Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Alföldi Róbert újabb botránya - ˝Verbális nemi erőszakot˝ követett el

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) változatlanul és következetesen követeli Alföldi Róbert azonnali távozását a Nemzeti Színház éléről. Pálffy István, a kisebbik kormánypárt frakciószóvivője az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: emberileg is megbukott a Nemzeti Színház igazgatója.
- Alföldi Róbert legutóbb az emberi méltóságot súlyosan sértő, kulturálatlan módon, "verbális nemi erőszakot" követett el egy újságírónőn - fogalmazott a szóvivő, aki kiemelte: azután, hogy bebizonyosodott, Alföldi Róbert nemzetpolitikai és kultúrpolitikai szempontból is súlyos károkat okoz a Nemzeti élén, és nem való a teátrum vezetésére, most méltatlan magatartást is tanúsított.

Pálffy István szerint az igazgató újabb botránya igazolja, hogy nemcsak nemzeti vagy kulturális szempontok szerint alkalmatlan a tisztség betöltésére, de a legalapvetőbb emberi erkölcsi mérce alapján is. Olyan durva sértést, mint amilyet Alföldi Róbert nyilvánosan megengedett magának, egyetlen a közönségért, a közösségnek dolgozó, a köz pénzén fizetett intézményvezető sem követhet el - fogalmazott a szóvivő.

Hozzátette: egyértelműen tudni kívánják, hogy Alföldi Róbert cinizmusára és önteltségére mi a kultúráért felelős államtitkár válasza, ugyanis a kulturális politikának elválaszthatatlan része a Nemzeti Színházzal kapcsolatos művészeti irány és személyi garanciák kijelölése, amivel eddig ezzel az államtitkár adós maradt.

A Fidesz-frakció hétfőn közleményt juttatott el az MTI-hez a témában, amelyben azt írták, hogy méltatlanok egy kiemelt nemzeti intézmény vezetőjéhez Alföldi Róbertnek a Nemzeti Színház sajtótájékoztatóján elhangzott szavai, de ugyanígy megengedhetetlen az a hangnem is, amelyet erre reagálva a Jobbik országgyűlési képviselője, Pörzse Sándor engedett meg magának az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának ülésén.

A Fidesz frakciójának közleményében, egyfelől Alföldi Róbertnek, a Nemzeti Színház igazgatójának múlt pénteken elhangzott szavait illetik kritikával.

A sajtóban megjelentek szerint a Nemzeti Színház évértékelő sajtótájékoztatóján az igazgató beszámolója után lehetőség volt kérdéseket is feltenni. Ekkor Sinkovits Szilvia, a Jobbik közeli Nemzeti 1 Televízió munkatársa Alföldi Róbertet arról kérdezte, hogy: azok után, hogy nagy írók műveit provokatív és megosztó módon vitte színpadra, nem gondolja, hogy le kéne mondania? Alföldi erre röviden úgy válaszolt először, hogy nem.

A Heti Válasz beszámolója szerint az igazgató ezután visszakérdezett, hogy az újságíró melyik műre gondol, és melyik előadást látta egyáltalán, amelynek alapján ez a véleménye alakult ki. Erre az újságírónő bevallotta, hogy nem látta a darabot, viszont látta Madách Az ember tragédiájának római színében az orális jelenetet. Alföldi erre úgy reagált, hogy ajánlja olvassa el a római színt. Az újságírónő erre megkérdezte: "Ön ezt egy 12 évessel megnézetné?" "Meg bizony" - hangzott Alföldi válasza, majd hozzátette: "önnek pedig kívánok ilyen orális szexet, innentől kezdve egész életében".

Olvasóink írták

64 hozzászólás
  • 64. magyarock1 2011. május 25. 11:06
    „Az is érdekes jelenség, hogy ez az aberrált a magyar nemzeti jelképekkel, a kereszténységgel viccelődik alpári módon, sohasem a héber vallással, jelképekkel. Vajon miért van ez, világosítson már fel valaki.”
  • 63. macs 2011. május 25. 10:45
    „56. W666W,
    a Biblia szerint, ha jól emlékszem Isten elöszőr a férfit -Adámot- teremtette, majd a javított 2. változatot, a nőt - Évát. :-). Ebből következik, hogy minden embert az Úr teremtett, meleg férfiakat és nőket is.
    Egyébként a gének döntik el, kinek milyen lesz a szexuális beállítottsága, és nem akarat kérdése. Mikor leszünk már végre toleránsok azokkal szemben, akik nem olyanok, mint mi, nem egészen úgy látják a világot mint mi?”
  • 62. joy 2011. május 25. 08:11
    „1*űen a pitianer tuskóknak csípi a szemét a nemzetközileg is elismert színház-csináló, sikeres ember.

    A hölygyemény meg bunkó volt, hogy olyasmiről nyilatkozott, amiről csupán hallomása volt, személyes tapasztalata semmi.

    Valóban el kellene olvasnia a Római színt a Tragédiából!
    Nem hosszú, 5´ alatt megvan.
    Mikor érti meg, ahhoz valszeg évek kellenek?”
  • 61. robinhood46 2011. május 25. 05:40
    „Kedves Pálffy István,
    uraságod lehet Magyarország következő inkvizitora. Szellemi behatároltsága erre alkalmassá teszi, többre aligha. Az Ö által felvetett kérdések könnyel orvosolhatók. Rendezzen néhány darabot Harragh Péter a Nemzetiben, akkor minden a helyére kerül. Az M1 és m2 ne csak hétvégén legyen vallási televízió, hanem a hét minden napján. Jó érzés lehet, ha a 1/4 röhög a 3/4 -en. üdvözlettel robin”
  • 60. bánki 2011. május 25. 00:02
    „Kontra szelektált !”
  • 59. smalltown 2011. május 24. 23:09
    „56
    kerdezd meg Torocsik Marit - o elismeri Alfoldit.
    Eszed semmi, csak beszelsz baromsagokat.”
  • 58. vári 2011. május 24. 22:48
    „W666W

    Kíváncsi lennék valamire: ha a rádió Queent játszik, te akkor is elkapcsolsz gyorsan, nehogy egy homokos éneklését kelljen hallgatnod? Vagy ha meglátod Anthony Perkinst egy filmben?”
  • 57. vári 2011. május 24. 22:43
    „Satnya

    Juroniccsal mi a problémád? Szokott rendezni orális szexjeleneket?
    Én csak két előadást láttam a rendezésében, de egyikben sem volt orális szex a színpadon, sőt, semmiféle szex illetve erotika.”
  • 56. vári 2011. május 24. 22:40
    „W666W

    "Ha a természet azt akarta volna hogy férfi férfit szeressen akkor nem "alkot" külön hím és nönemü egyedeket.."

    Márpedig a homokosokat a természet alkotta. Vagy szerinted azért lettek azok, mert annyira jól járnak vele? Mi a jó abban, hogy hozzád hasonlók fröcsögését kell hallgatniuk folyamatosan?
    Kapaszkodj meg: születnek olyan emberek, akik férfi és női nemi szervekkel egyaránt rendelkeznek. A TERMÉSZET alkotta őket is, holott a Bibliában nincsenek ilyenek, ugye. Ha valamilyen genetikai vagy magzati kori hiba folytán kialakulhat ilyen kétnemű állapot, akkor homoszexualitás - vagyis a biológiai és a "lelki" nem különbözősége - miért is nem?”
  • 55. W666W 2011. május 24. 22:09
    „Robertával csak egyetlen icikepicike gond van semmi több, hogy országot tévesztett..Neki a Sínai félszigeten kéne alkotnia, és ott élnie..Nem nagyon magyargyülölö csak egy icikepicikét....lehet Liberális mert öntörvényü ember bárki, de Uraim és Hölgyeim mégis a NEMZETI SZINHÁZ !!!!!! igazgatója ahol olyan színész oriások játszottak mint

    Töröcsik Mari, Bessenyei Ferenc
    nem tudom mit szóltak volna egy ilyen igazgatóhoz..
    egy alternatív szinházban elmennének a darabjai söt a kiállításai de a NEMZETI SZÍNHÁZ ennél többet érdemelne és igen beszélni kell arról, hoyg egy elferdült hajlamú deviáns állat aki a Föld nevü bolygóra nem való a többi hasonszörü társával együtt..Ha a természet azt akarta volna hogy férfi férfit szeressen akkor nem "alkot" külön hím és nönemü egyedeket..Szóval en jöjjön senki sem azzal, hogy ez "normális" hogy valaki a játszótér helyett a Szenyvízkivezetöt részesíti elönybe mert az egy beteg elme...”
  • 54. smalltown 2011. május 24. 21:25
    „50
    meg jo, hogy te hozol egy kis kulturat a "sok bunko paraszt " koze! Kifinomult szinhaz latogatyo lehetsz:)”
  • 53. meska 2011. május 24. 20:29
    „...és az Országgyűlés Kulturális Bizottságának két jobbikos delegáltja: Novák Előd /kuruc-info/ meg Pörzse. Na ők osztják ott az észt a kultúráról. Óriási. ;) :)”
  • 52. szakmeiszter 2011. május 24. 19:52
    „Verbális erőszakkal tele van a parlament. Ha ott is szigorúan vennék az úri modort, már nem lenne képviselő, üres lenne a ház.”
  • 51. Larsson 2011. május 24. 19:45
    „50.

    Na te bevetted a maszlagot, örülhet a fidesz-jobbik-kdnp nagykoalíció, talált egy magadfajtát! :D :D :D”
  • 50. meska 2011. május 24. 18:29
    „Satnya nagyon odaraktad magad . Biztos bérletes vagy.”
  • 49. Satnya 2011. május 24. 18:27
    „Alföldi egy bunkó paraszt, akit - ki tudja milyen indíttatásból - kineveztek egy meghatározó színház élére. Túlnőtt a fiún a feladat. Egyébként javaslom, hogy Juronics-csal együtt alapítsanak egy színházat, ahol félmeztelen hat tyúk tavát és az orális szexjelenetet a Madách műben művészinek titulálhatják.
    Ja, és a bevételből tartsák fenn a színházukat.......”
  • 48. spiler 2011. május 24. 17:39
    „az alkesz Pállfy mond véleményt....tv-től kirugták de itt még jó lösz
    Alföldit nem kedvelem de Ő is müvész hol a müvészi szabadság...jobbikos-fideszes riporter nő csőbe húzta,lehet parancsra
    tele van e a szinház vagy nincs ez dőnt
    családdal voltunk a szinházba csak jegyeket árultak,bent is körbe akartunk nézni nem engedett be a bizt.őr,jött egy akárki kérdi mi a gond ,a tiltó bizt. őr kisért végig és mutatta be az intézményt...ahol ilyen a hozzáállás ...igen ez a nagybetüs SZINHÁZ ,ja és 2 barabot is láttunk azóta nekünk tetszett.”
  • 47. meska 2011. május 24. 17:02
    „Mazsolaszolo, szerintem úgy kb. azok az alpári kőbunkók, akik érzelmeik, előítéleteik alapján meg sem próbálják megérteni egy másik ember gondolatait, csak -gatni, -getni tudnak.. ennyire futja az agyukból. Az a nő provokálni ment oda, majd ahogy ezt jelezték neki, abban a pillanatban szegény, darabot nem látó hölggyé változott. Abban egyetértek, hogy Alföldinek elég lett volna annyit elérni, hogy kiderült: a nő nem is látta az előadást. Ja és ezen kívül kik ezek a percemberkék? /Pálfipörzsekdnp? :) :)/ Főleg Pörzse, akit már többször is megvertek...:)”
  • 46. csaktudja 2011. május 24. 16:38
    „Már megint bolhából elefántot. Alföldi rendezései, rendezői felfogása megemelt nézőszámot produkál színházában. Mai divatos kifejezéssel- hajt a nézettségre-, ezt támadni hülyeség mert az előadást csak az látja aki jegyet vesz és bemegy a színházba. Közben különböző TV adókon "keresztény Való Világ" műsorokkal tömik a nézők apraját-nagyját ugyancsak a nézettségi mutató hajszolása miatt.
    Nagyon kellene már az a poszt valakinek....”
  • 45. vári 2011. május 24. 16:37
    „mazsolaszolo

    "Most nem megyek abba bele, hogy egy NŐNEK, akivel alsó hangon nem beszél így egy ÚRIEMBER, ugyebár, csak egy neveletlen ember, aki bármit tehet, mert védve vagyon."

    Az, hogy az újságíró történetesen nőből volt, lényegtelen. Újságírók ennél jóval alpáribb megfogalmazásokat megengednek maguknak.
    Alföldi nem orális szexre szólította fel - éppen ellenkezőleg. Az idézett mondat ezt jelenti: "ha látta volna a darabot, akkor tudná, hogy nem volt orális szex a színpadon".”
64 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szóváltás, dulakodás, hasba szúrás

Életveszélyesen megsérült egy barcsi férfit, akit előzetes szóváltás után, dulakodás közben hasba… Tovább olvasom