Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

A Süddeutsche Zeitung írása a magyarországi romák helyzetéről

Berlin - Az előítéletek spirálja címmel a magyarországi romák helyzetéről közölt terjedelmes írást szombati számában a Süddeutsche Zeitung.
A német liberális napilap Magyarországgal rendszeresen foglalkozó tudósítójának, Michael Franknak nyilatkozott Balog Zoltán, a közigazgatási és igazságügyi minisztérium társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára is.

A cikk bevezetőjében Michael Frank arról írt, hogy az államtitkár hivatalának folyosóján egy roma családot ábrázoló kép fogadta, és ezt az államtitkár szóvivője, a cigány Káli-Horváth Kálmán készítette. A szóvivő maga hangsúlyozta, hogy Magyarországon a romák magukat cigányoknak nevezik. Az integráció - mint a cikkíró fogalmazott - "a németül kiválóan beszélő, református lelkész" Balog államtitkár számára túl nagy szó.

Az államtitkár szerint inkább arról van szó, hogy biztosítsák a különböző népcsoportok békés együttélését. Balog Zoltán büszke arra, hogy Magyarországon található a világ egyetlen roma gimnáziuma, a pécsi Gandhi gimnázium. Ezeket a zavaros napokat azonban más hangok uralják - tette hozzá Frank, utalva arra, hogy "egyenruhás nácik" vonulnak fel a roma falvakban, lőgyakorlatokat tartanak, és összeverekednek azokkal, akik nem ijednek meg tőlük. Balog az Európai Unió roma stratégiáján dolgozik - írta a tudósító, emlékeztetve, hogy Európában 12-13 millió roma él, ez körülbelül ugyanannyi, mint a magyarok száma.

A Magyarországon élő romák száma körülbelül 700 ezer, és minél keletebbre, vagy minél délebbre élnek, annál súlyosabb életkörülmények között. A munkanélküliség, az egészségügyi ellátás, a lakásviszonyok, az oktatáshoz való hozzájutás sokhelyütt katasztrofális. Számos budapesti integrációs terv meghiúsult, néhány ugyanakkor sikeres volt. Ebből fakadóan Magyarország egy sor tapasztalattal szolgálhat a júliusig tartó európai uniós elnöksége idején - hangoztatta Michael Frank. Bírálói azzal vádolják Magyarországot - amelynek Orbán Viktor vezette, "jobboldali nemzeti" kormánya a tudósító megfogalmazása szerint "nem éppen a demokratikus haladás erődje" -, hogy az európai romastratégiával az otthoni problémákat akarja a közösségre hárítani.

A cikkíró kételyeinek adott hangot a készülő stratégiával kapcsolatban, hangoztatva: eddig még sehol nem sikerült megtalálni az integrációnak azt a koncepcióját, amely a cigányok számára lehetővé teszi életformájuk megőrzését, ugyanakkor megszünteti az azzal szembeni ellenszenvet. Frank szerint meglehetősen homályos az unió - még nem kész - romastratégiájának az a felhívása is, hogy fel kell számolni a cigányok hátrányos helyzetét, és 2020-ig el kell érni, hogy a többi népcsoporthoz hasonló helyzetbe kerüljenek. Balog államtitkár - hangsúlyozta a tudósító - saját országában kész látványos intézkedésekre.

A munkahelyek újraelosztásánál romakvótát követel, mégpedig úgy, hogy az semmilyen területen se legyen 25 százaléknál alacsonyabb. Az általános köztudatban csak így érhető el a helyzet drámaiságának felismerése, a munkaadókat és a hatóságokat csakis így lehet kényszeríteni arra, hogy foglalkoztatottként a romákat egyáltalán számba vegyék. Ugyanakkor - idézte fel az államtitkárral való találkozója során elhangzottakat Frank - a roma közösséget is csak így lehet kényszeríteni arra, hogy átgondolja saját képzettségét. Ha ugyanis az említett kvótát a cigányok képzettségének hiánya miatt nem sikerül betölteni, akkor körükben is inkább kialakul annak belátása, hogy nem csupán ártatlan megkülönböztetettek, hanem őket is felelősség terheli a társadalmi beilleszkedésért. A tudósító emlékeztetett arra is, hogy egykor Magyarország találta ki a "pozitív diszkrimináció" fogalmát, amelynek értelmében a kisebbségeknek az államtól, a társadalomtól a többségnek nyújtottnál több támogatást, több figyelmet kell kapniuk.

Az asszimiláció nélküli túlélésüket ugyanis ez teszi lehetővé. Az EU romastratégiája ezért tartalmazza azt a követelést, hogy a romák emancipációjára különös figyelmet kell fordítani, mindenképp több figyelmet annál, amennyit a magától értetődő emberi jogi normák megkövetelnek - hangoztatta Michael Frank, kiemelve a cigányok helyi elszigeteltségének megszüntetését célzó követelést. Jelenleg azonban még éppen az ellentétes irányba haladnak a dolgok - tette hozzá a tudósító, utalva a címben szereplő "előítéletek spiráljára", és ennek kapcsán arra, hogy sehová nem engedik beköltözni őket.

A cikkhez mellékelt keretes írásban Michael Frank beszámolt a gyöngyöspatai eseményekről, hangoztatva, Magyarország több, romák által lakott helységében kiéleződött a "neonácikkal való konfrontáció". Gyöngyöspatával kapcsolatban a többi között megemlítette, hogy az ottani tömegverekedés nyomán az Orbán-kormány ellenintézkedéseket határozott el. Utalt arra is, hogy az események kapcsán Balog Zoltán bírálatokkal illette az igazságszolgáltatást, hangoztatva, hogy - mint Frank írta - a rendőrség gyakran vett őrizetbe neonácikat, a bíróság azonban hamar szabadon bocsátotta őket. Ugyanakkor gyakran túl kemény ítéleteket szabnak ki olyan romákra, akik nem romákkal verekedtek össze.

Olvasóink írták

  • 11. k.elvis 2011. május 01. 21:45
    „A zsidó újságíró megint hazudik, Magyarország lejáratása a céljuk.”
  • 10. bánki 2011. május 01. 08:26
    „600 év kevés volt.

    Tudomásul kell venni, hogy a cigányok és a zsidók soha nem fognak beilleszkedni!

    Ez a multi -kulti blöff csak sima pénzlenyúlás a gagyi védők kezében.”
  • 9. dodó 2011. április 30. 21:37
    „Érdekesek ezek a németek.
    Nagyjából 80 milliós ország, 3 millió bevándorlóval, ebből kb két millió muszlim.
    Van 100-110 ezer cigányuk, akikből 30 ezer a bennszülött cigány, az ún szinti. (1,2-1,3 ezrelék!)
    Erre mit tesznek a derék németek? Kitaláljátok? Nem, nem a muszlimokat! A bevándorolt Kelet-európai (munkát kereső, tanult, dolgos) cigányokat telepítik haza gőzerővel. Vajon miért? Hiszen ők igazán demokraták és rasszistaellenesek. Ki érti ezt? Ráadásul a "saját" cigányaikat kőkeményen próbálják iskolába járatni és munkára fogni, a szociális juttatásaikat pedig folyamatosan megnyirbálják.
    Persze, erről itthon nem tájékoztatnak minket, amit ők tudnak és ki is használnak, talán pont azért foglalkoznak (rosszindulatúan) velünk, hogy az ottani folyamatos kitoloncolásokról eltereljék a figyelmet.”
  • 8. cartagonova 2011. április 30. 20:29
    „Ez a Balog Zoltán egy idióta , már több megnyilvánulása is bizonyította, pl.-dul "a rendőr tiszthelyettesi állomány 40%-a legyen roma."”
  • 7. x 2011. április 30. 19:45
    „#1. Lacusch69 2011.04.30. 14:10 - Keresem a cikket a süddeutsche honlapján, de nincs fent. Amit viszont érdemes megemlíteni: az eset kapcsán az eddigi online cikkekben egyszer sem használták a "neonazi" vagy "nazi" kifejezést, helyette a "rechtsradikal" található. Talán kint (ebből a szempontból) helyesebben látják a dolgot, mint idehaza?

    Az gyakran van úgy. A cikk online (fizetős) hivatkozási címe
    http://szmobil.sueddeutsche.de/show.php?id=4063498&etag=1304114400
    Spirale der Vorurteile
    Die Diskriminierung von Roma hat in Ungarn System - nun wird eine Quote bei der Arbeitsplatzvergabe erwogen...
    Lásd még
    http://www.sueddeutsche.de/politik/roma-in-ungarn-regierung-will-nichts-von-einer-notsituation-wissen-1.1088551”
  • 6. LukSzusz 2011. április 30. 19:15
    „moderálva”
  • 5. dodó 2011. április 30. 17:30
    „Nem kellenek ide új törvények: a jogegyenlőséget kell(ene) visszaállítani és az ontopic népességre is betartatandóknak kell(ene) lennie a hatályos törvényeknek. Minden téren! Némi munkamoráljavítás céljából viszont nincs tovább kényelmes börtön: kemény kényszermunka lehetne a büntetés! Legalább a tandíjat fizessék meg, azaz tartsák el magukat. Mert most még a sitten is a többség pénzén badibildizik, bámul tévét...
    Mit reméhet bármiféle hatalom olyan idióta ötlettől, hogy a domesztikálatlan ontopic, az iskolába tetvet, rühöt, és erőszakot bevívő suttyókkal akarja összezárni a jobb sorsra érdemes, hazulról valami egészen mást magukkal hozó,másként nevelt gyerekeket?
    Amikor pedagógiai közhely, hogy még normálisan, embermódra szocializált osztályok esetében is a leggyengébbek miatt lehetetlen az igazán tehetségesekkel érdemük, leendő társadalmilag kiemelt hasznosságuk szerint foglalkozni, és még a közepesen teljesíteni képes részt is lerontják a maguk béka segge alatti nívójára? Nem beszélve arról, micsoda demoralizáló hatása van annak bármiféle közösségben, ha az ontopic társuk minden következmény nélkül, szó szerint bármit megtehet, csak azért mert ő cigány! ..és vannak olyan idióták, akik ezt még védik is. Hát kísérletezzenek a saját életükkel/gyerekeikkel, de hagyják békében a többséget a marhaságaikkal!
    Azaz lépni kéne a politikának, és sürgősen, mielőtt átszakad az emberekben a gát, ugyanis még az állatvilágban is sokszor megfigyelhető, hogy az addig, és egyébként viszonylag jámbor egyed is rettenetesen megvadul, ha a kölykét, annak jövőjét veszélyben érzi.
    Ha pedig a hatalom (kényszerű???) impotenciája miatt elrobban ez az etnikai bomba, akkor vajon melyik fajvédő fogja vállalni a felelősséget az eseményekért? És mivel? A dadogó magyarázkodásával, hogy jajj hát én nem is gondoltam volna, hogy ez lesz a dologból?”
  • 4. Lacusch69 2011. április 30. 16:38
    „3.A romáknak dolgozniuk kellENE, hogy ne a mi vérünket szívják.”
  • 3. maros50 2011. április 30. 16:29
    „A romáknak dolgozniuk kell,mert így a jobbik megszünik.”
  • 2. medikuss 2011. április 30. 14:19
    „"A munkahelyek újraelosztásánál romakvótát követel, mégpedig úgy, hogy az semmilyen területen se legyen 25 százaléknál alacsonyabb."
    Nem tudom hogy ezt ki találta ki de hülyeség. ha 700e roma van 100 millió lakosra az 7%, vagyis ha 25%-ot akar, akkor arányaiban véve a magyarok járnak a legrosszabbul... de ha csak a számokat nézzük is nonszensz... ha a 3,5 millió adófizetőt vesszük alapul, ennek a 25%-a majdnem 900e, de annyi roma nincs is... szóval ez egy nagy nagy.....”
  • 1. Lacusch69 2011. április 30. 14:10
    „Keresem a cikket a süddeutsche honlapján, de nincs fent.
    Amit viszont érdemes megemlíteni: az eset kapcsán az eddigi online cikkekben egyszer sem használták a "neonazi" vagy "nazi" kifejezést, helyette a "rechtsradikal" található.
    Talán kint (ebből a szempontból) helyesebben látják a dolgot, mint idehaza?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Népszabadság - Botka: sikeres baloldali politikához erős szakszervezet kell

Botka László szerint a XXI. században sem létezik sikeres baloldali politika erős szakszervezeti mozgalom nélkül. Tovább olvasom