Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 18°C Még több cikk.

A Tesco szerint jogellenesen demonstrál a VÉSZ

Az áruházlánc kizárólag a Fire-Ép Kft. vállalkozóval áll jogviszonyban, ennek a cégnek határidőre fizetett, a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) által képviselt alvállalkozókkal azonban a Tesco nem kötött szerződést, így nem is tartozik ezeknek, ezért jogellenesnek tartja az áruházai előtti demonstrációt - közölte a Tesco-Global Áruházak Zrt. szerdán.
Az áruházlánc közleményében arra reagált, hogy több Tesco áruház előtt tartottak figyelemfelkeltő demonstrációt szerdán délelőtt a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) tagjai, a tiltakozást azért szervezték, mert álláspontjuk szerint egy tagjuk az egyik hipermarketnél elvégzett építési munkája után mintegy 80 millió forintot nem kapott meg.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. közölte, hogy a Fire-Ép Kft. vállalkozóval 2009-ben szerződést írtak alá a Hajdúböszörményben létesítendő áruház környezetében történő durva tereprendezés és útépítési munkára. Az áruházlánc kizárólag a Fire-Ép Kft. vállalkozóval áll jogviszonyban - hangsúlyozzák.

A Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége által képviselt alvállalkozókkal a Tesco nem kötött szerződést, így tartozni sem tartozik ezen cégeknek.

A Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége ezért jogellenesen jár el, amikor az alvállalkozók kiadásainak megtérítését a Tescótól követeli, hiszen velük a Fire-Ép Kft. kötött szerződést. A Tesco fizetési kötelezettségét határidőre, szerződés partnereinek minden esetben teljesíti, megfizetve ezzel a kivitelezők építéssel kapcsolatos valamennyi kiadását - írja közleményében az áruházlánc.

A Tesco tájékoztatása szerint amint tudomására jutott, hogy a fővállalkozó nem megfelelően fizeti alvállalkozóit, a mindent megtett annak érdekében, hogy a fővállalkozói szerződéses értékhatárig, az engedményezés jogintézményét alkalmazva közvetlenül az alvállalkozóknak fizesse ki a munkák ellenértékét.

A Tesco megfontolja, hogy a jövőben milyen jogi lépéseket kíván tenni a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége által lefolytatott jogszerűtlen és a karácsonyi bevásárlását akadályozó demonstrációk ellen - áll a közleményben.

Olvasóink írták

  • 4. deszkás 2010. december 22. 17:49
    „Akkor ez is a Lágymányosi hid sorsát juttatja eszembe. A FIRE-ÉP mit hoz fel mentségére? Van ilyen cég egyáltalán? Mert nálunk igy szokás:felmarkolni a lét és csődöt jelenteni megszünni eltünni. Mig a cérna el nem szakad valakinél.”
  • 3. achilleus 2010. december 22. 15:54
    „fekáliával szennyezett hústermékek, döglött patkány, hamis "méz"”
  • 2. expro 2010. december 22. 13:55
    „Kit akadályoztak a karácsonyi bevásárlásában??
    Szerintem senkit.
    Álltak kint szépen csendben.”
  • 1. bélás 2010. december 22. 13:41
    „naon totálbrutál ez a tecsó.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Háromszázmillió forint mentőautókra

Még idén 330 millió forint értékben vásárolhat menőautót az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a kormány… Tovább olvasom