Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Az Európa Tanács emberi jogi biztosa aggódik a civilekkel szembeni retorika miatt

Aggodalmának adott hangot Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa a civil szervezetekkel szemben Magyarországon alkalmazott "megbélyegző retorika" miatt.
A biztos hivatala internetes oldalán csütörtökön nyilvánosságra hozta a Muiznieks és Lázár János közötti levélváltást. Válaszában Lázár János hangsúlyozta, a kormány elkötelezett a demokratikus értékek mellett, ugyanakkor kötelessége a közpénzek felhasználásának vizsgálata.

Közleményében Nils Muiznieks különösen azt helyteleníti, hogy kormányzati politikusok sorozatosan azt állították, a Norvég Civil Alap forrásaiból civil szervezetek politikai tevékenységeket támogattak Magyarországon. A biztos sürgeti, hogy a magyar hatóságok tartózkodjanak a "megbélyegző" kijelentésektől, és biztosítsanak a civil szervezeteknek megfelelő környezetet.

A július 9-én kelt, most nyilvánosságra hozott levelében a lett biztos azt írta: jelentősen aggasztja az emberi jogok és demokratikus értékek előmozdítása terén tevékenykedő civil szervezetekkel szembeni magyarországi hangvétel, valamint az, hogy politikusok megkérdőjelezik tevékenységük legitimitását.

"A civil szervezeteknek a demokratikus társadalmakban központi szerepük van. Munkájukat azt segítő környezetben kellene tudniuk végezni, hogy elláthassák a közhatalom ellenőrzésének funkcióját, belső működésüket érintő illetéktelen beavatkozások nélkül" - hangsúlyozta az ET-ombudsman.

A biztos jelezte: július eleji magyarországi látogatásán több beszélgetőpartnere is említést tett arról, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) több, a Norvég Civil Alap által támogatott civil szervezetnél indított vizsgálatot. Álláspontja szerint a civil szervezeteknél folytatott vizsgálatok jogalapja is aggodalomra ad okot, ezért annak tisztázásáig a folyamatban lévő vizsgálatok felfüggesztését kéri. Hozzátette: világos, hogy a Kehi minden, magyar közpénzt érintő ügyben vizsgálódhat, ám kérdések fogalmazhatóak meg azzal kapcsolatban, hogy a Norvég Civil Alapon keresztül érkező támogatás magyar közpénznek tekinthető-e.
Július 17-én kelt válaszában Lázár János kiemelte: a magyar kormány szilárdan elkötelezett a demokratikus értékek, így különösen az élő és aktív civil társadalom védelme, a jogállamiság eszméje, valamint az európai normák tiszteletben tartása mellett.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette, hogy a magyar kormány elkötelezett a közpénzek törvényes felhasználása mellett, az Ökotárs Alapítvány tevékenysége pedig az elmúlt időszakban a kormány szerint aggodalomra adott okot.

"Tekintettel arra, hogy a Norvég Civil Támogatási Alap pénzügyi forrásai közpénznek minősülnek, a magyar kormánynak erkölcsi kötelessége minden, hatáskörében elrendelhető intézkedést megtenni, amely a felmerült kérdések pontos kivizsgálásához szükséges" - áll Lázár válaszában.

A miniszter azt is világossá tette, hogy a Kehi rendelkezik a megfelelő törvényi felhatalmazással, hogy ellenőrizze a költségvetési támogatások elköltését, így a nemzetközi szerződés alapján nyújtott támogatások felhasználását is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lemondták Orbán Viktor washingtoni programját

Orbán Viktor októberben Amerikába utazik, de csak New Yorkba és Los Angelesbe. A washingtoni útját lemondták. Tovább olvasom