Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Az infománia csökkenti az IQ-t

Az információáradatban élők gyorsabban veszítenek IQ-jukból, mintha folyamatosan füveznének.

A világ egyik legnagyobb informatikai vállalata, a Hewlett-Packard (HP) nemrégiben tette közzé azt a tanulmányt, amely arról számol be, hogy azok az alkalmazottak, akiket a folyamatosan beérkező e-mailek és sms-ek állandó készenlétben tartanak az új és újabb információk felhörpintésére, kétszer olyan gyorsan veszítenek IQ-jukból, mintha folyamatosan marihuánát szívnának. 
   
Az infománia, azaz az információk megszerzésétől való függőség elsősorban az írott szövegekkel dolgozókban, azaz az e-maileket olvasókban alakul ki. A kutatók azt találták, hogy ma már az emberek 62 százaléka otthonról és a szabadság idején is ellenőrzi céges e-mailjeit. Az új technológiák ugyan javíthatják a produktivitást, de a felhasználóknak meg kell tanulniuk kikapcsolni a számítógépeket és a telefonokat.

A Londoni Egyetem Pszichiátriai Intézetének vizsgálatai szerint az új technológiák erőteljes használata csökkenti a dolgozók intelligenciáját. A vizsgálatba bevont felhasználók esetében 10 pontos IQ-csökkenést tapasztaltak, ami kétszer akkora volt, mint a kontrollcsoportban lévő marihuána-szívók esetében mért érték.

Az 1100 megkérdezett több mint fele azonnal, vagy amint lehet, válaszol a beérkezett e-mailekre, és 21 százalék azt állította, hogy ennek érdekében megszakítanák az éppen folyó megbeszélésüket is.

Az egyetemi vizsgálatot vezető Dr. Glenn Wilson szerint az infománia csökkenti a dolgozók mentális élességét is. Azt, aki folyamatosan megszakítja a teendőit, hogy válaszoljon egy e-mailre vagy sms-re, éppen olyan hatások érik, mint aki álmatlanságtól szenved.

„Ez egy valódi és nagyon széles körben elterjedt jelenség" – szögezte le Glenn Wilson. „Azt tapasztaltuk, hogy az infománia, ha nem szabnak neki korlátokat, akkor egy idő után csökkenti az alkalmazottak teljesítményét, s mentális problémákat okoz számukra. Ezért a munkaadóknak saját érdekükben figyelniük kell rá, hogy az embereik kiegyensúlyozottan dolgozzanak."

Tudni kell kikapcsolni a mobilt 
 

Infomániákus teszt     
 
Az alábbi kérdésekre válaszolva ki-ki eldöntheti magáról, hogy infomániás vagy sem?

Ideges lesz, ha nem ellenőrizheti az e-mailjeit, sms-eit vagy hangpostáját pár órán keresztül?
Az e-mailjének kikapcsolása egy idő után azt az érzést kelti önben, hogy máris kimaradt valamiből?
Ön az az ember, aki utazás közben tízpercenként kéri le mobiltelefonjára az e-mailjeit?
A munkaidő után és hétvégén is ellenőrzi az e-mailjeit?
Szabadsága alatt szokta ellenőrizni az e-mailjeit?
Értekezletek és étkezések alatt is szokott e-maileket küldeni?
Mindig ellenőrzi az e-mailjeit egy hosszú értekezlet előtt?
Egy percen belül ellenőrzi az e-mailjeit az értekezletek elhagyása után?
Ha meghallja egy üzenet beérkezésének hangjelzését, azonnal előrzi?
Több időt tölt az üzenetei megválaszolásával, mint azzal, amit valójában csinálni szeretne?
Ha a kérdések többségére igennel válaszolt, akkor sajnos már megérintette az infománia szárnya.

Azok a cégek, amelyek ellátják alkalmazottaikat kéziszámítógépekkel, laptopokkal, okos telefonokkal, s lehetővé teszik számukra a munkahelyi hálózatok távolról való elérését, igen jelentős mértékben hozzájárulnak a kiegyensúlyozott munkavégzéshez. Ám ha az emberek elkezdik ezeket az eszközöket a hét minden napján, a nap bármely órájában arra használni, hogy megszerezzék az információadagjukat, akkor jönnek a negatív hatások: a termelékenység csökkenése, a lelki bajok, a munkahelyi konfliktusok, a munka-kikapcsolódás mérleg felborulása, s az IQ-csökkenés.

David Smith, a HP egyik szakértője a tapasztaltakat a következőképpen kommentálta: „A kutatások azt sugallják, hogy veszélyben vagyunk az állandó online életmód következtében, s ez elég aggasztó. Ezért arra bíztatjuk az embereket, hogy megfelelően használják a kezükben lévő eszközöket. Például amikor a feladataik között holt idő támad, utazás közben, vagy amíg a következő megbeszélésre várakoznak, mindig van idő az üzenetek megválaszolására. És ez ráadásul hatékony is. A sportautó-gyártók is igen gyors kocsikat hoznak létre, de nem azzal a céllal, hogy ezekkel állandóan 250-es tempóban száguldozzanak. És nem is teszi ezt senki. Valahogy így kellene mérsékelnünk magunkat az információs eszközök használatában is."

Smith szerint a számítógépeket, telefonokat időnként – különösen a megbeszélések idejére – ki kell kapcsolni. Ez egyben eltünteti a kísértést is, hogy az üzeneteket nézegessük az érdemi munka helyett.

A Londoni Egyetem felmérése szerint az infomániának negatív hatásai vannak a munkatársakkal való együttműködésre, a munkakörnyezetre is, mert növeli a stresszt és a negatív érzések kialakulását. A dolgozók 89 százaléka szerint azok a kollégák akik elsősorban e-mailben kommunikálnak egymással, a személyes megbeszélésék során kifejezetten faragatlanul, durván viselkednek. Ráadásul az emberek 30 százaléka hiszi, hogy az e-mailes kommunikáció nem csak elfogadható, de nagyon hatékony és a szorgalmat jelző megnyilvánulás.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dorina: Játékország

Légy önmagad és élj a mának! Talán ez lehetne mottója a 21 éves, Megasztár-döntős Galambos Dorinának. A lemezanyag egy év alatt készült el, és ez az egy év rendkívül fontos volt életében, hiszen rengeteget tanult a munka közben. A munka gyümölcse pedig a bemutatkozó album, a "Játékország", melynek első kislemeze "Instant nő" címmel már megjelent. Tovább olvasom