Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 2°C

Árad az Ipoly - 27 embert kellett kimenekíteni

Az áradás miatt nyolc ház van veszélyben, amelyből négyet körbevesz a víz. Több tiszai komp nem közlekedik.
Kilépett az Ipoly a medréből szombat hajnalban Ipolytarnócnál; a Nógrád megyei településen 27 embert kellett kimenekíteni otthonából - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-t. Szentes György elmondta: az áradás miatt nyolc ház van veszélyben, amelyből négyet körbevesz a víz, négynek pedig a kertjén folyik keresztül. Az éjszaka kimenekített 27 embert az önkormányzat, illetve a katasztrófavédelem a helyi óvodában helyezte el, ellátásukat biztosítják - közölte. A szóvivő hozzátette, az érintett házak úgy helyezkednek el, hogy nem lehet homokzsákos védekezést folytatni.

Útlezárás a Sajó áradása miatt Borsodban

A Sajó áradása miatt lezártak egy útszakaszt szombat reggel Borsod-Abaúj-Zemplénben, Putnok és Borsodbóta között - tájékoztatta a Magyar Közút Kht. megyei területi igazgatóságának ügyeletese az MTI-t. Foczkó Tamás közölte: a folyó elöntötte a 2523-as számú út Putnok és Borsodbóta közötti szakaszát. Az arra közlekedők Ózd, illetve Királd, valamint Sajóvelezd felé kerülhetnek - tette hozzá.

Több tiszai komp nem közlekedik

A kedvezőtlen időjárás, illetve javítás miatt több komp nem közlekedik a Tiszán - adta hírül az Útinform honlapja. A Tisza felső szakaszán Tiszaadony és Aranyosapáti között, az alsó szakaszon pedig Nagyrév és Tiszakécske között javítás miatt szünetel a kompforgalom. Tiszamogyorós és Lónya között, valamint Tiszadob és Tiszalúc között a kedvezőtlen vízszint miatt elbontották a pontonhidat. Nem használható Csongrád és Csépa között sem a pontonhíd, de ott napkeltétől napnyugtáig komppal át lehet kelni a folyón. Tiszadob és Tiszalúc, illetve Tiszaroff és Tiszasüly között bizonytalan ideig szünetel a kompközlekedés.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gráf: Az agráriumot kevésbé érintette a válság

Nem tagadta ugyanakkor azt sem, hogy a mezőgazdaság nyeresége az idén a tavalyinak a felére esett… Tovább olvasom