ezt a jelenlegi rezsim teszi?

    A kérdésem természetesen költői - és magában hordja az egyetlen lehetséges természetes választ.
    Reiner Péter”
  • 2. trainman 2009. augusztus 24. 21:26
    „- Álarcosbál lesz az iskolában papa, mit vagyek fel? - kérdi a zsidó gyerek az apjától.
    - Nem szórjuk a pénzt drága jelmezekre. Teszel a fejedre egy diót, és te leszel a diós metélt.”
  • 1. dodó 2009. augusztus 24. 20:44
    „VOLTAIRE: ,,Miért utálják a zsidókat? Ez az ő törvényeik elkerülhetetlen következménye: vagy mindenkit uralni akarnak, vagy azt akarják, hogy az egész emberi nem gyűlölje őket...
    ...A zsidó nép engesztelhetetlen gyűlöletet mutat minden nép iránt. Minden uralom ellen lázad. Mindig uralkodni akar, mindig kapzsi mások jólétét illően, mindig barbár - alázatos, ha szegény, dölyfös, ha gazdag."
    LUTHER MÁRTON: ,,Emellett sok zsidó van az országban, akik sok kárt okoznak. Ismernetek kell a zsidók gyalázkodását és erőszakra való hajlamát a Megváltó nevében napról napra. Emiatt Uraim, a hatalom nevében ne tűrjék őket el, hanem utasítsák ki őket. Ők a mi nyilvános ellenségeink, akik szakadatlanul gyalázzák Urunkat, Jézus Krisztust, Szűz Máriát kurvának nevezik és szent fiát fattyúnak, és minket a fattyú és a torzszülött jelzővel illetnek. Ezért bánjatok keményen velük, mivel mást sem tesznek, mint kínzó módon káromolják Urunkat, Jézus Krisztust, és megpróbálnak minket életünktől, egészségünktől, becsületünktől és javainktól megfosztani." (Prédikáció Eislebenben, pár nappal a halála előtt, 1546. februárjában)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egymillió forintot érő kerítést loptak Cserkeszőlőn

Egymillió forint kárt okoztak a tulajdonosnak azok a tolvajok, aki egy ingatlan kovácsoltvas… Tovább olvasom